Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. április 27. 17:38 Adat, Közélet

Erősen indult a tömeges Sinopharm-oltás, még Orbán célja is teljesülhet

Nagy erőket mozgósított a kormány, hogy rávegye a kínai vakcina beadatására az embereket, és az első jelek szerint sikerrel járt. Ma délelőtt ugyan szokás szerint csak a tegnap a mindenféle vakcinával beoltottak együttes számát ismerhettük meg, ebből azonban kivételesen elég nagy biztonsággal ki lehet következtetni a Sinopharm eredményét.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a múlt hét péntek reggeli állapot szerint már csak mintegy 122 ezer olyan, nem kínai vakcina volt az országban, amelyet az első körös oltásokhoz fel lehetett használni. A hét utolsó három napján 95 ezer első oltást adtak be, és bár ezek közül lehetett valamennyi a már régebb óta hazánkban lévő Sinopharm-adagokból, de a meghatározó része biztosan az egyéb készletet fogyasztotta.

Tegnap közel 76 ezer első oltást adtak be, és a fenti számokból konzervatív számítás alapján is az jön ki*Nem életszerű ugyanis azt feltételezni, hogy keddre semmit se hagytak volna a kínain kívüli egyéb vakcinák első oltásra felhasználható mennyiségeiből. A keddenként beérkező nyugati vakcinákat pedig a logisztikai műveletek után szerdától szokták elkezdeni használni., hogy ennek kétharmada, azaz nagyjából 50 ezer Sinopharm kellett, hogy legyen. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy ez sok vagy kevés, de érdemes a korábbi, a mostanihoz hasonló nagyságú Sinopharm-készlet felhasználásának időszakához viszonyítani.

Március közepéig több szállítmány keretében összesen 1,1 millió adag kínai vakcina érkezett az országba, amely – mivel az összes többi, idehaza már használatba vett oltóanyaghoz hasonlóan ebből is két adagot kell beadni – 550 ezer ember immunizálásához volt elég. A mostani körben múlt szombaton 600 ezer adag érkezett – ezt kezdték el tegnap felhasználni -, amelyet a kormányzati ígéret szerint ezen a héten további 400 ezer követ.

Korábban az első Sinopharm-oltások meghatározó részét három hét alatt adták be, február utolsó hetétől március közepéig, összesen közel 483 ezret. Ezen belül a legintenzívebb hét március első hete volt, amikor egész pontosan 201 631 Sinopharmot adtak be első oltásként. Az alábbi grafikonon is szembetűnő ez az időszak:

A napi átlag azon a héten 28 800 volt, ezt tehát bőven sikerült tegnap felülmúlni. A szokásos hétvégi visszaesés miatt persze talán jobb lenne, ha csak az említett márciusi hét hétköznapjainak átlagával számolnánk, ez 53 ezer, igaz, ez egy kevésbé pontos szám – a módszertani részletek a csillagra kattintva olvashatók.*Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ számára (ECDC) leadott jelentéseknek köszönhetően heti bontásban pontosan ismert az egyes vakcinákból beadott oltások száma (külön az első és a második dózisoké). A hétköznapokra vonatkozó átlagot úgy számoltam ki, hogy az adott öt napra vonatkozó összes első oltás számát – amit ugye az operatív törzs is közöl – arányosítottam a Sinopharm adott héten mért súlyával az összes első oltáson belül – azon a héten az összes elsőként beadott vakcina 63,6 százaléka volt Sinopharm. Mindenesetre, ha az utóbbi számot is nézzük, azt látjuk, hogy

tegnap lényegében sikerült hozni a Sinopharm beadása szempontjából eddig legsikeresebb hét hétköznapjainak átlagát.

Ez azért mondható jó eredménynek, mert március elején nem le-, hanem felszálló ágban volt a koronavírus-járvány, ilyenkor pedig az emberek kevésbé hajlamosak a vakcinák közötti válogatásra. Továbbá még nem jelentek meg azok a hírek, amelyek kissé megtépázták a Sinopharmba vetett bizalmat (noha nem biztos, hogy okkal).

Az más kérdés, hogy a tegnapi tempóval sem lenne meg a miniszterelnök által (múlt hét pénteken) szerda-csütörtökre előirányzott négymillió – legalább egyszer – beoltott, csak valamikor szombaton. Miért írtuk akkor a címben mégis azt, hogy Orbán Viktor célja is teljesülhet?

Azért, mert közben az egyéb vakcinák érkezése felülmúlja azt a menetrendet, amely még néhány nappal ezelőtt is látszott. Mennyiségben a legfontosabb, hogy a szerződésből még hátralévő 200 ezer első dózisú Szputnyik már ma hajnalban megérkezett, holott korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezt csak a hét második felére jelezte előre. Ha ezeket a szombati Sinopharm-szállítmányhoz hasonló gyorsasággal egy nap alatt bevizsgálják, akkor már holnaptól olthatnak velük.

