(A szerző a Raiffeisen vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
A magyar gazdaság kevés területen tud igazán kiemelkedő teljesítményt felmutatni EU-s összehasonlításban. Amiben igen, arra pedig sajnos nem igazán lehetünk büszkék: ez az infláció.
Idén a második negyedévben 5 százalék fölötti szintre emelkedett az infláció. Júliusban ugyan 4,6 százalékra csökkent, de továbbra is messze a 3 százalékos inflációs cél fölött van. Valószínűleg az őszi hónapokban ismét 5 százalékos inflációs számokat láthatunk majd, de az MNB hivatalos előrejelzése szerint egy év múlva már 3 százalékhoz közeli lehet. Vagy így lesz, vagy nem: az MNB előrejelzései általában arról szólnak, hogy ha éppen aktuálisan el is tér az infláció a céltól, azért 12 hónap távlatában minden rendbe jön.
Elég fontos, hogy ezt elhisszük-e, vagy sem, mert, ha ennek alapján gondolkodunk az inflációról, akkor az ártárgyalások során (már aki részt vesz ártárgyalásokon) kevésbé vastagon fog a ceruzánk, ha azonban azt gondoljuk, hogy nem csökken az infláció, akkor ennek megfelelő döntéseket hozunk. A várakozásaink tehát jelentős mértékben képesek befolyásolni a tényleges inflációs pályát.
Az is fontos, hogy a pénzpiacon mit gondolnak a fenti kérdésről. Ha ugyanis azt gondolják, hogy tartós az inflációs nyomás, akkor azt feltételezik, hogy a jegybanknak előbb-utóbb ez ellen tennie kell valamit. Ami a leginkább megtehető ilyenkor, az a kamatemelés. A kamatemeléssel egyrészt megdrágulnak a hitelek, amivel – elméletileg – lassítható a beruházási és fogyasztási kereslet növekedése, másrészt a forint elleni spekuláció is költségesebbé válik.
Az előbbi kapcsán azonban rögtön hozzá kell tenni azt is, hogy többféle államilag támogatott hiteltermék elérhető (mind a lakosság, mind a vállalatok számára) így a kamatemelés hatása korlátozott. Azonban a forint elleni spekuláció esetében a magasabb forintkamat ténylegesen képes kifejteni a hatását azzal, hogy drágábbá és így kockázatosabbá válik a forint gyengülésére fogadni. Minél magasabb a kamat, annál kevésbé valószínű a forint gyengülése, kellően magas kamatszint esetén pedig forinterősödés sem elképzelhetetlen. Mivel a pénzügyi piacokat a várakozások irányítják, már maga az az üzenet, hogy elindult és folytatódik a kamatemelés, hatással van a forintra. Ezért mozog a jelenlegi 350-355 körüli tartományban, nem pedig 360 fölött az euróval szembeni forintárfolyam.
Júniusban és júliusban is 0,3 százalékpontos kamatemelésről döntött a Monetáris Tanács, az alapkamat 0,6-ról 1,2 százalékra emelkedett. Jelenleg a pénzügyi piacokon az év végéig további 0,9 százalékpontos kamatemelés van beárazva, egy év távlatában pedig 1,1 százalékpont. Ez 2 százalék fölött tetőző jegybanki kamatot vetít előre, miközben egyáltalán nem biztos, hogy amit a piac vár, az meg is fog valósulni. (Ráadásul a pandémia közelgő újabb hulláma ismét növeli a bizonytalanságot, nemcsak az egészségügyi fronton, de a gazdaság működése, az árak alakulása és a pénzpiaci kockázatvállalási hajlandóság vonatkozásában is.) Ugyanakkor az is kockázatos lenne az MNB részéről, ha a várakozásoktól elmaradó kamatemelési döntések születnének a Szabadság téren. Amennyiben a monetáris politikai szempontból releváns körülményekben nem történik valamilyen karakteres változás, realitássá válhat a 2 százalékot meghaladó forintkamat 3-6 hónap távlatában.
Ezzel pedig véget érhet az a hosszúra nyúlt bűvészmutatvány, amelyet évek óta folytatott az MNB, és amely arról szólt, hogyan lehet mesterségesen és irreálisan alacsony kamatkörnyezetet teremteni a gazdasági növekedés serkenetése érdekében, tekintet nélkül az inflációs folyamatokra és egyéb gazdasági realitásokra. Ennek a politikának az eredménye egyfelől valamekkora növekedési többlet (amely becslésének útvesztőibe nem szeretnék most belebonyolódni, aki akarja, elhiszi az MNB által erre adott számokat, aki nem akarja, nem hiszi), másfelől pedig egy volatilis és gyorsan leértékelődő forint, ami a növekedési többlet egy részét el is vette tőlünk.
Hiába voltak aranyévei a magyar gazdaságnak a koronavírus-járvány előtt növekedési szempontból, a jólét nem emelkedett ezzel párhuzamosan. A magyarok személyes fogyasztási szintje az Eurostat statisztikái alapján csak az EU átlag 67 százaléka. Ez a horvátok és a bolgárok után a harmadik legalacsonyabb. Noha ez is csak egy statisztika, amely szakmailag több oldalról is megkérdőjelezhető, de az emberek egy jelentős része valószínűleg így érzi.
Amikor a jegybanki oldalról elhangzik az, hogy a kormányzati gazdaságpolitika felelős azért, hogy Magyarország felzárkózása nem volt kielégítő az elmúlt években, akkor érdemes lenne tükörbe nézni, és feltenni azt a kérdést, hogy a hazai monetáris politika kísérlete a kör négyszögesítésére (rendkívül alacsony kamatkörnyezet mesterséges fenntartása) mennyiben és hogyan változtatott a felzárkózási pályán. A forintleértékelődés – amely az elmúlt négy év alatt közel 15 százalék volt – és az Európa-rekord infláció például jórészt ennek a számlájára írható.
