Hírlevél feliratkozás
Avatar
2021. augusztus 27. 16:15 Közélet

Van fenntartható nyugdíjrendszer, de azt több módszer ötvözetében találhatnánk meg

(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az emberiség évezredekig olyan nagycsaládokban élt, ahol a még nem és már nem dolgozó gyermekek és öregek, valamint a dolgozó aktívak egyetlen háztartásban éltek együtt, ahol együtt fogyasztották el az aktívak által aktuálisan termelt javakat. Vagyis a már és még dolgozni tudók egyszerre tartották el gyermekeiket és a szüleiket, megosztva velük munkálkodásuk gyümölcsét. Úgy is lehetett ezt mondani, hogy a hagyományos háztartás (aminek alapja a hagyományos családi gazdaság volt a mezőgazdaságban és a kézműiparban) biztosította a teljes életpálya finanszírozását. Amit az emberek gyermekkorukban a szüleiktől kaptak, azt visszafizették nekik, amikor azok már idősek lettek. Az egyének érdekeltek voltak a gyermeknevelésben, mert – egyebek mellett – nem nagyon tudták máshogyan megoldani időskoruk anyagi biztonságát.

Ez a – múltból visszatekintve – „hagyományos nyugdíjrendszernek” nevezhető rendszer a hagyományos gazdaság, és ezzel a hagyományos nagycsalád felbomlásával fokozatosan megszűnt, a gyermekek nem maradtak otthon, hanem elköltöztek egy-egy iparvárosba, és már nem feltétlenül gondoskodtak a szüleikről, ezért ezt ők sem várhatták el a továbbiakban a saját gyermekeiktől sem.

A fejlett világban a 19. század végén emiatt megszületett a nyugdíjprobléma, amire kétfajta válasz született.

Az első szerint az emberek önkéntesen, vagy az állam ösztönzésére elkezdtek takarékoskodni idős korukra, létrehozva az úgynevezett feltőkésített nyugdíjrendszert (ilyen volt például a bismarcki rendszer a 19. század végén), a második megoldás szerint pedig – amit szoktak nem feltőkésítettnek, vagy folyó finanszírozásúnak is nevezni – lényegében kényszerítik a mai aktívakat, hogy tartsák el szüleik generációját. Ez utóbbit Roosevelt „találta fel” a 30-as 40-es évek fordulóján, de a második világháború után (mivel a háborúban lényegében megsemmisült az a tőke, ami a rendszer mögött volt) számos bismarcki típusú rendszert is ilyenné alakították át. (A rendszer hivatalos ideológiája persze nem kényszerítésről beszél.)

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a nyugdíjviták már évtizedek óta e két rendszer hívei között folynak.

A feltőkésített rendszer előnye, hogy nem függ (vagy legalábbis sokkal áttételesebben függ) a demográfiai viszonyoktól, vagyis attól, hogy születik-e elég gyermek vagy sem, hátránya viszont, hogy az aktívakra – ha gyermeket is nevelnek – háromszoros teher nehezedik a hagyományos nyugdíjrendszer kétszeres terhéhez képest, ha a folyó finanszírozású rendszerből át akarnak térni a feltőkésített rendszerbe.

A hagyományos rendszerben ugyanis az aktívaknak – saját maguk mellett – gyermekeiket és szüleiket kellett eltartaniuk, egy ilyen áttérésnél viszont emellett még saját időskorukról is gondoskodniuk kell, vagyis arra is félre kell rakniuk pénzt. A hagyományos rendszerben ez utóbbira nem volt szükség, mert idős korukban számíthattak a gyermekeikre, de a feltőkésítéssel pont ezt a faktort próbálják a rendszerből kiiktatni. Persze ez a háromszoros teher a „normál” kétszeresre is csökkenthető, ha valaki nem nevel gyermeket, mert akkor a gyermeknevelés költségeit megtakarítja.

A nem feltőkésített rendszer előnye, hogy a gyermekek kényszerítve vannak szüleik eltartására, tehát nem kell gondoskodniuk saját idős korukról, vagyis ha gyermeket nevelnek, akkor megmarad számukra a „normál” kétszeres teher. Hátránya viszont, hogy ebben a formájában, ahol az aktívak generációja tartja el az idősek generációját (szemben a hagyományos rendszerrel, ahol konkrétabb a szereposztás: a gyermekek tartják el a szüleiket), ugyanúgy nem érdekelt az egyén a gyermeknevelésben, mint a feltőkésített rendszer esetében.

Ha ugyanis nem nevelnek gyermeket, akkor a normál kétszeres teher egyszeresre csökkenthető. Ez pedig azért probléma, mert – szemben a feltőkésített rendszerrel – ez a nyugdíjrendszer közvetlenül függ a demográfiától, vagyis igényli azt, hogy szülessenek gyermekek. Emiatt a feltőkésített rendszer hívei jogosan mutatnak rá arra, hogy a rendszer összeomlását megelőzendő, fel kellene tőkésíteni azt. Ráadásul a gyermektelenek esetében a feltőkésítés miatti plusz teher még csak épp a „normál” kétszeres szintre emeli az aktívak terhelését. Sajnos azonban a gyermekesek számára ez már túl sok, így ez a rendszer is – hasonlóan a feltőkésítetthez – így vagy úgy a „gyermek nem nevelésre” ösztönöz, ha megpróbálják feltőkésíteni, akkor még inkább, mint ha nem.

