Orbán Viktor az elmúlt években ambiciózus célt fogalmazott meg a magyar gazdaság számára. A miniszterelnök nehezményezte, hogy a külföldi befektetők évről évre jelentős jövedelmet érnek el magyarországi befektetéseiken, ami „kifolyik” az országból, miközben a magyarok külföldi befektetései jóval alacsonyabb jövedelmet termelnek, azaz kevesebb „folyik be” hasonló forrásokból. Emiatt a külföldi befektetések, avagy orbáni terminológiával a „kifektetések” növelését és az egyenleg kiegyenlítését szorgalmazta.
A tervvel kapcsolatban komoly kételyek is felmerültek. Egyrészt a külföldi működőtőke beáramlását a kormány erőteljesen ösztönzi, például egyedül az akkumulátoriparba ezermilliárd forint értékű összeget csatornázott beruházási támogatások és a gyárakat kiszolgáló infrastrukturális fejlesztések keretében. Ebben a helyzetben igen nehéz lenne elvárni, hogy a magyar cégek kifektetései hasonló támogatás híján lépést tartsanak a tőkebeáramlás ütemével.
Másrészt a külföldi működőtőke-befektetések jövedelme nem a hazai gazdaság kiszipolyozását jelenti, hanem azt, hogy külföldi vállalatok beruházásaikkal gyárakat, irodákat, üzleteket hoznak létre, magyar embereket foglalkoztatnak, jó esetben magyar beszállítókat is alkalmaznak (bár a valóságban nem annyira), néha pedig még adót is fizetnek ezek után. A kormány által támogatott, exportra termelő feldolgozóipari beruházások jövedelme ráadásul szinte teljes egészében külföldről érkezik: a „magyar” Audit és Mercedest vagy a „magyar” Samsung-akkumulátorral futó autókat jellemzően nem magyar emberek vásárolják, hanem a nyugat-európai gazdaságok fogyasztói.
Ezen megkötésekkel együtt az utóbbi három évben valóban jelentősen sikerült csökkenteni a Magyarországon működő tőkeállomány és a külföldön működő magyar tőkeállomány közti szakadékot, és ezzel a befektetői jövedelmek közti különbséget is. Apró szépséghiba, hogy ez nem kifejezetten a magyar vállalkozások intenzívebb külföldi tevékenységéből, hanem
jelentős részt abból fakad, hogy a magyar háztartások vagyonuk egyre nagyobb részét viszik külföldre.
Orbán 2019 elején hirdette meg először a kifektetési célt, ekkor (azaz a 2018-as év végén) a magyar rezidensek külföldi közevetlentőke-állománya az MNB statisztikái szerint 25,7 milliárd eurót tett ki. Ebből két és félmilliárd a bányászatban, kilencmilliárd a feldolgozóiparban, további kilencmilliárd a szolgáltatási szektorban működött, míg ötmilliárdot tettek ki a háztartások külföldi befektetései és a hazai rezidensek külföldi ingatlanvásárlásai.
Ez csökkenést jelentett a korábbi évekhez képest, az ezt megelőző csúcson, 2015-ben még 33,5 milliárd eurót tett ki a magyar rezidensek külföldi tőkéje, és az érték még 2012-ben is magasabb volt, mint 2018-ban.
A külföldi közvetlentőke-állomány értéke 2023-ra jelentősen, 43,2 milliárd euróra nőtt, ami közel 68 százalékos plusz öt év alatt. Ez azonban döntően két kategória emelkedésének tudható be: egyrészt 5,6-ról 12,7 milliárd euróra nőtt a bankszektor tőkeállománya, másrészt megduplázódott és 2023-ra megugrotta a tízmilliárd eurós összeget a háztartások befektetéseinek és a rezidensek külföldi ingatlanvásárlásainak értéke, illetve további, egymilliárdos növekedést hozott az ingatlanügyletek kategóriája. Eközben a feldolgozóipar tőkeállománya nem változott érdemben, és más szolgáltatási területeken is mérsékeltebb volt a növekedés.
Az előbbi jelenség javarészt az OTP térségbeli terjeszkedéséhez köthető. Ez elkönyvelhető jelentős magyar sikerként, azzal a megkötéssel, hogy az OTP részvényeinek enyhe többsége, 54,6 százaléka külföldi kézben van, azaz a vállalat által megtermelt külföldi jövedelem egy része a külföldi befektetőkhöz vándorol osztalék formájában.
