Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 20. 15:23 Piac

Fény derült az aranykereskedelem egyik legrégebbi titkára

Az arany nemzetközi kereskedelme sokak szemében misztikus ködbe burkolózó tevékenység, ami táptalajt ad az összeesküvés-elméleteknek is. Ezért esetenként maguk a résztvevők is felelősek, hiszen például a londoni aranypiac 1676-ig vezeti vissza a gyökereit, és azóta nem lehetett tudni, hogy mennyi nemesfém cserél gazdát a brit főváros kereskedői között.

Ez most megváltozott, miután a londoni aranykereskedelmi szövetség nyilvánosságra hozta az arany és az ezüst tőzsdén kívüli forgalmát. Pontosabban egyelőre egyetlen hétről van szó, de ebben az esetben már ez is radikális transzparenciának számít. Az adatok nagy meglepetést okoztak, kiderült ugyanis, hogy alaposan felülbecsülték korábban a londoni forgalmat.

Korábbi, közvetett adatok alapján az Arany Világtanács úgy számolt, hogy egy napon 101,6 és 234,2 milliárd dollár arany cserélhet gazdát Londonban. 

Erre most kiderült, hogy valójában csak 36,9 milliárd ez az érték, legalábbis ennyi volt a szóban forgó hét átlaga.

Az ezüst forgalma ehhez képest eltörpül, csak 5,2 milliárd dollárt tesz ki.

Ennek az egyik érdekessége, hogy eszerint az arany New York-i forgalma nagyobb, mint a londoni. Ez azért meglepő, mert a brit főváros számít az első számú nemzetközi aranykereskedelmi központnak. Igaz, az eredmény változhat, ha hosszabb időre vonatkozó adatsor is ismert lesz. A szövetség vezérigazgatója a Bloombergnek azt mondta, hogy miután összegyűlik három hónap adatsora, naponta fogják publikálni a forgalomra vonatkozó információt.

A szövetség egyébként nem teljesen önkéntesen döntött úgy, hogy felhagy a több évszázados titkolózással. Néhány tagját az árak manipulálásával és azzal vádolták, hogy illegális bányákból származó arannyal kereskedik. A bizalom visszaszerzését nem csak az adatszolgáltatás bevezetése szolgálja. Ennek érdekében közölni fogják a tárolókban lévő nemesfém mennyiségét, és korszerűsítik az árveréseket, amelyeket évtizedeken át telefonon tartottak. Arra is keresik a megoldást, hogy az arany teljes útja nyomon követhető legyen a bányától kezdve, de ezzel kapcsolatban még nem jelentettek be semmilyen intézkedést.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGazdag aranylelőhelyet találtak, 90 kilós aranyröggelEgy nyugat-ausztráliai bányában négy nap alatt 3 milliárd forint értékű aranyat hoztak a felszínre egy mindössze körülbelül háromszor három méteres területről.

Piac arany Arany Világtanács aranykereskedelem London Olvasson tovább a kategóriában

Piac

Bucsky Péter
2018. december 14. 08:45 Piac

Egy évtizede folyamatosan egyre többet túlóráznak a magyarok

A leginkább olyan, külföldi cégek által uralt szektorokban lehet szükség az új, 400 órás szabályra, mint az autóipar.

Fabók Bálint
2018. december 10. 07:00 Élet, Piac

Ázsiaiak és afrikaiak százezrei állnak top 10-es magyar Facebook-oldalak mögött

A tíz legnépszerűbb magyar Facebook-oldal felét nem is Magyarországról kedvelik a legtöbben. Havasi Balázst például Algériából, Mága Zoltánt pedig Bangladesből.

Váczi István
2018. december 7. 15:15 Piac

Nincs vége a rémálomnak a bitcoin befektetői számára

Közel egy éve a 20 ezer dollárt ostromolta a bitcoin árfolyama, jelenleg 3400 körül áll, vagyis több mint 80 százalékot zuhant.

Fontos

Fabók Bálint Jandó Zoltán
2018. december 13. 06:58 Állam

A leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jut

Céghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portré Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.

Váczi István
2018. december 11. 19:28 Állam

Sífelvonót a Balatonra? Az EU nem fogja megakadályozni

Az uniós jogi keretek kialakításakor nem gondoltak olyan tagállamra, amelynek nem az uniós források hatékony elköltése a fontos, hanem a klientúra gazdagítása.

Jandó Zoltán
2018. december 11. 15:18 Élet

Minden hatodik magyar migráns szeretne lenni

A Gallup felmérése szerint Magyarország nem szerepel a célországok között, innen viszont a lakosság 16 százaléka elköltözne, ha tehetné.