Hírlevél feliratkozás
Banyár József
2021. február 23. 16:24 Közélet, Pénz

Kinek kell megfizetnie a gyermekvállalást?

(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A nyugdíj az átlagolvasó számára egyszerű témának tűnik, aminek az egyetlen lényeges jellemzője, hogy kicsi, és amúgy is csak egy bizonyos, elég magas kortól kezdve érdekes. Sorozatunk azonban a mértékkel szinte egyáltalán nem foglalkozik, s kifejezetten a fiataloknak és középkorúaknak szól. Nem nyugdíjpolitikai aktualitásokat, hanem stratégiai megfontolásokat vetünk fel. A célunk, hogy a még legalább egy emberöltővel a nyugdíj előtt állók számára egy a mainál sokkal jobb nyugdíjrendszer vízióját vázoljuk fel, hiszen a rendszer alapvető megváltoztatásához – amire szükség van – legalább néhány évtizedes időtartamra van szükség.

(A sorozat korábbi részei itt, itt, itt,  itt, és itt olvashatók.)

Február elején egy provokatív című (Miért nekem kell fizetnem azt, ha te gyereket akarsz?) cikk jelent meg az azonnali.hu-n, ami a legváltozatosabb felületeken nagyon sok hozzászólást generált. Vági Márton, a fiatal doktorandusz szerző olyan témákat érint, mint amiket én is ebben a rovatban, de egészen másfajta konklúziókra jut azokkal kapcsolatban, így érdemes górcső alá venni állításait.

Röviden összefoglalva a következőket mondja a szerző:

  • Harari nyomán a küszöbön álló robotizáció megkérdőjelezi, hogy szükség van-e ennyi emberre, akiknek nem fogunk tudni munkát adni – a minőség végleg felváltja a mennyiséget. A bolygó érdeke, hogy ne a munkanélkülieket termelje újra a társadalom.
  • Nem vezet jóra, ha bárki lehet szülő, olyan is, aki nem tudja megfelelően felnevelni a gyermekét, s aki ezért nem tud beilleszkedni jól a munkamegosztásba. Ráadásul a megfelelő felelősségérzet és anyagi háttér nélküli szülők csak úgy „potyogtatják” a gyermekeket.
  • Ez történik Magyarországon is, a kormány pedig juttatásokkal támogatja ezt a folyamatot.
  • Nem másoktól kellene elvárni, hogy tartsák el az én gyerekemet. Legyen gyereked akkor, ha más emberek pénze nélkül is sikerül őt eltartanod. A gyermeknevelés támogatása helyett miért nem csökkentenek adót, illetve miért nem az oktatást és egészségügyet fejlesztik?
  • „A túlnépesedett világon miért nem annak jár „jutalom”, aki nem hoz a világra egy újabb szén-dioxidot kibocsátó, komoly ökológiai lábnyommal bíró embert? A soha meg nem születő utódom ökológiai lábnyoma nulla lesz. Mégis: én vagyok büntetve, engem néznek ki a társadalomból, ha kijelentem, hogy nem akarok gyereket, én nem jutok emiatt lakáshoz, hiszen a kormány a bevételeim jelentős részét elvonja adó címen”

Sok fontos és aktuális téma (robotizáció, túlnépesedés, környezeti katasztrófa, felelős gyermeknevelés), amelyekkel kapcsolatban leginkább azt lehet mondani, hogy „igen, de…”, kivéve az utolsót, miszerint mások tartják el az én gyerekemet, illetve, hogy ki kap jutalmat, s kit büntetnek meg. Ez ugyanis – véleményem szerint – félreértés.

Jelenleg a gyermekvállalás alapvetően „rossz üzlet”, s az marad (bár kétségtelenül kevésbé) a magyar kormány által a közelmúltban bevezetett támogató intézkedések után is. A ráfordítás – ami elsősorban a gyermekekre fordított szülői időt jelenti, ami megakadályozza őket, de legalábbis az egyiküket hosszú ideig, hogy (plusz)jövedelmet szerezzenek – ugyanis még mindig jócskán meghaladja a megtérülést.

