Hírlevél feliratkozás
Avatar
2020. május 4. 18:10 Közélet

A gyermeket nem közjószágként kellene kezelni – jelöljük ki a tulajdonjogát!

(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A nyugdíj az átlagolvasó számára egyszerű témának tűnik, aminek az egyetlen lényeges jellemzője, hogy kicsi, és amúgy is csak egy bizonyos, elég magas kortól kezdve érdekes. Sorozatunk azonban a mértékkel szinte egyáltalán nem foglalkozik, s kifejezetten a fiataloknak és középkorúaknak szól. Nem nyugdíjpolitikai aktualitásokat, hanem stratégiai megfontolásokat vetünk fel. A célunk, hogy a még legalább egy emberöltővel a nyugdíj előtt állók számára egy a mainál sokkal jobb nyugdíjrendszer vízióját vázoljuk fel, hiszen a rendszer alapvető megváltoztatásához – amire szükség van – legalább néhány évtizedes időtartamra van szükség.

Bő két hónappal ezelőtt hosszan foglalkoztam a jelenlegi folyó finanszírozású rendszer hibáival, első helyre téve azt, hogy jelenlegi formájában az sok gyermeket (vagyis jövőbeli járulékfizetőt) feltételez, de kevés gyermekre ösztönöz. Nézzük meg most ezt a kérdést alaposabban!

A gyermekről a nyugdíjrendszer elmélete (és persze a gyakorlata is) úgy beszél, mint ami mindig megfelelő számban van, s amely lényegében nem kerül semmibe, ezért külön nem is kell a gyermekneveléssel foglalkozni. Ezt fejezik ki azok a (lényegében kizárólagosan használt) nyugdíjmodellek, amelyek az emberi életpálya tárgyalását az embernek a munkaerőpiacra lépésével, és nem a születésével kezdik, azt sugallva, hogy a nyugdíj szempontjából a gyermek felnevelése lényegtelen mozzanat. Hiszen a nyugdíj az életpálya vége, a felnevelkedés meg az eleje, a kettő a lehető legtávolabb van egymástól, mi közük is lenne egymáshoz. Aztán persze a gyakorlat beleszalad abba, hogy – bár kellene, s feltételeztük is – még sincs elég új járulékfizető.

A probléma nagyon hasonlít arra, ahogyan hajdan (és sok helyen most is) az erdőkkel s a tengeri halakkal bántunk/bánunk. Ezek a természet ajándékai, nem kell értük semmit sem tenni, az egyetlen dolgunk, hogy elvegyük és használjuk ezeket az ajándékokat. Amíg csak kevés ember volt a Földön, addig ez működött, de ma már egyre kevésbé, amint azt a lepusztult (egykor sűrű erdővel borított) hegyoldalak mutatják, ahonnan a fákat egyszerűen kivágták, és például hajókat építettek belőle, majd az eső bemosta a tengerbe a talajt, s már soha nem nőtt új erdő a sziklákon.

Annak idején Japán – amelynek jelenleg 67 százalékát borítja erdő, annak ellenére, hogy a világ egyik legsűrűbben lakott országa – szintén elindult ezen az úton, de még időben, a 17. század folyamán észbe kaptak, és egy ésszerű, fenntartható erdőművelési rendszert vezettek be, mert rájöttek, hogy a fa egy „lassan növő gabona”, amit hosszan kell gondozni, s nem egyszerűen csak kivágni. Úgy is mondhatnánk, hogy annak idején a japánok gazdái lettek az erdőnek, felismerték értékét, s ennek megfelelően kezdtek gazdálkodni vele, nem csak egy egyszerű, ingyen erőforrásként kezelték.

Ahol ezt nem tették, ahol az erdőket vagy a tengeri halakat egyszerűen ingyen erőforrásokként, úgynevezett közjavakként kezelték, ott ezeket lényegében elpusztították, vagy jó úton vannak elpusztításuk felé. Ezt fogalmazta meg 1968-ban Garett Hardin híres cikkében, A közlegelők tragédiájában, amit Magyarországon Hankiss Elemér népszerűsített a 70-es évek végén a Társadalmi csapdák című könyvecskéjében. Hardin példájában a közlegelő mindenkié, ahol ingyen legeltetheti a tehenét. Persze van bizonyos „kapacitása”, hogy mennyi tehenet tud eltartani. Ha ennél többet hajtanak ki rá, akkor a tehenek nem találnak elég füvet, és soványabbak lesznek. Mindenki tehene soványabb lesz, de aki egy helyett kettő tehenet hajt ki, még így is jobban jár. Így mindenki egyre több tehenet hajt ki, míg végül a legelő és a tehenek is elpusztulnak.

Vagyis az egyéni haszonszerzés vágya a közjószág túlhasználatához vezet.

Mit lehet tenni? A modern közgazdaságtan megoldása az ilyen helyzetekre, hogy jelöljük ki a tulajdonjogokat, hogy ne egyszerű, kihasználandó közjószágként tekintsünk a természeti erőforrásokra, hanem olyanként, amivel érdemes hosszú távon gazdálkodunk. Elinor Ostrom, az első női közgazdasági Nobel-díjas az ilyen helyzetek vizsgálatáért és az alkalmazott szellemes módszerek bemutatásáért, logikájuk felfejtéséért kapta a díjat 2009-ben.

Jelenleg – szerte a fejlett világban – a gyermek is egyfajta közjószág, amit túlhasználunk. Leginkább a nyugdíjrendszeren keresztül, de azáltal is, hogy az államok hatalmas adósságot görgetnek maguk előtt, amelynek visszafizetése szintén a jövendő gyermekekre vár.

