Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. május 4. 17:25 Közélet

Félmilliárdért építünk intelligens buborékot a budapesti Úszó-Európa-bajnokságra

Villámgyorsan lezavarták azt a közbeszerzést, amelyet a tavalyról idénre halasztott budapesti úszó, műugró, műúszó és nyílt vízi úszó Európa-bajnokságot védő „intelligens buborékrendszer” megvalósítására írtak ki. Egészen pontosan még nem is zavarták le teljesen, az ajánlattételi határidő ugyanis ma kora délután volt, azonban ennek ellenére már tegnap kiderült, hogy a feladatot a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) szakemberei, vagy ahogy az egyetem rektora Merkely Béla nevezte, a „Covid-kommandó” láthatja el.

Nem kapkodták el

Az Európa-bajnokság a jövő héten kezdődik a nyílt vízi úszással, illetve a műugró és szinkronúszó versenyekkel, május 17-től pedig az úszóversenyek is elrajtolnak. 

A Magyar Úszó Szövetség azonban így is csak néhány napja, április 27-én kötött végleges együttműködési megállapodást az Eb-vel kapcsolatban felmerülő feladatok ellátására

az elvileg pont ilyen rendezvények megszervezésére életre hívott Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft-vel (NSÜ).

Így már nem a MÚSZ, hanem a Nemzeti Sportügynökség írt ki közbeszerzést az Eb egészségügyi szolgáltatásaira múlt hét csütörtökön, tehát kevesebb, mint két héttel az esemény kezdete előtt. Az NSÜ egyből kérvényezte is a Közbeszerzési Hatóságtól, hogy hagyományos tender helyett ők választhassák ki azt a piaci szereplőt, amely elvégzi a munkát. A kérvényben (pdf) azonban nem az időhiányra hivatkoztak*Erre nem is lehetett volna., hanem arra, hogy

a szerződés műszaki-technikai sajátosságok, valamint kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott, az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplővel köthető meg

Az indoklás egyébként egyáltalán nem alaptalan, hiszen a pandémia miatt nem egy sima egészségügyi, hanem egy ennél sokkal komplexebb járványügyi szolgáltatásról van szó. A kiírásban egészen pontosan úgy fogalmaznak, hogy az egészségügyi feladatokat intelligens buborékrendszerben kell megvalósítani. A buborék némileg leegyszerűsítve arra utal, hogy az Eb különböző helyszíneire*Beleértve a szállodásokat is csak azok léphetnek be, akik igazoltan nem fertőzöttek, és a résztvevők csak egymással illetve a szervezőkkel és stábtagokkal érintkezhetnek. Tehát a verseny idejére egy képzeletbeli buborékkal választják el a rendezvényt és annak minden résztvevőjét a külvilágtól. A feladatok pedig az NSÜ indoklása szerint nem megoszthatóak, így csak egy piaci szereplővel lehet és érdemes szerződni.

Nem tudja megcsinálni akárki

Egy ilyen rendszert – különösen egy ilyen méretű rendezvényen – pedig valószínűleg nem tud bárki működtetni. A SOTE szakembereinek viszont van már benne tapasztalata, hiszen más rendezvényeken is csináltak hasonlót. Ahogy Merkely Béla tegnap az SzPress hírszolgálatnak elmondta: az általa vezetett Covid-kommandó már a tavalyi Formula-1-es Magyar Nagydíjon is dolgozott, azóta pedig tizenhárom hazai és nemzetközi versenyen, illetve edzőtáborban láttak el ehhez hasonló feladatokat. Ezek között pedig már úszó rendezvény is volt, hiszen a SOTE csapata felelt a tavaly ősszel a második hullám csúcsán rendezett budapesti Nemzetközi Úszó Ligán (ISL) is a résztvevők egészségéért.

A női 50 méteres hátúszás rajtja a Nemzetközi Úszóliga (ISL) második mérkőzésén a Duna Arénában 2020. október 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Összességében tehát a SOTE kommandója adta magát, az egyetlen dolog, ami kicsit furcsa, hogy Merkely Béla már a hivatalos ajánlattételi határidő előtt egy nappal lenyilatkozta, hogy ők kapták a munkát.

Legalább a látszat kedvéért végigmehetett volna a közbeszerzési folyamat, ha már valamiért kiírták.

Az eljárás dokumentációjából egyébként az is kiderül, hogy mindez mennyibe kerül majd. Az NSÜ piackutatása és előzetes ajánlatkérése alapján a beszerzés értékét valamivel több mint 161 millió forintra becsülték. Ez azonban nem a teljes költség. Egy másik dokumentum szerint ugyanis

a komplex szolgáltatáscsomag összesen nagyjából félmilliárd forintba kerül majd.

A két összeg közötti különbözetet pedig a kormány fogja fizetni.

Az kissé nehezen érthető, hogy, ha a szolgáltatást nem lehet megbontani, és ezért végez mindent egy szereplő, akkor a finanszírozást miért szedték szét, ám erre a dokumentációban már nem tértek ki.

Mindenesetre a megjelölt összeg nagyjából megfelel annak, amennyit az ISL-nél hasonló célra szánt a kormányzat. Tavaly ősszel Orbán Viktor utasítására az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető Palkovics László valamivel több mint 437 milliós összegű támogatási szerződést kötött a Semmelweis Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Kft-vel az akkor még megelőzési és beavatkozási protokollnak hívott buborék megvalósításáról. Az ISL hosszabb volt, mint a mostani Eb, a versenyen azonban jóval kevesebben vettek részt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet covid Duna Aréna koronavírus SOTE úszó Európa-bajnokság Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Stubnya Bence
2025. május 14. 13:37 Közélet

Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény

Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.