Tehát, ha az állam erősen támogatja a gyermeknevelést, attól még – az esetek döntő részében – az nem válik jutalmazott tevékenységgé, csak kevésbé veszteségessé. Akiktől pedig az állam emiatt elvon, az nem büntetést kap, hanem a gyermek-nem-nevelés előnyeiből vesznek el tőle valamennyit, de ő még így is jól jár a gyermeknevelőkhöz képest.

Arról van szó, hogy a társadalom (egyszerű) újratermeléséhez mindenkinek egy gyermeket (páronként kettőt) kellene nevelnie. Ezzel visszaadná a társadalomnak azt, amit attól (nagyrészt a szüleitől, de az adófizetőktől is) kapott. Ezzel mindenki tartozik. Ha nem nevel gyermeket, akkor ezt a tartozást nem egyenlíti ki, megtartja magának – legalábbis azt a részt, amit adóként nem vonnak el tőle, hogy a helyette gyermeket nevelőknek adják.

De nem csak ez a gyermeknevelés hátránya, és a gyermek-nem-nevelés előnye, hanem az is, hogy a gyermek legnagyobb gazdasági hasznát (mára lényegében az egyetlent), azt, hogy felnőve járulékot tud fizetni, amiből finanszírozzák a már nem dolgozó idősek megélhetését (nyugdíj) és egyre költségesebb egészségügyi ellátását is, nem a gyermekneveléshez való hozzájárulás arányában osztják el.

A gyermekesek (főleg az anya gyermeknevelés miatt kieső járuléka miatt) kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a gyermektelenek, miközben a nyugdíjat lehetővé tévő „beruházást”, vagyis a gyermeknevelést a gyermekesek tették meg. Ez persze helytelen, de ezt fejezi ki a közgazdasági-szociológiai irodalom azon meglátása, hogy a gyermek manapság „közjószág”.

Ilyen értelemben használtam én is egy korábbi cikkemben ezt a kifejezést, bár ehhez képest egy más kezelési módot javasoltam. (Érdekesség, hogy a széles közvélemény egy-két hete Orbán Viktor egy utalása révén ismerte meg újra ezt a szót  – a vitában idézték a fenti cikkemet is. Sokak rácsodálkoztak a szóra, de mint arra például Nyáry Krisztián rámutatott, ez egy sokat használt terminus technicus.)

A szerzőnek abban igaza van, hogy elképzelhetők olyan (jellemzően szegény, képzetlen) rétegek, akiknél a támogatások után a szaldó már pozitív lesz, s akik emiatt vállalnak több gyermeket, s akiket nem megfelelően nevelnek, éppen mert ők is képzetlenek, s nem megfelelő mintákat adnak át gyermekeiknek (hanem azokat, amiket ők is kaptak, s ami miatt a szegénységben rekedtek).

Emiatt az ilyen támogatásoknál gondosan meg kell fogalmazni a jogosultsági kritériumokat, és folyamatosan ellenőrizni, hogy a megfelelő rétegek veszik-e azt igénybe. A szerző azt sugallja, hogy elsősorban ilyenek fognak a támogatás miatt gyermeket vállalni, én magam ennél sokkal optimistább vagyok, ugyanakkor jómagam elsősorban nem ennek a megoldásnak a híve vagyok, mint az a fent hivatkozott cikkemből is kiderül.

Közjószág helyett magánjószággá kellene tenni a gyermekeket úgy, hogy a gyermeknevelés hasznát azok kapják meg, akik hozzájárultak ehhez a „humántőke befektetéshez”. Másképp: a fenti „előfinanszírozásos technika” helyett az „utófinanszírozás” híve vagyok, amit elsősorban azáltal lehet elérni, hogy a felnevelt gyermekek száma és képzettsége alapján jutnának nyugdíjhoz az emberek.