Ennél érdekesebb az ingatlanvagyon és a háztartási befektetések alakulása. Ez azt mutatja, hogy a magyar lakosság tehetősebb rétegei akár a magasabb megtérülés reményében, akár életmódbeli okokból, akár a diverzifikáció vágya és/vagy a magyar gazdaságba vetett bizalmuk alacsony szintje miatt vagyonuk növekvő részét viszik a határon kívülre. Ez nem az a fajta kifektetés, amelyet Orbán Viktor az elmúlt években szorgalmazott, hanem inkább az a fajta pénzkivitel, amellyel manapság Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gyenge magyar növekedési adatokat szokta indokolni.
A fenti számok annak fényében is érdekesek, hogy a budapesti ingatlanpiaci árakat a sajtóban gyakran szokás a külföldi pénzügyi befektetők árfelhajtó hatásával magyarázni. Miután a Magyar Nemzeti Bank által közzétett táblázatok nem bontják tovább ezt a kategóriát, az nem világos, hogy tízmilliárdból mennyi az ingatlanvagyon és mennyi a más háztartási befektetés. Ugyanakkor a bejövő befektetések adataiból kiderül, hogy a nem rezidensek magyarországi ingatlanvásárlása 3,6 milliárd eurót tett ki 2023-ban. Ez alapján feltételezhetően nincs hatalmas különbség a magyarok külföldi ingatlanvagyona és a külföldiek magyarországi ingatlanvagyona között.
Ezzel az utóbbi években valóban csökkent valamit a Magyarországon lévő külföldi közvetlentőke-befektetési állomány és a magyar rezidensek külföldi befektetési állománya közti szakadék. 2023-ban utóbbi az előbbi 40,8 százalékát tette ki, ami 2018-hoz képest 7,5 százalékpontos növekedést jelent, bár a 2014–2015-ös csúcsnál így is alacsonyabb.
A történet némi szépséghibája, hogy ez részben a külföldi befektetések növekedési ütemének lassulásából fakadt. A bejövő közvetlentőke-befektetések állománya a bruttó hazai össztermékhez viszonyítva 2014 és 2019 között erősen csökkent, azóta stagnál, míg a kifektetések pár százalékpontnyi pluszt hoztak az utóbbi időszakban.
Ezek az adatok önmagukban nem feltétlenül perdöntőek az ország gazdasági teljesítményét és kilátásait illetően, de azért azt sejtetik, hogy a kormány által támogatott akkuiparon túl nem rózsás a tőkebeáramlás üteme, és a hazai befektetői környezet attraktivitásának romlása is hozzájárul az olló zárulásához. Ez persze részben szándékos dolog: a távközlési, pénzügyi és kereskedelmi szektorban különösen feltűnő a külföldi tőkebeáramlás mérséklődése, ami egybevág az egyes szektorok magyarosítását célzó kormányzati stratégiával.
Az orbáni célnak megfelelő adat, hogy a kifektetéseken realizált jövedelem tavaly meghaladta a négymilliárd eurót, ami 2021-hez képest duplázás és 2022-höz képest is közel 50 százalékos emelkedés. Ez a hazai befektetők külföldi kalandjainak megtérülését is jelentősen emelte: míg a tőkeállományra vetített jövedelem értéke a 2010-es évek első felében 2–4 százalék között mozgott, mostanra stabilan 7 százalék felett van.
A jelenség nagyrészt a pénzügyi szektornak köszönhető, amely a teljes külföldi jövedelem mintegy felét termelte meg a tőkeállomány alig több mint negyedéből, és a tőkeállományra vetítve 2023-ban 15 százalék feletti profitot realizált. Ezzel a nagyobb kifektetők közül egyetlen szektor, a kőolaj-finomítás tudott versenyezni a maga 17 százalékos rátájával, ami mögött vélhetően részben a Mol-csoport orosz kőolajimporthoz köthető – Szlovákiában realizált – extraprofitja áll.
Az olló zárulásával kapcsolatban ugyanakkor egy további megkötés is felmerül. A kifektetéseket a statisztika nem az egyes vállalatok tulajdonosi háttere, hanem székhelye alapján nézi, azaz multinacionális vállalatok magyarországi leányvállalatainak külföldi befektetései is magyar kifektetésnek minősülnek. Egyes ágazatokban feltételezhető, hogy inkább az effajta tranzakciók miatt nő a Magyarországra elszámolt befektetések értéke, például az autóipari tőkekivitel az utóbbi években számottevően emelkedett, miközben a szektorban a hazai tulajdonú vállalatok részesedése minimális. Ugyanez természetesen igaz a 2010-es évek egyes kiugró értékeire, így a szolgáltatási szektor magas kifektetett tőkeállományára is, ahol feltűntek jelentős adóoptimalizáló tranzakciók.
Közélet
Fontos