Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. július 19. 15:39 Pénz, Világ

Az Uber miatt már nem futja Ferrarikra a taxikirálynak

Evgeny Freidmant korábban egyszerűen csak taxikirálynak hívták, ő volt az iparág legnagyobb szereplője az Egyesült Államokban. A csúcson New York-ban legalább 860 – szerinte több mint 1100 – autó tartozott a cégeihez, de jelen volt Chicagóban, New Orleans-ban és Philadelphiában is. Egyebek mellett abból keresett pénzt, hogy a taxikat napi vagy heti alapon bérbe adta saját kocsi nélküli sofőröknek.

Az általa kezelt autók számát úgy tornázta fel, hogy szerződéseket kötött taxiengedélyekkel rendelkező vállalkozókkal, akik saját maguk nem akartak ezzel a tevékenységgel foglalkozni. Mások mellett így került kapcsolatba Michael Cohennel is, aki nemrég még Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje volt, és elég súlyos dolgok derültek ki róla a közelmúltban.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump pornósztárokat lefizető ügyvédje bemutatta, hogyan nem szabad csinálni nagyban a korrupciótAki betartja a szabályokat, gyakorlatilag legálisan fizetheti le a politikusokat Washingtonban. De Michael Cohennek gyorsabban kellett a pénz.

 

Mindez azért lehetett jó üzlet Freidman számára, mert a New York-i engedélyek száma 1937 óta korlátozott, hosszú ideje 13 és 14 ezer közötti, ami elég kevés a város méretéhez képest. (Igaz, 2013 közepétől egy párhuzamos rendszer is megjelent, amelynek autói nem sárgák, hanem halványzöldek.) Ennek köszönhetően egy New York-i taxiengedély sokáig szinte aranyat ért, a 2013-as csúcs idején 1,32 millió dollárt is megadtak egyetlen egyért. Az Uber és a többi autómegosztó cég – például a Lyft – megjelenésével azonban teljesen átalakult a piac, két év alatt megfeleződött az engedélyek értéke. Azóta pedig tovább csökkent.

Korábbi sikereinek köszönhetően Freidman két Ferrarit is használt: egy 362 ezer dollárba (körülbelül 100 millió forintba) kerülő FF-et, valamint egy 384 ezer dollárt érő 458 Speciálét. Nem vásárolta azonban meg őket, az autókat bérbe adó Ferrari Financial Services pedig beperelte az üzletembert, mert sem márciusban, sem áprilisban nem fizetett – és nyilván a kocsikat sem adta vissza.

Freidmannek voltak nagyobb problémái is idén, az ügyészség 5 millió dolláros adócsalással vádolta meg, és a vállalkozó májusban vádalkut kötött. Ebből a Bloomberg arra következtetett, hogy információkkal szolgálhat a hatóságok számára Michael Cohen tevékenységével kapcsolatban is. Utóbbit ugyan egyelőre nem vádolták meg hivatalosan semmivel, de ez könnyen megváltozhat.

Cohen azt követően keltette fel a manhattani ügyészek figyelmét, hogy információkat kaptak a 2016-os elnökválasztás orosz befolyásolását vizsgáló speciális ügyésztől, Robert Muellertől. Az FBI házkutatást tartott Cohen otthonában, irodájában és hotelszobájában, egyebek mellett banki csalás gyanúja miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMind Uberkárosultak vagyunkA kormány egyszerre rontotta a felére egy piac hatékonyságát és idézett elő hiánygazdaságot. Újra kellene gondolni, amit az engedélyekről gondolunk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ Cohen Freidman taxi uber Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Avatar
2025. április 15. 16:57 Pénz

Az osztrák hütte egyre drágább a magyar síelőknek

Ha így haladunk, lassan tényleg luxus lesz a síelés, vagy mehetünk az olcsóbb terepekre.

Jandó Zoltán
2025. április 14. 10:20 Közélet, Pénz

Eladták Esztergom egykori első kórházépületét

Az önkormányzatnak még elővásárlási joga van, a helyiek szerint élni is kellene vele.

Fontos

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.

Váczi István
2025. április 15. 12:55 Világ

Trump megértő Oroszországgal, mégis ő a legnagyobb veszély az orosz gazdaságra

Ha a vámháborús káosz miatt tovább esik az olajár, az nehezen megoldható feladat elé állítja az utóbbi években jól vizsgázó orosz gazdasági vezetést.