Ez kiküszöbölné a rendszerből a szerző által kifogásolt káros ösztönzést, bár az is biztos, hogy egy társadalmilag hatékony rendszer mind elő-, mind utófinanszírozási motívumokat tartalmaz. És ez a válasz a robotizációval kapcsolatos aggodalmakra is: egy robotizált gazdaság csak a megfelelő nevelést kapott gyermekekből felnőtté váló munkaerőt tudja alkalmazni, vagyis itt abban egyetértek a szerzővel, hogy nem mindegy, hol születnek a gyermekek, de az igen, hogy mennyi születik (vagyis a sok gyerektől magától nem kell aggódni).

Néhány szót röviden a környezeti katasztrófáról és a túlnépesedésről. Ezek komoly problémák, de ellenük nem Magyarországon, sőt nem a fejlett világban kell küzdeni. Magyarország soha nem volt túlnépesedett ország. Hollandia népsűrűsége négyszer akkora, Japáné három és félszer (bár, ha belegondolunk, hogy Japán területének több mint kétharmadát borítja erdő, akkor ez inkább kilencszeres lesz).

Magyarországon és a fejlett világban elkezdtük tudni kezelni a természetrombolást, a fejlődőkkel ellentétben itt fokozatosan nő az erdők területe, és fokozatosan csökken a népesség – legalábbis bevándorlás nélkül számolva. Továbbra is nagy probléma a fosszilis tüzelő- és üzemanyagok használata, de ezt is fokozatosan váltják fel a megújuló erőforrások. A légi közlekedés nagyon sok szén-dioxidot termel, de utazni főleg a bürokraták és üzletemberek utaztak, akik a járvány alatt remélhetőleg rátértek az online meetingekre, és a szingli turisták, amilyenné a szerző is szeretne válni, nem a gyermeket nevelők és gyermekeik.

Másképp: a túlnépesedés ellen elsősorban a fejletlen országokban kell küzdeni, ahogyan azt más cikkeimben megírtam. Nálunk – és általában a fejlett világban – az ellenkezője a probléma.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA járulék a nyugdíjrendszer befektetési vagy megtérülési ága?A kivándorlás megmutatja, hogy miért hibás a jelenlegi állami nyugdíjrendszer válasza a címben feltett kérdésre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz gyerek gyereknevelés gyerekvállalás nyugdíj Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2024. május 21. 13:03 Közélet, Pénz

Megint romolhat az életszínvonal, ha háttérbe szorul az infláció féken tartása

Egy friss elemzés szerint átmeneti javulásban lehetünk, a választások után középtávon könnyen visszatérhet a mostaninál magasabb infláció.

Avatar
2024. május 20. 05:13 Közélet

Mi a baja Európának a magyar alapítványi egyetemekkel, ami elvágja a diákok és kutatók külföldi útját?

Az egyetemek alapítványi fenntartása nem lenne probléma, ha a kuratóriumi tagok kiválasztása és működése nem lenne önkényes, a közpénzek útja pedig követhetetlen.

Könnyebb helyzetbe hozza a magyar kormányt az európai választás

Fennakadásokat igen, gazdasági kisiklást nem hoz az EP-választás várható kimenetele, Magyarországnak pedig jól jön a szigorúbb költségvetési felügyelet elodázódása.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 21. 16:34 Élet, Világ

Nem sietik el a boltokban használt vékony műanyag zacskók betiltását

Az Európai Unió tesz egy nagy lépést a műanyag hulladék csökkentése érdekében, de nagyon lassan és sok szempontból kritizált módon.

Stubnya Bence
2024. május 21. 05:03 Vállalat

„Korábban volt A- és B-terv, most a munkaadók széttárják a kezüket” – így fulladt le a magyar autóipar

Márciusban földbe állt a magyar jármű- és akkugyártás, de a szenvedés már hónapok óta tart. Érdemes újragondolni az elektromobilitás ösztönzésének formáit.

Hajdu Miklós
2024. május 18. 17:24 Vállalat

Részleges gyárbezáráshoz vezetett az autóipari válság Szlovákiában

Részben bezárt egy szlovákiai motorgyár, miközben az európai elektromos autók versenyképessége egyre kétségesebb az új piaci szereplők mellett.