Az új évezredben eljutottunk arra a pontra, hogy a kisgyermekek napjai már szinte jobban, de legalább annyira szervezettek, mint a felnőtteké. Különösen rémisztő, hogy ez a jelenség az idő előrehaladtával egyre csak fokozódik, így az önálló játékra, pepecselésre vagy éppen semmittevésre nem marad szabad idő, pedig ezek a tevékenységek igen fontosak a gyerekek fejődésének szempontjából.

A divatos óvodákra háruló feladatok előtérbe kerülésével – egyre inkább iskolaként kell működniük – a legfontosabb, a szabadjáték szorult háttérbe, pedig a játék az óvodás gyerek fő tevékenysége, fejlődésének nélkülözhetetlen összetevője. Mivel a szabadjátszás során újraélheti az élményeket, akár színészkedés, akár rajzolás segítségével könnyebben sajátíthatja el a viselkedési mintákat és társadalmi normákat, fejlődnek a kognitív készségei és finommotorikus képességei, amelyekre majd a kisiskolás évek során lehet alapozni.

A gyermekek szabadjátékáról eltérnek a családok véleményei. A szülők többsége elismeri óvodáskorban a játék elsődlegességét, de ezzel párhuzamosan már megjelenik a fejlesztés igénye is, miszerint a teljesítményközpontú világunkban célszerűbb az „iskolásabb”, a különfoglalkozásokat tartó óvoda, nehogy véletlenül lemaradjon a gyerek. Így születnek az olyan beszámolók, hogy „ma voltunk angolon, és holnap megyünk informatikai játszóházba”^*A szerző nincs ellene a szükséges készségfejlesztésnek, csak az elhamarkodott iskolás fejlesztés helyett szeretne alternatívát felmutatni..

De hiába tartanak hátránycsökkentő céllal kiegészítő foglalkozásokat a még gyengébb készségeket felmutatók és az ambiciózusabb szülők gyermekei számára, ha már az alapoknál, a gyermek 0-2 éves korában, a családi nevelés során félrecsúsznak dolgok.

James J. Heckman, a Chicagói Egyetem Nobel-díjas professzora állapította meg – ezt szemlélteti az itt elérhető angol nyelvű grafikon is –, hogy a legnagyobb megtérülési hozam a gyermeki életkor legkorábbi szakaszához köthető. A kétkedők egyből megjegyezhetik, hogy ez csak azért van így, mert ezeknek a befektetéseknek több idejük van megtérülni, de a könnyebb megértés érdekében egy pillanatra vonatkoztassunk el a gyerekektől és ragadjunk sílécet.

Aki hallott már síugrás-közvetítést, emlékezhet a visszatérő megjegyzésekre, miszerint „a versenyzőnek nem volt elegendő lendülete, rossz volt az elrugaszkodáskor a testhelyzete, amit hiába igyekezett korrigálni a repülés során, a korábbi hibákért komoly, méterekben mérhető hátrányt szenvedett”.

A korai gyermekfejlesztés is pontosan így működik. Fontos, hogy a megszületést követően foglalkozzunk a gyerekkel, mert a különféle impulzusok hatására fejlődik az agya.

Nem az óvodapedagógiát kellene tehát fejlesztéssel iskolásítani, hanem élményszerzéseken keresztül meg kell tenni a szükséges lépéseket a fehér foltok kiszínezésére, hogy a kisgyermek életének még viszonylag korai szakaszában tudjon lendületet szerezni.

Az utóbbi egy-két évtized idegélettani kutatásai is bizonyították, hogy az idegrendszeri fejlődés legdinamikusabb és egyben legérzékenyebb periódusa a koragyermekkor időszaka. A rétegzett felépülés miatt korai élményeink kihatnak teljes életpályánk alakulására, befolyásolják későbbi fizikai és lelki állapotunkat, valamint az életünk során elsajátított és alkalmazott készségeink teljes palettáját.

Az agy egészséges fejlődéséhez – az ingergazdag tárgyi környezeten túl – nélkülözhetetlenek a törődő korai kapcsolatok, a minőségi élmények, a stabil, érzékeny szociális kapcsolatok. További vizsgálatok bizonyították, hogy a koragyermekkori gondozásba, nevelésbe fektetett energiák és anyagi erőforrások később sokszorosan megtérülnek. Ezért fontos, hogy minden országban elérhetőek legyenek a koragyermekkori programok és segítő-támogató szolgáltatások.

Heckman másik ezzel párhuzamos észrevétele, hogy

a társadalmak túl sokat költenek a késői fejlesztésekre, amelynek már elenyésző a hozama, ahelyett hogy a korai készségfejlesztés segítségével csökkentenék a későbbi szociális költségeket.

A megtérülés elsősorban a nők gyermek- és munkavállalási hajlandóságának növekedésében, a családok stabilitásának megőrzésében, a gyerekek későbbi tanulmányi, munkaerő-piaci és társadalmi sikerességében, valamint a speciális ellátások szükségességének és a társadalmi devianciák csökkenésében mérhető. Vagyis azzal, hogy a gyerekeket „helyesen” neveljük, nemcsak jó képességű, kiegyensúlyozott munkavállalókat képzünk, hanem össztársadalmi szinten is növekszik az elégedettség és visszaszorul a bűnözés.

Ezért – és az esélyegyenlőség megteremtése érdekében is – elengedhetetlen, hogy minél korábban azonosítsuk a veszélyeztetett családokat, és biztosítsuk számukra a megfelelő szolgáltatásokat, mivel így lesznek a lehető legkisebbek a későbbi költségek. Viszont nagyon nehéz a korai évekre összpontosítani, ha égető társadalmi, gazdasági, politikai problémákat kell megoldani az idősebb generációknál, ezért gyakran háttérbe szorul a koragyermekkori fejlesztés. Amennyiben mégis sikerül állami intézkedésekkel minőségi ellátást biztosítani a korai életévekben, az adott országnak kevesebbet kell később egészségügyi, oktatási, családtámogatási ellátásokra költenie, sőt hosszú távon többen jutnak el a keresőképességig és az önfenntartó életvitelig.

Ráadásul az iskoláskori évekre irányuló oktatási-nevelési programokkal ellentétben a koragyermekkori gondozásba, nevelésbe befektetett anyagi erőforrások társadalmi-gazdasági szinten bizonyítottan megtérülnek, míg az előbbiek csak igen kis mértékben hozzák meg a várt eredményeket.

A kisgyermek életének két nagy tere – a családi otthon és a nevelési intézmény (bölcsőde, óvoda) – tehát nem különíthető el élesen egymástól, állandó kölcsönhatásban állnak, ezért tanácsos, hogy összehangoltan, közös célok mentén „fejlesszék” a gyermekeket.

A cikk a Szexi Közgáz Blogon megjelent írás szerkesztett változata.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet gyermeknevelés korai fejlesztés óvodák szabadjáték Olvasson tovább a kategóriában