Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna Hajdu Miklós
2023. július 23. 13:04 Adat, Élet

Négyszerezés Zánkán, 70 százalék Siófokon – így nőttek az ingatlanárak a Balaton körül

Budapest után a balatoni régióban nőttek a legjobban az ingatlanárak az utóbbi öt évben. Megnéztük a több mint félszáz Balaton-parti települést, hogyan változtak a négyzetméterárak 2018 és 2021 között – a 2022-es adatokat ősszel teszi közzé a statisztikai hivatal.

Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal Ingatlanadattár kiadványából nyertük, amely – adatvédelmi okokból – akkor tartalmaz egy utcáról vagy településről adatot, ha ott az adott évben legalább három tranzakció történt. Alacsony tranzakciószám esetén ezek nem fedik az adott település ingatlanjainak átlagárát, hiszen egy-egy kiemelkedően jó adottságú vagy éppen rossz állapotú ház adásvétele pozitív, illetve negatív irányba torzítja el a statisztikát. Kellően nagyszámú tranzakciónál viszont ezek a hatások kisimulnak.

Kezdjük a rekordokkal:

  • A legdrágábbnak 2021-ben Ábrahámhegy bizonyult, ahol 511 ezer forintról 1,274 millió forintra nőtt a négyzetméterár – igaz, 2019-ben mindössze három, 2021-ben négy családi ház eladási ára alapján.
  • Százalékosan viszont Zánka jóval nagyobb mértékben drágult – szintén kevés tranzakció alapján -, hiszen 2018 és 2021 között mintegy félmillió forinttal, 742 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.
  • Szántódon 420 ezer forinttal, 953 ezer forintra nőtt a négyzetméterár két év alatt (2019-2021 között, 7 és 12 ingatlan eladása alapján).

Balatonfüreden már volt akkora, éves szinten 160 feletti tranzakciószám, amely jól tükrözi az árak alakulását: 2018 és 2021 között 310 ezer forinttal nőttek a négyzetméterárak, 755 ezer forintra. Siófokon még élénkebb volt az ingatlanpiac, 2018-ban 319, 2021-ben 336 ingatlant értékesítettek, és az árak is több mint 70 százalékkal nőttek, 364 ezer forintról 630 ezer forintra. Keszthelyen is hasonló számban adtak el ingatlanokat, mint Siófokon, de jóval olcsóbban, 2018-ban 251 ezer, három évvel később 398 ezer forintos négyzetméteráron.

Összehasonlításképp: Budapesten 2018-ban a legolcsóbb, 279 ezer forintos négyzetméterár a 23. kerületben volt, a fővárosi átlag 498 ezer forint volt ekkor. 2021-ben a még mindig a legolcsóbb 23. kerületben már 453 ezer forint volt egy négyzetméter, a fővárosi átlag pedig 686 ezer forint volt – amely nagyjából megfelel a siófoki áraknak.

Az alábbi térképen lehet böngészni az ingatlanárakat, ha egy településre rákattintunk, akkor megjelenik a lejátszás szerinti évben érvényes átlag négyzetméterár. Ha például a 2020-as évre vagyunk kíváncsiak, szüneteltessük a lejátszást, amikor odaér a csúszka, és böngésszük a térképet – ahol nincs adat, ott vagy nem volt, vagy nem volt elég tranzakció az adott évben. De ne feledjük, a kisebb települések esetében ez minimális tranzakciószám átlagát tükrözi, tehát nem az adott település ingatlanjainak átlagárát mutatja.

Google Trends

A négyzetméterárak feltehetően nem változtak annyit 2022-ben vagy az idén, mint 2019/20 és 2021 között. 

A Google Trends adatai szerint 2020 augusztusában kerestek a legtöbben rá a „Balaton ingatlan” kulcsszavakra. A koronavírus-járvány miatti lezárások idején sokan gondolkoztak ideiglenesen vagy hosszabb távon egy tóparti ingatlanba, nyaralóba költözésen. Egy másik csúcs a keresésekben 2021 februárjában, a harmadik járványhullám idején volt, amikor a fertőzőbb brit mutáns megjelenése miatt kezdtek egyre többen megbetegedni. Tavaly augusztusban és idén februárban sem volt akkora kiugrás a keresések számában, feltehetően a reálbérek csökkenése miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet Balaton Balatonfüred ingatlan ingatlanárak ingatlanpiac nyaraló Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2023. december 2. 15:41 Adat, Vállalat

Lefeleződött a diósgyőri stadion megtérülési ideje, már csak 262 év

Újabb öt évig a diósgyőri futballcsapatot fenntartó cég üzemeltetheti a 2018-ban átadott, 13 milliárd forintból felújított miskolci stadiont.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.