Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2024. március 13. 09:34 Közélet

Maradt a vezetés, de így is új irányt jeleznek előre a Kutya Pártban történtek

Egy fordulatos nap után végül nem történt változás az egyik legnépszerűbb magyar párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt élén, a történések azonban így is új irányt jeleznek előre.

  • A két társelnök, Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna vasárnap belengették lemondásukat, miután a tagság nem támogatott egy kerületi előválasztási részvételt, egy nappal később azonban rendeződött a helyzet.

Miért fontos ez? Az MKKP mostanra a második-harmadik legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát, reális esélye van arra, hogy az EP-választáson két mandátumot szerezzen.

  • A fiatalok között kimagaslóan népszerű: a Medián tavalyi felmérése szerint a 18-39 éves választani tudók 19 százaléka támogatta, amely alig maradt el a Fidesz 22 százalékos arányától.

Tágabb kontextus: az alapkonfliktus az egykori viccpárt evolúciójára vezethető vissza. Miután Kovács képviselő lett a XII. kerületben, eleinte vicces plakátokban gondolkodott, végül más irányt vett, és több korrupciógyanús ügyet tárt fel.

  • Kovács egy hagyományos pártpolitikai célt is magáévá tett: a pozíciószerzést, konkrétabban a XII. kerület vezetését. Ez azonban csak előválasztáson keresztül érhető el, amelytől a tagság egy része idegenkedik.
  • Az MKKP narratívája szerint is válaszút elé érkeztek: az ellenzékkel való ilyen szintű együttműködést (mármint egy előválasztás megtartását) a „párt politikájának eddigi alappillérének” megváltoztatásaként írták le.

Alulnézet: „Nem láttam, hogy ezek után mi lesz öt-tíz év múlva a párttal, ha még az előválasztás is sok a tagságnak. (…) Ijesztő volt, hogy hogy lesz ebből a pártból komolyabb dolog” – indokolta előzetes lemondását Kovács a Telexnek.

  • A magyar pártpolitikában fontos döntés, hogy a párt végül Kovácsék mellett állt ki, mert Nagy Dávid pártigazgató szerint a tagság „azt is eldöntötte, hogy mi párt vagyunk”, így muszáj nagyobb egységet mutatniuk.

Miért pont a XII. kerület? Ahogy a Telex összefoglalta, az MKKP támogatottsága jelentősen megnőtt a kerületben Kovács szerepvállalása óta: a 2022-es parlamenti választáson itt szerepelt legjobban a párt, 7 százalékos támogatottsággal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg a kis pártokon múlt a Fidesz-kétharmad?Gattyán és Gődény pártjának jelöltjei vitték a szavazatokat, de nem tudni, kitől, az MKKP és a Mi Hazánk támogatói pedig a jelek szerint átszavaztak az ellenzék jelöltjeire.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKevesen találnák ki, hogy kitől vett el szavazatokat a KutyapártEgészen váratlan módon bolondította meg a XII. kerületi szavazókat, hogy a kutyapárt jelöltjeire is szavazhattak. Az adatok mélyére néztünk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet EP-választás kétfarkú kutyapárt mkkp önkormányzati választások Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Stubnya Bence
2025. május 14. 13:37 Közélet

Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény

Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.