Ha alkalmazzuk a modern közgazdaságtan logikáját, akkor ebből a helyzetből ugyanúgy lehet kitörni, mint a természeti erőforrások túlhasználatából: kijelöljük a tulajdonjogot. No persze az ember esetében az ilyesmivel vigyázni kell, hiszen nem a rabszolgaságra gondolunk, hanem olyan jellegű megoldásokra, mint amit a futballklubok alkalmaznak, amelyek az általuk nevelt játékosok játékjogát el tudják adni. Megoldódott ezáltal az a problémájuk, hogy nem érdemes egy fiatal, tehetséges játékos felnevelésébe, képzésébe túl sok energiát beleölni, mert az amint értékes játékos lesz, otthagyja a nevelő klubját, s egy „menőbb” csapathoz csatlakozik nagyobb gázsiért. A játékjog fogalmának megalkotása és alkalmazása megoldotta ezt a közgazdasági problémát, s itt is felfedezhetjük azt a logikát, hogy a „közjószágnak” (itt a talált futballista tehetségnek) kijelölték a tulajdonosát, azt a klubot, aki őt felfedezte és képezte.

A gyermeket közjószágként kezeljük, de eredetileg nem volt az, csak az eredeti „tulajdonosok” – a szülők, akik ezt a „tulajdonukat” a családi gazdaságban hasznosították – ma már közvetlenül nem tudják használni a gyermekmunkát, hiszen nincs rá sem joguk, sem (családi gazdaság híján) lehetőségük.*Azt mondhatjuk, hogy manapság a társadalomnak a gyermekkel sokkal nagyobb célja van, ezért nem „használja el” annak képességeit már korán. Hajdan olcsó is volt a gyermeknevelés, és szinte lehetetlen volt elkerülni a gyermekáldást.

De ennek a világnak már több mint 50 éve vége, s ideje lenne levonni ennek tanulságait.

A 60-as évek eleje óta a fogamzásgátlás olcsó és mindenki számára elérhető, a gyermeknevelés pedig egyre drágább (a társadalom céljai a gyermekekkel egyre nagyratörőbbek), egyre hosszabb időt emészt fel. Viszont a szülők számára a gyermeknevelésnek ma már csak érzelmi haszna van, gazdasági nincs. Eljött az az idő, amikor a régi módszerek nem működnek, s a gyermeknevelést is közgazdasági elvek szerint kell átszervezni.

A gyermek a társadalom számára egy nagy hasznot hajtó befektetés, hiszen a gondosan felnevelt, jól képzett gyermek felnőttként a felnevelési költségeinek többszörösét képes megtermelni. A feladat az, hogy megoldjuk, hogy a gyermeknevelés ne csak a társadalomnak, vagyis „mindenkinek”, hanem konkrétan azoknak legyen jó befektetés, akik ezt végzik. S itt logikusan adódik, hogy a gyermeknevelés hasznát, ami körülbelül akkor kezd el realizálódni, amikor a gyermeket nevelő eléri a nyugdíjas kort, pont a nyugdíjrendszeren keresztül térítsük meg a „befektetőknek”, vagyis elsősorban a szülőknek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nyugdíjrendszer szinte összes elemét újra ki kellene találniBárhová nyúlunk, problémába ütközünk.

Közélet gyermekvállalás közlegelők tragédiája nyugdíj nyugdíjrendszer Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2020. október 23. 16:31 Adat, Közélet

Kik valójában a legnagyobb ázsiai befektetők Magyarországon?

A keleti nyitás sikerét sokféleképpen meg lehet ítélni. A legizgalmasabb kérdés természetesen a magyar kivitel alakulása, de vajon nőnek-e és honnan érkeznek az ázsiaiak magyarországi beruházásai?

Bucsky Péter
2020. október 23. 07:06 Közélet

Kevesebb a hajléktalan, de egyre reménytelenebb a helyzetük

Az utóbbi évek gazdasági fellendülése során viszonylag sokan törtek ki a hajléktalanságból, a hátramaradók viszont egyre idősebbek és rosszabbul képzettek.

Avatar
2020. október 22. 16:38 Közélet

A forint leértékelődése nem zavarja a jegybankot, a cél csak a gyengülés kontroll alatt tartása

Az Magyar Nemzeti Bank idei lépései meglehetősen kiszámíthatatlanná tették a kamatpályát, azt üzenve, hogy gyakorlatilag bármikor bármilyen irányba változhat a kamat.

Fontos

Kasnyik Márton
2020. október 25. 16:09 Adat

Többen élnek rosszabbul a járvány miatt, mint azt az adatokból elsőre gondolnánk

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha ugyanannyian dolgoznának, mint a járvány előtti időben. De a változatlan számok mögött rosszabb minőségű munkahelyek vannak.

Fabók Bálint
2020. október 24. 17:09 Adat

Aggódunk a környezetért, csak fizetni ne kelljen érte

A klímaváltozás nincs az ország legfontosabb problémái között a magyarok többsége szerint, és kevesebben fizetnék meg a környezetvédelem árát, mint a 90-es években.

Hajdu Miklós
2020. október 22. 06:35 Adat

Hiába jól képzett sok magyar dolgozó, nincs elég színvonalas munkahely

A nagyobb jólléthez nemcsak minőségi oktatás és ellátás kell, hanem a dolgozni tudó és akaró lakosságban rejlő potenciál kiaknázására alkalmas állások is.