Magyarország az EU innovációban lemaradó országaihoz tartozik, csak néhány kisebb és szegény keleti tagállamot előzünk meg innovációs teljesítményükben. Bár valamelyest emelkedett a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összegek aránya a GDP-ben kifejezve, amíg a cégek egyre többet költenek erre, az állam egyre inkább kivonul a jövő szempontjából talán legfontosabb területről.

A források elosztásért egyre nagyobb harc várható, ahol természeten a kormányközeli érdekcsoportok is érvényesíteni próbálják akaratukat, és ez nem jó hír  a magyar tudománynak. Pálinkás József másfél hete bejelentett leváltása pedig pont egy 26 milliárdos kiírás elnapolásával esett egybe.

A 26 milliárd forintra vállalkozások pályázhattak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál (NKFIH). A kiírás rendben megtörtént, már a bírálatok is beérkeztek. Ez alapján csak ki kellett volna hirdetni a szakértők által legjobbnak ítélt cégeket győztesnek, június 20-án ezt mégis elhalasztották. Még aznap megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Pálinkást felmentettek az innovációs hivatal éléről. A sajtóban megjelent értelmezések szerint a CEU melletti kiállás miatt kellett az akadémia korábbi vezetőjének a hivatal éléről távoznia, de információink szerint az igazi indíték a hasonló pályázatokra és a velük járó milliárdokra vágyó üzleti körök elégedetlensége volt.

Senki nem szereti, ha egyszer csak ellenőrizni kezdik a munkáját

A Pálinkás vezette hivatal nyugati példák alapján olyan irányba terelte a rendszert, hogy a magas színvonalú kutatások, innovációs ötletek kapjanak több támogatást, nyilvános pályázati rendszerben, és ez  nagy újdonságot hozott a magyar rendszerben. A kicsi magyar tudományos és innovatív vállalkozási közösségben inkább az volt a megszokott, hogy mindenkinek jut egy kicsi, senkit nem hagytak az út szélén. A tudományos életben pedig sokan úgy érezték, hogy ők a vesztesei az átalakulásoknak, ami sok ellenlábast szerzett.

Kutatás-fejlesztésre Magyarországon nem költenek sokat, két éve a GDP 1,21 százaléka ment erre. 2000-ben a 17. helyen álltunk az uniós rangsorban, ezt 2016-ra a 16.-ig sikerült javítani. A régió k+f szempontból két részre szakadt: a csehek és a szlovénok már nagyon közel vannak az uniós átlaghoz, a többiek nagyon messze vannak ettől, Magyarország pedig a két csoport közé ragadt be.

A kormányt viszont, úgy tűnik, sem a kevés innovációra költött pénz, sem a kutatás színvonala nem érdekli, egyedül az fontos, hogy az uniós forrásokat minél gyorsabban kiosszák. Ezért is érdekes, hogy nem ismerték el az NKFIH-nál a fejlődést. Pedig a hivatal nyugati példák alapján újította meg a kutatási, fejlesztési és innovációs stratégiát, és az ebben leírt elvek szerint valóban szigorúbban kezdte ellenőrizni a projektekben vállaltak teljesítését. Ezzel ugyan valószínűleg értelmesebb kezdeményezéseket kezdtek finanszírozni, de sok ellenséget is szereztek: a kutatók egy része valószínűleg jobban kedvelte a korábbi, lazább ellenőrzést, és az sem tetszett nekik, hogy egy új dologra, a cégekkel közös munkára próbálják rávenni őket.

Sok vállalkozás sem örült az NKFIH létrejöttének. Egy részük például tevékenyen részt vett az uniós pénzek elkutatásában, aminek már legalább tizenöt éves hagyománya van Magyarországon.^*A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot (KTIA) 2003-ban vezette be az MSZP-SZDSZ kormány, és a cégek befizetéseihez az állam ugyanannyi pénzt ígért azzal, hogy majd pályázatok útján osztják ki a forrásokat a cégek innovációs projektjeire. Azt is lehetővé tették, hogy a cégek kutatásokat rendeljenek meg a kutatóhelyektől és ezek árával csökkentsék a befizetett járulékot. Hamar megjelentek a “kamutanulmányok”, kisebb iparág épült arra, hogyan lehet kutatásnak látszó projektekkel minél több támogatást elnyerni. 
A Fidesz 2010-es választási győzelme után rendet ígért, de még nagyobb káoszt teremtett a területen. Elmaradt az állami hozzájárulás a cégek által befizetett járulékhoz, vagy csak virtuálisan jelent meg, mert tartalékolni kellett a költségvetésben. Kezdetben több minisztériumot megjárt az alap, aztán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez került (ezt azóta megszüntették). Időközben a kormány arra is rájött, hogy nem csak a cégeknek, hanem a nem túl jól finanszírozott kutatóhelyeknek is lehetne innen adni pénzt. A korábban kiszámítható pályázatok azonban megszűntek, az NFÜ-höz átadás után évekig megrekedtek kifizetések, nem voltak pályázatok. Ezt követően jött létre 2015-ben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap, és az azt kezelő hivatal, amit Pálinkás József vezetett. Viszonylag kiszámítható három év következett a magyar innovációs és tudományos finanszírozásban.  Ez viszont a hivatal 2015-ös létrejötte után valamivel nehezebb lett. Az uniós innovációs pályázatokon egyébként is jóval több elvárásnak kellett megfelelni. A pályázatok kiírását az NGM koordinálta, de a szakmai értékelésben már az NKFIH kapta a vezető szerepet. A pályázatok elbírálásakor pedig sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az újdonságtartalom, az életszerűség, a megvalósíthatóság és a nemzetközi versenyképesség is. Csodát tenni azonban nem lehetett: Magyarországon alig pár száz olyan magyar tulajdonú kkv lehet, amelyik jelentősebb hozzáadott értékkel rendelkező, a világpiacon értékesíthető terméket vagy szolgáltatást állít elő, a túl szigorú elvárások mellett el se lehetett volna költeni a cégeknek szánt innovációs pénzeket.

