Az ezredforduló óta sokan a mikrohitelezésben látták a mélyszegénység felszámolásának nyitját, a bangladesi Muhámmad Iunúsz 2006-ban Nobel-békedíjat is kapott az ezen a téren úttörő tevékenységéért, és az elképzelést idehaza is átültették a gyakorlatba. Világszerte több millió szegénységben élőnek juttattak ilyen hiteleket, hogy ezzel segítsék őket a felemelkedésben. Azóta azonban egyre több tanulmány jut arra az eredményre, hogy ezek a mikrohitelek nem feltétlenül oldják meg az igazán szegények megélhetési problémáit.
Oriana Bandiera és szerzőtársai tanulmányukban annak jártak utána, hogy segít-e a mikrohitelezés azoknak, akik azért gazdálkodnak, hogy legyen mit enniük, de a gazdaságuk csupán önellátásra elegendő, pénzt keresni már nem tudnak vele. Ehhez egy ugandai mikrohitel-konstrukciót elemeztek a kísérleti közgazdaságtan módszereivel.
Két részre osztották azokat, akiknek potenciálisan segíthet, ha mikrohitelhez jutnak, az egyik csoportnak felajánlották a mikrohitel lehetőségét, a másiknak viszont nem. Csak nők vehették fel a mikrohitelt, és csak akkor, ha az üzleti tervük meggyőzte a szakértőket, hogy valóban képes lesz majd profitot termelni. Olyan falvakat választottak, ahol a legtöbben csak éppen annyi ételt termeltek, amivel magukat el tudták látni.
Ezek tipikusan olyan települések, ahol nem fejlett az infrastruktúra, és nehezen jutnak pénzügyi segítséghez. Bár innen-onnan tudnak kisebb kölcsönökhöz jutni a lakók, de ezek inkább informális hitelek, főleg ismerősöktől és családtagoktól. Összegben pedig nem akkorák, hogy valós segítséget jelentenének a vállalkozások beindításához. Ezek a hitelek továbbra is rendelkezésre álltak a vizsgált időszakban, így például a kontrollcsoport tagjai felvehettek ilyen hiteleket, ugyanúgy, ahogy korábban is.
A mikrohitel ezzel szemben viszonylag nagy összegű volt, olyan, amihez máshogy nem fértek volna hozzá, viszont a visszafizetési feltételek is szigorúak és kötöttek voltak*A hitelek összege 100 és 1000 dollár között mozgott, a kamat nagyjából 40 százalék volt (aminél jóval magasabb hozamot várnak egy vállalkozástól ezen a területen), a futamidő pedig 20-40 hét. A törlesztő részletet hetente kellett fizetni.. Ez utóbbi azért fontos, mert a mezőgazdasági munkák hozama szezonális, így ebből nem tudták volna a fix heti törlesztőket mindig időben fizetni, így ez a feltétel arra motiválta őket, hogy más iparágban találjanak munkát vagy alapítsanak vállalkozást.
A kutatók két évig követték nyomon azokat is, akiknek adott volt a mikrohitel lehetősége és azokat is, akiknek nem, hogy megnézzék, miben különbözik a két csoport, milyen hatása volt a mikrohiteleknek.
Az eredményekből az látszik, hogy
a mikrohitelt felvevők nagy többsége valóban más iparági tevékenységre váltott,
legtöbben kereskedéssel kapcsolatos vállalkozást indítottak (ami főként házról házra járva történő értékesítést jelentett), de néhányan éttermet vagy boltot nyitottak. Ez utóbbi előnye, hogy másokat is foglalkoztattak és nagyobb eséllyel termeltek profitot, de sajnos az ilyen vállalkozásból volt kevesebb.
Amikor megnézték, hogy milyen hatással volt a jövedelemre, a fogyasztásra vagy a megtakarításra a mikrohitel azoknál, akik felvették, szemben azokkal, akiknek nem ajánlották fel, az látszott, hogy lényegében semmilyen különbséget nem lehetett kimutatni. Bár az alapfeltevés az volt, hogy ha sikerül a diverzifikációt beindítani, és
kilépnek a mikrohitelt felvevők a mezőgazdasági termelésből, akkor nő a jövedelmük és a jólétük is, de az eredmények ezt nem támasztják alá.
Ez a szerzők szerint egybevág más tanulmányok eredményeivel is, mivel a több tanulmányt felölelő elemzésük szerint alig van egy-két olyan tanulmány, ami azt találta, hogy a mikrohitelek pozitív hatással lennének a jövedelemre és az életszínvonalra.
Bandieráék szerint ennek egyik oka lehet, hogy túl rövid ideig vizsgálták a vállalkozásokat, és hosszabb távon átfordulhatnak jövedelmező üzletekké. A másik, hogy sokan olyan vállalkozásokba fogtak, amik nem profitábilisak, és amik már amúgy is jelen voltak a helyi közösségekben, így nem volt hozzáadott értékük.
Ráadásul kialakult infrastruktúra nélkül a helyi vállalkozások növekedési potenciálja nem túl nagy.
Ha nincsenek utak, áram és internet, akkor nehezen nőnek ezek a vállalkozások,
mikrohitelek ide vagy oda. A szerzők eredményei is azt mutatják, hogy azoknak a hiteligénylőknek, akik messzebb laknak a piacoktól, még a diverzifikálásban is kevésbé segít a mikrohitel, mint akik legalább ezekhez hozzáférnek.
Végül annak is hatása lehet a mikrohitelek sikerére, hogy ezek a programok tipikusan csak nőknek érhetők el, mivel korábbi kutatások azt mutatták, hogy ők felelősségteljesebben bánnak a pénzzel. Viszont ezekben a szegény országokban a nők még mindig ki vannak szolgáltatva a férjeiknek, ezért ők is beleszólnak, hogy mit kezdjenek a hitellel. Ezen kívül a nők hajlamosabbak kevésbé profitábilis szektorokban munkát vállalni, hogy megőrizzék a rugalmasságot, ami szintén hatással van a mikrohitelek megtérülésére.
A mikrohitelek tehát el tudják érni – legalábbis a kétéves megfigyelés szerint -, hogy a mélyszegénységben élők kilépjenek a mezőgazdasági szektorból, de így sem tudtak a szegénységi küszöb fölé kerülni.