Ha összehasonlítjuk a hagyományos nyugdíjrendszert a két modern utódjával, akkor a fő különbséget abban láthatjuk, hogy a hagyományos rendszer az életpálya egészének, vagyis a születéstől a halálig tartó életpálya szakasznak a finanszírozására adott modellt, a két modern utód azonban csak az aktív és időskor finanszírozására. A gyermekkor költségeinek a finanszírozása kimaradt a rendszerből. Ez különösen fájó a folyó finanszírozású rendszernél, ami kifejezetten ráépül a gyermeknevelésre, hiszen alapfeltételezése, hogy gyermek mindig születik elegendő. Ugyanakkor ezért nem tesz semmit.

Végezzünk most egy gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy két ország van egymás mellett, mindkettőben folyó finanszírozású nyugdíjrendszer van életben, vagyis az állam kényszeríti a gyermekek generációját idős szüleik eltartására. A két ország között szabadon költözhetnek az emberek. Aki átköltözött egy másik országba, az új hazája nyugdíjrendszerébe lép be. A speciális feltevésünk az, hogy az emberek – mégpedig kizárólag az aktív életpályájuk elején lévők – szelektíven vándorolnak. Akik gyermeket nevelnek, azok maradnak az A országban, de átvándorolnak ide B országból is a gyermeket nevelők, a gyermekeikkel együtt. A gyermektelenek viszont (függetlenül attól, hogy a gyermektelenség oka tudatos döntés vagy sem) maradnak B országban, és ide vándorolnak A ország gyermektelenjei is. Az idősek maradnak a helyükön.

Ekkor A országban vígan működik tovább a folyó finanszírozású rendszer, hiszen van elég gyermek, mindenki gyermeket nevel. Minden aktívon kétszeres teher van, vagyis egyszerre tartja el gyermekeit és az időseket (saját szülei generációját, de ha B országból jött, akkor nem a saját, hanem a B országban vándoroltak szüleit). Nem kell külön gondoskodnia idős koráról, mert számíthat rá, hogy a gyermekei generációja majd el fogja tartani, ha annak eljön az ideje.

A B országban azonban más a helyzet. Ott jól teszik, ha – a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer idősek számára való fenntartása mellett – az aktívaknak elkezdik feltőkésíteni a nyugdíjrendszert. Mert ugyan a B ország idősei, akiknek még voltak gyermekei, megkapják saját otthon maradt és az A országból bevándoroltak járulékából a nyugdíjukat, de a mostani aktívak nem számíthatnak arra, hogy egy következő generáció őket is eltartja, mert nincs következő generáció. Ők jól teszik, ha gyűjtenek idős korukra (persze a tőkét külföldön befektetve, de ez részletkérdés). Viszont ez számukra nem jelent plusz terhet A ország lakóihoz képest náluk is csak a normál, kétszeres teher jelentkezik, hiszen a gyermeknevelésre nem kell költeniük, csak a mostani idősek, és majdani idős önmaguk eltartására. Persze B ország két generációval később ki fog halni, de ez szintén részletkérdés.

Úgy gondolom, hogy ez a megoldás racionális és méltányosnak is tekinthető.

A feladat az, hogy ezt úgy valósítsuk meg, hogy ne kelljen senkinek emiatt sehonnan elköltöznie, hanem egy vegyes nyugdíjrendszert valósítsunk meg, szelektív feltőkésítéssel a gyermektelenek számára, és a folyó finanszírozású rendszer olyan „visszanyesésével”, vagyis ígéreteinek visszafogásával, hogy az igazodjon ahhoz, hogy ténylegesen mennyi gyermek született, és így mennyi nyugdíjat tud fizetni. Ezzel a megoldással a gyermeknevelés költségeit is belevettük az életpálya finanszírozásába, vagyis a rendszer újra komplex egész lesz, mint amilyen a hagyományos nyugdíjrendszer idején volt.

Közélet fenntarthatóság nyugdíj nyugdíjrendszer Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós Váczi István
2021. október 25. 17:37 Adat, Közélet

Hiába hajtogatják, a kormányváltás hiányának nincs köze a gazdasági sikerekhez

Visszatérő kormányzati állítás, hogy a „politikai stabilitás” segíti az ország gazdasági felzárkózását, a környező országok adatai azonban ezt nem igazolják.

Jandó Zoltán Váczi István
2021. október 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Még 17. havi nyugdíjat is fizethetne a kormány, ha nem venne repteret

Nem látszik, miért lesz jobb az országnak, ha kiad a reptérért annyi pénzt, amennyiből három évig duplázni lehetne a tanárok fizetését. A megtérülésnél a több évtizedes távlat a kedvező forgatókönyv.

Pálos Máté
2021. október 23. 18:28 Közélet

Hátrasorolják a romának tűnő feladótól jött leveleket a magyar önkormányzatok 

A figyelmeztetése után átmenetileg javul a helyzet, de gyorsan visszatérnek a diszkriminatív eljárásrendhez.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2021. október 26. 06:52 Világ

Kínában 65 millió lakás áll üresen, de az ingatlanpiac problémái ennél mélyebbek

A szellemvárosoknál nagyobb probléma, hogy Kínában az ingatlan a legfontosabb befektetési eszköz, ami a vagyoni egyenlőtlenségek elszaladásában is nagy szerepet játszik.

Avatar
2021. október 24. 15:55 Élet

A koronavíruson átesett focisták teljesítménye bizonyítottan hosszabb távon is romlik

A kimutatott koronavírus-fertőzés még fél év után is hatással van a focisták teljesítményére.

Torontáli Zoltán
2021. október 24. 07:04 Adat

Mítosz vagy valóság, hogy Ausztriában olcsóbb az Aldi és a Lidl?

Sorozatunk újabb részében a nagy bevásárlással most azt a városi legendát teszteljük, miszerint Hegyeshalom után olcsóbb ugyanaz az élelmiszer.