Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. augusztus 20. 15:01 Élet

Kürtőskalácsozó nyílt egy indiai nagyvárosban

Pár hete egészen elborzasztó beszámolók jelentek meg az egyik legnagyobb indiai városról, Csennairól. Több mint hétmillian szembesülhettek azzal, hogy a klímaváltozás mennyire fogja megváltoztatni százmilliók életét. Bár a város továbbra is szenved a vízhiánytól, a hétköznapi élet normalizálásának apró jele, hogy egy hete megnyílt a város első kürtőskalácsozója.

Az egyik legnagyobb példányszámú indiai napilap, a The Hindu számolt be a Bengáli-öböl partjától pár épületnyire megnyitott 15 férőhelyes üzletről. A vállalkozás Kurtos Madras néven fut (Csennai régi neve Madrász), és egy 27 éves háziasszony alapította, Saira Shafi.

Saira egy magyarországi nyaralást követően döntött úgy, hogy megnyitja kürtőskalácsozóját Csennaiban. “Budapesten próbáltam ki először, és különösen a csokis ízlett. Soha nem ettem korábban ehhez foghatót. Tudtam, hogy Csennaiba kell hoznom” – mondta a The Hindunak. Az utazást követően hónapokon át kutatta az interneten a kürtőskalács-készítés fortélyait, összesen két évbe telt, amíg megnyitotta az üzletét.

Az egyik kép a nyitásról. Fotó: Facebook/Kurtos Madras

A sütőt először egy indiai céggel gyártatták le, de az pár hétnél tovább nem bírta. Ezért inkább Magyarországról importáltak egyet. Sairát egy profi indiai szakács segítette, ő állította össze a menüt. Elsőre 172 különböző ízesítést írtak össze, ezt szűkítették le tizenegyre.

A magyarországi fabódék ízvilágától némileg távol álló kombinációkat állítottak össze. Négy sós és három salátás típust is árulnak, van például csilis vagy teriyaki csirkés, spenótos-kukoricás és szárított céklás is. “Néha hajnali kettőkor küldött át nekem Saira képeket az Instagramról, hogy ilyet akar” – mondta a menüt összeállító szakács.

A kukoricás-spenótos-fokhagymás változat. Fotó: Facebook/Kurtos Madras

A Kurtos Madras Facebook-oldalát még csak 45-en követik, és a giccsesen megkomponált ételfotók között egy Chennaiban élő magyar nő is jelezte már, hogy nagyon várja már az első találkozást.

Indiában nem ez az első magyar gyökerű vendéglátóipari egység, korábban írtunk a negyvenes években alapított kolkatai magyar hentesüzletről, amelyben először lehetett Indiában egyszerre marhát, sertést és csirkét is kapni. Ennek a különböző vallások előírásai miatt egészen különleges jelentősége volt, amellyel “megtestesítette a város szekuláris ethoszát”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHét évtized után bezárt az úttörő magyar hentesüzlet IndiábanEgy magyar artista alapította Kolkatában, és szimbóluma volt a város kozmopolita karakterének. Magyar kolbászát imádták a helyiek, de egy számunka ismerős problémát nem sikerült leküzdenie.

A kürtőskalács évekkel ezelőtt több külföldi városban megjelent, például New Yorkban vagy Torontóban, és már Sanghajban is kapható a szezámos-algás változata. Indiában sem a Kurtos Madrasban árulnak először kürtőskalácsot. Egy új-delhi cukrászda vezetője arról beszélt egy 2017-es interjúban, hogy Indiában ők árultak először a süteményből.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Stubnya Bence
2025. július 17. 10:59 Élet, Világ

Nálunk új munkaszüneti napért gyűjtenek aláírásokat, a francia kormány kettőt is eltörölne

Most mind a két országban 11 piros betűs ünnep van, de eltérőek a kilátások. A munkaszüneti napok számának uniós listavezetője Románia 17-tel.

Stubnya Bence
2025. július 17. 06:08 Élet, Vállalat

Több lehetőség lenne a négynapos munkahétben, ha nem a csodát várnánk tőle

Idehaza is sokan megfontolnák, hogy kevesebbet dolgozzanak akár kisebb fizetésért, de sok a buktató Antal Miklós, a téma kutatója szerint.

Torontáli Zoltán
2025. július 16. 11:06 Élet, Pénz

Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé

Az építőipar a jelenlegieknél grandiózusabb kormányzati vállalást javasol, hogy ha már elindul az Otthon start, akkor legyen használt lakás lába is.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. július 18. 09:09 Világ

Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba

Az uniós autóipar export utáni hozzáadott értékének ötöde volt köszönhető az amerikai vásárlóknak a legutóbbi adatok szerint. A magyar feldolgozóiparban 10 százalék ez az arány.

Stubnya Bence
2025. július 18. 06:09 Közélet

Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza

Most a Tisza ígér bérlakásépítési programot, de ezt a rendszerváltás óta szinte az összes párt megtette. Közben a bérlakásállomány egyre fogyatkozott.

Hajdu Miklós
2025. július 17. 13:57 Közélet

Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban

A mezőkeresztesi lépés mögött a romák betelepülésének megakadályozása állhat, legalábbis a polgármester korábban erre kérte a helyieket.