Aszály, áradás, hurrikán, erdőtűz – egyre több időjárási katasztrófa történik a világban, és azok egyre nagyobb anyagi kárt okoznak, ugyanakkor a katasztrófákban elhunyt emberek száma drasztikusan csökkent az elmúlt 50 évben, hála a különböző előrejelző rendszerek gyors fejlődésének.
A kevesebb áldozat a klímakrízisre adott emberi válaszok talán legsikeresebbike, más kérdés, hogy persze magáért az extrémebb időjárásért is az ember a felelős. Ráadásul a halálos áldozatok számának csökkenése egyáltalán nem biztos, hogy fenntartható a jövőben.
Több beépítés, több kár
Ahogy különböző nemzetközi klímaváltozással foglalkozó szervezetek és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) is megállapította: a természeti katasztrófa átélésének esélye az egész világon nőtt az elmúlt öt évtizedben, a katasztrófák száma ezalatt ötszörösére nőtt. A természeti katasztrófák okozta anyagi károk is mindenféle értelemben sokszorozódtak, összesítve és évi átlagot nézve, illetve egy katasztrófára vetítve is. Például az Egyesült Államokat sújtó, egymillió dolláros kárérték fölötti természeti katasztrófák száma egyfolytában és meredeken emelkedik.
Természetesen ez a trend csak részben következménye az emberi károsanyag-kibocsátás okozta klímakrízisnek, az átlaghőmérséklet emelkedésének és a gyakoribb szélsőséges időjárásnak. Az is megnyilvánul a fenti számokban, hogy egyre több ember él egyre nagyobb területen, egyre több a tulajdon, infrastruktúra. Leegyszerűsítve: egyfolytában és lendületesen építjük be a természetet, a hurrikánok útjában így egyre több az építmény, egyre több a jelenthető kár.
Mégis, hiába nőnek a fenti adatok, a természeti katasztrófák egyre kevesebb emberéletet követelnek: az elmúlt évtizedekben ötször annyi katasztrófa okozta durván egyharmad annyi ember halálát. Ez pedig nem valamilyen egyedi technológiai innovációnak, hanem a tudósok, döntéshozók, építészek, mérnökök következetes munkájának köszönhető: hatékony előrejelző és informáló rendszerek segítik a hatóságok és az egyébként szintén fejlődő katasztrófavédelem munkáját.
Például a műholdas meteorológiai előrejelzéseknek és az összetett számításoknak hála 72 órával korábban meg tudjuk mondani, hol lesz hurrikán, míg száz évvel ezelőtt ez az idő 24 óra volt, és mivel az információ így sem volt elég pontos, kevéssé is volt releváns.
Pontosabban tudjuk meghatározni a hőhullámok és heves esőzések idejét, hosszát, kiterjedtségét is. A hosszabb távú meteorológiai jelenségek előrejelzése szintén sokkal jobban megy: az éves csapadékmennyiségek tudatában meg tudunk becsülni aszálykockázatokat. Ezeket az információkat a döntéshozók figyelembe vehetik.
Még az olyan nehezen megjósolható események előrejelzésében is, mint a bozót- és erdőtüzek, jelentős eredményeket értek el például az Egyesült Államok szezonális kockázatokat összegző és publikáló hatóságai.
Eredmény, de nem megoldás
Mindezt tekinthetjük fontos eredménynek. A huszadik század elején a természeti katasztrófákban elhunytak száma az egymilliót is elérte egy évben, a hetvenes évekre ez durván százezerre esett vissza, míg az előző évtizedben tovább csökkent, nagyjából feleannyira.
Ettől még a természeti katasztrófák halálos fenyegetést jelentenek az emberekre, ráadásul a tornádók, földrengések és vulkánkitörések előrejelzése továbbra is túl nagy kihívás. A meglévő előrejelző rendszerek eloszlása is aránytalan, a legösszetettebb, legokosabb rendszerekkel a legfejlettebb területek büszkélkedhetnek, és a globális rendszerben még mindig hatalmas lyukak vannak, főként Afrikában és Latin-Amerikában.
Több összetevőt figyelembe vevő rendszerei csak a világ országainak felének van. Nem véletlen, hogy az 1970 és 2019 között az időjárással összefüggő természeti katasztrófák áldozatainak 90 százaléka fejlődő országban halt meg.
További probléma, hogy az indirekt és hosszabb távú szocio-gazdasági következményekkel nem számolunk. Ahogy arra a Voxnak nyilatkozó, katasztrófavédelemmel és -kezeléssel foglalkozó egyetemi professzor is felhívta a figyelmet, a természeti katasztrófák gyakran járulékos veszteséggel, hosszabb távú hatásokkal és így közvetett áldozatokkal is járnak. Ezeket az adatokat egyelőre nem gyűjtjük és elemezzük, ha így tennénk, a fenti adatsor talán nem keltene ilyen pozitív hatást.
Arról nem is beszélve, hogy sok esetben hiába tudjuk előre, hogy jön a baj: egy közeledő hőhullám ellen keveset tehetnek a hatóságok, ha például a veszélyeztetett embereknek nincs légkondija otthon, de még elérhető közelségben sem.
A szakértők szerint az eddigi eredményeket egyáltalán nem vehetjük mostantól adottnak, és az egyre szélsőségesebb és összetettebb katasztrófák ellen egyre nehezebb lesz védekezni.
Nem véletlen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete és a WMO dollármilliárdokat fordítana globális katasztrófa-előrejelző rendszerek további fejlesztésére, azzal a céllal, hogy azok lefedjék a bolygó összes lakóját a következő öt évben, bár arról keveset tudni, hogy az elhatározás mögött milyen konkrétumok vannak. Mindenesetre a szándék azért is fontos, mert a helyzetért az emberi károsanyag-kibocsátás és természethasználat a felelős, és minden jel szerint a klímasemlegességet egyhamar nem éri még el az emberiség.