Pfizerből is több jött ma, mint remélni lehetett. Múlt héten a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely „több mint 300 ezret” mondott, a pontos mennyiség 355 680 adag lett, és ebből mintegy 200 ezer adagot fel lehet használni első oltásokhoz.*Az ennél a vakcinánál a két oltás között előírt öthetes időszakkal számolva a második körös oltásokhoz szükséges mennyiséget. Astrazenecából ugyan csak 19 200 jött ma, de még a héten 324 ezer adagot vár az operatív törzs, ami praktikusan azt jelenti, hogy a teljes, jelenleg hazánkban lévő mennyiséget be lehetne adni első oltásként, hiszen itt 12 hét az előírt idő a két oltás között.

A korábbi számításokhoz képest az is pozitív meglepetés, hogy még egy Moderna-szállítmány is várható a héten, és még a Janssennel is ez a helyzet. Igaz, utóbbinál az illetékesek a magyar vizsgálat eredményére várnak, bár az Európai Gyógyszerügynökség és az amerikai megfelelője is ismét engedélyezte a használatát, mondván, az esetleges vérrögképződéssel járó kockázatokat messze felülmúlja az oltóanyag haszna.

Mindennek az az eredménye, hogy akkor is el lehet érni elég gyorsan a négymillió legalább egyszer beoltottat, ha valamivel kevesebben adatják be maguknak a Sinopharmot, mint a korábbi cikkünkben kiszámolt 300 ezer. Ahhoz, hogy Orbán Viktor e hét péntek reggeli rádióinterjújában bejelenthesse a négymillió beoltottat – és ezzel másnaptól életbe léphessen a már beharangozott újabb nyitási kör*Megnyílhatnak a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, éttermek belső helyiségei is. –, a mai nappal is számolva valamivel több mint 107 ezer első oltást kell beadni naponta.

Mivel eddig egyetlen 100 ezer feletti nap volt (április 6.), ez nem magától értetődően teljesíthető feladat, de mivel a jelenleg rendelkezésre álló vakcinamennyiség minden korábbit felülmúl, ezért nem is elképzelhetetlen. (Főleg, hogy a kormány korábban azt mondta, akár napi félmilliót is be tudnának adni, ha lenne elég vakcina.) Az országban lévő, ma reggeli állapot szerint közel 1,78 millió adagos vakcinatartalék rekordszintje az alábbi grafikonon is jól látszik, miközben ezen nem is szerepel az erre a hétre várt, de még be nem érkezett 400 ezer Sinopharm, 324 ezer Astrazeneca, közel 58 ezer Janssen és ismeretlen mennyiségű Moderna. (A beadott oltások száma itt az első és második dózisokat is magában foglalja.)

A péntekkel is számolva már csak napi 80 ezer kellene, ez már sokkal könnyebben teljesíthetőnek látszik. És ha az illetékesek görcsösen ragaszkodnak a kormányfői ígéret teljesüléséhez, akkor el lehet csúsztatni a pénteki adatközlést a szokásos idejéhez képest, mint történt az egymillió, majd a kétmillió oltás elérésénél.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA hétvége megmutatta, miért nyomja annyira a kínai vakcinát a kormányUtoljára február 28-án adtak be olyan kevés első oltást Magyarországon, mint vasárnap, a Sinopharm nélkül nem lenne meg gyorsan a négymillió beoltott.

Adat Közélet AstraZeneca járvány koronavírus Moderna oltás Pfizer sinopharm szputnyik védőoltás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2021. június 15. 11:36 Adat

A lakásfelújítási támogatás egy részét szépen elviszi a rég nem látott építőipari áremelkedés

Áprilisban Magyarországon is érezhetővé vált, hogy valami nincs rendben az építőipari árakkal. Közel két éve nem mértek ekkora drágulást a szektorban.

Mészáros R. Tamás
2021. június 14. 06:48 Adat, Világ

Nem a politika mozgatja a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokat

A elektronikai multik hozták az igazi keleti nyitást, Magyarország ma már a kínai gazdasági változásoknak, termelési sokkoknak legjobban kitett gazdaságok között van.

Stubnya Bence
2021. június 11. 11:05 Adat

A 200 ezres minimálbér is a legalacsonyabbak között lesz az EU-ban

Csak a minimálbéres bolgárok keresnek idén kevesebbet magyar sorstársaiknál az EU-n belül euróban, erre volt elég a keleti tagállamok jelentős emelése a 2010-es években.

Fontos

Mit hoz az ipar 4.0 a magyar gyárakba?

Az ipar 4.0 lehet felzárkózási lehetőség, ugyanakkor felnagyítja az innovációs hiányosságokat, a robotizáció pedig fokozza a munkaerőpiaci kockázatokat.

Avatar
2021. június 13. 18:16 Élet

Nem mindegy, mit írunk az önéletrajzunkba pár év kihagyás után

Ha gyereknevelés miatt marad otthon valaki, kisebb eséllyel hívják vissza, mint ha munkanélküliség miatt nem dolgozik egy ideig.

Hajdu Miklós
2021. június 13. 07:24 Élet

Sok tanárt újításra sarkallt a digitális oktatás

A pedagógusok közül sokan kihasználták az elmúlt két tanévet arra, hogy megújítsák a tanítási és osztályozási módszereiket.