Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. január 11. 09:11 Élet

Továbbtanulással védhetők ki a női-férfi bérkülönbségek

Világszerte jellemző, hogy a férfiak átlagosan jobban keresnek a nőknél, és Magyarországon sincs ez másképp – igaz, a magyar keresetkülönbségek viszonylag alacsonyak a többi OECD-tagországban mértekhez képest. A különbségek alapvetően két okra vezethetők vissza: egyrészt a férfiak jellemzően jobban fizetett állásokat töltenek be, másrészt pedig egy adott pozícióban is a nőkhöz képest magasabb bért kapnak. Takács Olga és Vincze János nemrégiben megjelent tanulmánya szerint azonban vannak Magyarországon belül olyan foglalkozási csoportok, amelyekben a nemek közötti bérdifferencia szinte jelentéktelen.

 

A kutatók eredményei szerint a magasabb képzettséget igénylő állások azok, amelyekben a béreket sokkal inkább a munkahely tulajdonságai határozzák meg (például a cég mérete és a külföldi tulajdonrész hányada), miközben a dolgozó neme elenyésző hatással bír. Munkavállalói oldalról ezekben az állásokban inkább az iskolázottságból eredő bérprémium jelentősége emelhető ki. A képzetlen vagy kevésbé képzett munkaerőt igénylő munkakörökben azonban meghatározó tényezővé válik a dolgozó neme.

A továbbtanulással és a magas képzettséget igénylő munkahely megválasztásával tehát megvédhetik magukat a nők a bérdiszkriminációtól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKevesebb nő kap fizetésemelést, mint férfiMiközben ugyanannyian kérnek. Előléptetést viszont nagyobb arányban kapnak a nők.

Többször foglalkoztunk már az iskolázottság társadalmi hatásaival. A már-már triviálisnak tekinthető munkaerőpiaci előnyök mellett a képzettség pozitívan hat például a környezettudatosságra, és a szavazói magatartást is alapvetően befolyásolja – ez utóbbi akár magyarázat is lehet arra, hogy az elmúlt években miért bontakoztak ki kedvezőtlen tendenciák a magyar népesség iskolázottságával kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNincs nagyobb nemzetstratégiai közérdek az oktatásnál, a kormánynak mégsem fontosA gazdaságot is az vinné előre, ha minél képzettebb lenne a népesség. A kormány valamiért mégis aláássa az ügyet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet bérkülönbség jövedelemkülönbségek munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.