Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. szeptember 10. 09:19 Világ

Gazdag aranylelőhelyet találtak, 90 kilós aranyröggel

Egy nyugat-ausztráliai bányában mindössze négy nap alatt legalább 15 millió ausztrál dollár (3 milliárd forint) értékű aranyat hoztak a felszínre. Az eset azért számít rendkívülinek, mert ez a mennyiség egy mindössze háromszor három méteres területről került elő, mintegy 500 méteres mélységben.

A legnagyobb aranytartalmú kőzetdarab 90 kilót nyom, és három ember kellett, hogy feltegyék egy teherautóra – írja az ABC News, amelynek tudósításában jó pár képen láthatók az óriási aranyrögök. Ezek közül a legnagyobb körülbelül 2300 uncia aranyat tartalmaz, ami az arany jelenlegi világpiaci ára alapján 3,8 millió ausztrál dollárt ér.

A bánya kanadai üzemeltetője, az RNC Minerals ugyanakkor azt tervezi, hogy az arany és a kőzet szétválasztása helyett árverésre bocsátja a legnagyobb darabokat, mert ezekért ritkaságuk miatt 20-50 százalékkal többet adnak az észak-amerikai gyűjtők. A 90 kilóson kívül van egy 60 kilós és jó pár kisebb, de még így is nagynak számító aranyrög.

Az eset egyik érdekessége, hogy a Perth-től 630 kilométerre keletre lévő bányát el akarja adni a kanadai cég, mert nincs elég tőkéje a további kiaknázásához. Ettől a szándékától pedig nem térítette el a mostani felfedezés.

A bányát egyébként eredetileg a nikkel miatt nyitották meg még a 70-es években, az arany csak járulékos hasznot hajtott. A környéken az utóbbi években jó pár bányát bezártak, a bányászok abban reménykednek, hogy a mostani felfedezés segít megőrizni a munkahelyüket.

Világ aranybánya aranyrög Ausztrália Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2019. február 22. 09:41 Világ

Feje tetejére állt az olajpiac, üresen közlekednek a szupertankerek

Az OPEC visszafogta, az amerikaiak felpörgették a kitermelést, így most üresen tart tucatnyi hatalmas tanker a Mexikói-öböl felé.

Váczi István
2019. február 21. 10:08 Világ

Rosszabb levegőt fogunk szívni a klímaváltozás miatt

A sarkvidékek melegedése miatt gyengülnek az időjárási frontok, ami hosszabb hőhullámokat és a szennyezett levegő városok fölött maradását okozza.

2019. február 19. 11:24 Világ

Jobban függnek gázügyben az oroszok Európától, mint fordítva

Egyáltalán nem olyan biztos, hogy az Északi Áramlat Putyin trükkje, mint ahogyan azt az angolszász sajtó állítja. Oroszország jobban függ Európától, mint fordítva.

Fontos

Váczi István
2019. február 21. 06:52 Közélet, Vállalat

Közel 2000 milliárd forintért vásárolt már cégeket az Orbán-kormány

Némelyik jól teljesít, más csődbe ment, és van olyan is, amely már Mészáros Lőrincé. De alapvetően csak puffadt és puffadt az állam az utóbbi években.

Bucsky Péter
2019. február 19. 07:00 Pénz

Évi 50 milliárdot hagyunk az államnál egy ki nem használt adókedvezmény miatt

Százezrek nem élnek az szja-kedvezménnyel, pedig egy orvosi papírral évi 90 ezer forintot spórolhatnának. Aki eddig nem tette meg, öt évre visszamenőleg is kérheti.

Jandó Zoltán
2019. február 18. 06:53 Közélet

Káoszba süllyedt a kormány terve, hogy jobban szervezzék a nagy sportrendezvényeket

Nagyon úgy tűnik, hogy hiába volt rá törekvés, mégsem lesz egységes szervezési kerete és felelőse a magyarországi rendezésű nagy sporteseményeknek. Pedig lett volna logika benne.