Kevesebb pénz

Ráadásul pénzből sem lett több, sőt. Ugyan nem teljesen biztos, hogy a hivatalos adatok az innovációra költött források valós mértékét tükrözik, és nem csak azt, amit számviteli szempontból annak könyvelnek, de így is világos, hogy 2010-hez képest a magyar állam most kevesebbet költ innovációra, és egyelőre az uniós forrásokat elköltését sem látni az adatokban.

Az nagyon jó dolog, hogy a vállalkozások egyre többet költöttek k+f-re a GDP arányában a 2000-es évek eleje óta, de az állam az elmúlt közel két évtized során csökkentette kiadásait a területen. Különösen durva visszaesést hozott 2016: a magyar állami költés rekordalacsony szintet ért el, és még az uniós támogatások is visszaestek. Amíg a 2000-es évek elején a teljes k+f költés felét adta az állam, ez ma már csak a negyede.

Igaz, a 2016-os visszaesést az NKFIH azzal magyarázta, hogy 2016-ban már nem történt kifizetés a 2007-2013-as uniós költségvetési programidőszak pályázataihoz kapcsolódóan, ugyanakkor  az új pályázatokból jelentősen megnövekedett 2016-os kifizetés még nem generált olyan mértékű kifizetést, ami a statisztikákban is visszatükröződik. 2017-ben ezért nagyobb megugrás  várható az állami és uniós k+f forrásokban, viszont ezeket az adatokat csak októberben fogják közzétenni.

Tülekedés a forrásokért

Az állami forrásokért egyre ádázabb harc folyt az egyetemi-akadémiai és a vállalkozási szféra szereplői között. A kutatók szerint a cégek nem tudnak valós értékeket létrehozni. És valóban, alig van olyan magyar tulajdonú cég, amely a világpiacon vagy legalábbis Európában bármely high-tech, tudományos vagy innovatív területen labdába rúg. Az is jogos kritika, hogy a cégek a kapott támogatásokat elkutatják, érdemi eredmény nélkül folynak el a százmilliók.

A vállalkozók szerint viszont több támogatás kellene a sikerhez, és a kutatók nem érzik a piaci igényeket. Szerintük a magyar tudományos élet van lemaradva, mivel nem értik, hogy a piacon is hasznosítható tudományos eredmények kellenek. Egyik csoport sem volt elégedett az NKIFH tevékenységével, mindketten erőteljesen támadták. Ráadásul a csoportokon belül is erős volt a konkurenciaharc. Igaz, ez elég egyértelműen eldőlt: 

Különösen a felsőoktatási kutatóhelyektől vettek el pénzt, illetve az intézetektől, amik alapvetően az MTA kutatóhelyei. Mindegyiküknél csökkent a felhasználható forrás az elmúlt évtizedben, az utóbbi években pedig még gyorsult is ez a folyamat. (A 2015-től kiírt állami és uniós pályázatokon viszont már jobban szerepeltek, az NKFIH pályázatain 60 milliárd forintot nyertek el 2015 óta.)

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a cégek által befizetett innovációs járulékot mire használja a magyar állam. Az innováció magyarországi helyzetét talán mi sem jellemzi jobban, hogy 2014 és 2018 között, a cégek által fizetett innovációs járulékból a kormányzat évente 10-17 milliárd forintnyi összeget egyszerűen elvesz, és nem engedi, hogy arra költsék, amire eredetileg kitalálták, azaz k+f-re. Öt év alatt 67 milliárdot vont ki összesen az ágazatból. 

Az NKFIH létrejöttekor 2015-ben Pálinkás József azt ígérte, hogy 2020-ig 1200 milliárd forintot költenek k+f-re, és ez időarányosan teljesült is: az utolsó elérhető adatok alapján 685 milliárdnyi támogatásról döntöttek összesen. Ebből 326 milliárdot a vállalkozások nyertek meg, 319 milliárdot az egyetemek és a kutatóhelyek, 40 milliárdot pedig a szegedi lézerközpont (ELI). A statisztikákban ez még azért nem látszik, mert a kifizetések késve jelentkeznek majd.

A cégek pedig nagyon lelkesen fogadták a milliárdokat. Csakhogy ezeket már nem volt olyan könnyű elnyerni és elkölteni, mint korábban. A pályázatokat az általunk megkérdezettek véleménye szerint valóban szakmai alapon bírálták el. Bevezették például az anonim értékelést, amit testületi  értékelés követ, illetve sokszor külföldi értékelőkkel is dolgoztak. Ez szinte ismeretlen a hazai közigazgatásban, és nagyban csökkenti a kézi irányítású pályázati eredmények esélyét, márpedig ez sokaknak nem tetszett. Nem kevés pénzről van szó:

2015 és 2017 között 2 ezer k+f projektre kaptak hazai és/vagy uniós pénzt a vállalkozások, összesen 300 milliárd forintot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet állami támogatás innovác K+F Olvasson tovább a kategóriában