Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. július 19. 16:07 Közélet

Júliusra elfogyott a kormányplakátokra szánt 20 milliárd, de jut még rá pénz

Újabb közel 2 milliárd forintot költ el a Rogán Antal irányítása alatt álló Miniszterelnöki Kabinetiroda arra, hogy tájékoztassa az állampolgárokat és a külföldi szervezeteket a kormányzat terveiről. Ez csak az idén a harmadik ilyen megállapodásuk lesz, az első kettőre összesen 20 milliárd forintot szántak.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a keret júliusra kimerült, a szaktárca ugyanis néhány napja újabb megbízást adott a korábban kék hátterű, később Soros György arcképével díszített, mostanában pedig mémmé vált stockfotókat használó plakátokról elhíresült kampányok folytatására.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy szerződés, aminek minden oldala 700 millió adóforintba kerülAlig több mint két év alatt 56 milliárd forint ment el a kék plakátokkal és mostanában Soros György arcképével fémjelzett kampányokra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokba került a néppártos plakátbalhé, január óta napi 100 millió égett elAlig három hónappal egy 10 milliárdos szerződés után ismét ugyanekkora összegben ad megbízást kormányzati kommunikációs kampányokra Rogán Antal minisztériuma.

A kormány nagyjából két és fél éve szokott rá, hogy rendszeresen köztéri plakátos formában számol be eredményeiről, vagy jelöli meg aktuális ellenségét. Az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” néven futó közbeszerzések közül ez már a tizenötödik volt azóta.

Időközben egy új célcsoport is bejött, így 2018 vége óta a fenti feladat mellett az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációt” is menedzselnie kell a milliárdos közbeszerzések nyertesének. Utóbbiból is volt már hat kör, a mostani a hetedik.

Minderre egészen döbbenetes összeget fordít a kormányzat.

A kezdetek óta a szerződések összértéke már a 70 milliárd forintot közelíti.

A propagandagépezet ráadásul egyre gyorsabban emészti fel a milliárdokat: a teljes összeg több, mint fele az elmúlt egy, közel harmada az előző fél évben fogyott el. Utóbbiban biztosan szerepet játszik, hogy az Európai Parlamenti választások előtt felpörgött a kormányzati kommunikáció, ráadásul a nemzetközi konfliktusok miatt valószínűleg idő előtt be is kellett fejezni kampányokat, aminek szinte biztosan voltak többletköltségei.

 

Érdekesség, hogy a 2018-as parlamenti választások előtt sem volt akkora állami kommunikációs pénzszórás, mint idén. Ebben azonban valószínűleg szerepet játszik, hogy a költést csak a direkt erre a célra létrehozott Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKOH) keresztül lehet intézni, ennek a szervezetnek pedig épp tavaly tavasszal merült ki az elvileg 3 évre szánt, de másfél év alatt elhasznált 75 milliárdos kerete.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem a kommunikáción spórol a kormány: másfél év alatt 70 milliárdot égettek elHárom évre lett volna 75 milliárd, így most erősen vissza kellene fogni a költést, ehelyett már meg is hirdették az új közbeszerzést.

Az, hogy a kampányokat az NKOH-n keresztül lehet csak megrendelni, a kormányzati megbízások haszonélvezőjét is meghatározza. Míg korábban a hivatal három – egyébként kivétel nélkül kormányközeli – piaci szereplővel kötött keretmegállapodást, a legutóbbi, az előzőnél is nagyobb 90 milliárdos szerződésbe már csak egy került be közülük. Azaz jelenleg minden állami kommunikációs költés egy csoporthoz, Balásy Gyula médiaügynökségeihez kerül landol, egészen addig, amíg ez a 90 milliárdos keret el nem fogy.

Így ezek az ügynökségek (a New Land és a Lounge Design) szervezik a kormány tízmilliárdos plakátkampányait is. Ez a magyarázata annak, hogy nőhettek Balásy Gyula cégei még Mészáros Lőrinc építőipari érdekeltségeinél is gyorsabb ütemben. A közbeszerzések törvényszerűen egyetlen nyertese azt is jelzi, hogy a költségeket nem piaci tényezők mozgatják.

 

Az elmúlt hónapok tendenciáját látva érdekes kérdés, hogy mire lesz elegendő a mostani szűk kétmilliárd, különösen, hogy hamarosan ráfordulunk az önkormányzati választások hajrájára. Mindenesetre az értékelési szempontok között – aminek ugye sok értelme nincs, lévén egy pályázó van – reklámajándékok gyártására, fotózásra, filmes és rádiós gyártási feladatokra sőt még rendezvényszervezésre is adott ajánlatot a New Land – Lounge Design kettős.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Balásy Gyula Lounge Design New Land Media plakátkampány Rogán Antal Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Vámosi Ágoston
2025. január 30. 15:02 Közélet

Csak látszólag sikerült megkerülnie az uniós pénzek letiltását a győri egyetemnek

Bár az egyetem a Horizont Európa programon keresztül pályázott, mégis a magyar költségvetés állja a több mint 100 millió forintos kutatásokat.

Bucsky Péter
2025. január 29. 13:04 Közélet

Nem biztos, hogy jó ötlet levetett svájci vonatokat rálőcsölni a MÁV-ra

Annyiba kerülhet a használt járművek honosítása, mint a vételára, és nem is motorvonatokra lenne leginkább szüksége az állami vasúttársaságnak.

Bucsky Péter
2025. január 28. 06:03 Közélet

Luxus autópályáink lesznek pár év múlva, csillagászati összegért

Drágábbnak ígérkezik az M1-es idén induló bővítése, mint az új autópályák építése, részben az igen magas műszaki követelmények miatt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. január 31. 11:09 Világ

Rekordot döntött a kávé ára, drágulás jöhet a magyar boltokban is

Idén már 15 százalékkal drágult az arabica az árutőzsdén, miután a brazíliai kávétartalék töredéke a korábban megszokott mennyiségnek.

Hajdu Miklós
2025. január 31. 09:45 Vállalat

Óriásit nőtt tavaly a BYD értékesítése, de így is a Toyota adta el a legtöbb autót

Az értékesítés csúcstartói még a hagyományos autógyártók, de kérdés, meddig marad ez így. Az elektromos szegmensben a BYD lényegében beérte a Teslát.

Torontáli Zoltán
2025. január 30. 17:14 Adat

Csak a gyenge forintról nem beszél a kormány, amikor a tejdrágulás felelősét keresi

Megint a boltosokat venné elő a kormány, de az adatok nem igazolják, hogy érdemben növelték volna árrésüket, és ezért lenne drágább a tej vagy a sajt.