Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. augusztus 28. 09:53 Adat

Mintegy 80 százalékos kihasználtságot hozott az atlétikai vb, jöhet a helyén az új Margitsziget

Vasárnap este véget ért Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az atlétikai vb, amely az olimpia és a foci-vb után a harmadik legnagyobb sportrendezvény a világon.

Számokban: a záróbeszédek alapján több mint 400 ezer jegyet adtak el. Bár erről hivatalosan nem kommunikáltak, a stadion befogadóképessége (37 ezer) és a versenyprogramok száma (14) alapján a kihasználtság 75-80 százalék körül alakulhatott.

  • Míg a kilencnapos esemény első napjain látványosan sok üres hely maradt a stadionban, az utolsó napokra egyre nehezebben lehetett jegyet szerezni, például a zárónapra a jegyek másodpiacán is lényegében lehetetlen volt belépőt venni.
  • A nyár eleje óta tartó intenzív reklámkampány mellett a viszonylag magas kihasználtsághoz az is hozzájárulhatott, hogy viszonylag könnyen lehetett piaci ár alatti jegyekhez jutni, például a vb kezdete előtt egy nappal – amikor “több mint 300 ezer” jegyeladásnál tartottak – féláron lehetett jegyet venni.

Felülnézet: az USA nagy fölénnyel végzett az éremtáblázat élén. Az érmek számát tekintve a kevesebb mint 3 millió lakosú Jamaica lett a második, az Egyesült Királyság és Kenya pedig a harmadik.

  • A táblázatban látható 13 ország szerzett legalább három érmet. Összesen 46 ország szerzett érmet, köztül Halász Bence kalapácsvető révén Magyarország egy bronzot, Neeraj Chopra gerelyhajító pedig megszerezte a világ legnépesebb országa, India történetének első aranyérmét.

Alulnézet: az egyetemes sporttörténelemben is kivételes az a végletesség, amely a holland sztárfutó, Femke Bol vébéjét keretezte. A nyitónapon a 4×400-as vegyesváltó utolsóként futó tagjaként hiába vezetett, méterekkel a cél előtt elesett. A vb utolsó futamában pedig a 4×400-as női váltó befutójaként őrületeset futott: az utolsó száz méteren nagyjából 6-8 métert hozva egy méterrel a vége előtt vette át a vezetést, és nyert.

 

Mi következik? A közel 250 milliárd forintba kerülő stadiont részben lebontják, befogadóképessége kevesebb mint felére, 15 ezerre csökkent. A környékén 50 ezer négyzetméteres szabadidőparkot hoznak létre, amely a kivitelezők szerint olyan népszerű rekreációs helyszínné válhat, mint a Margitsziget vagy a Normafa. Az ideiglenes nézőtér helyén pedig “Európa egyik legszebb futóköre”  jöhet létre. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagyobb állami szerepvállalással sem lett megfizethetőbb a magyar atlétikai világbajnokság, mint az amerikaiMegnéztük, hogy olcsók vagy drágák-e a jegyek Budapesten a korábbi vb-helyszínekhez képest, ha mindenhol a helyi keresetekhez viszonyítjuk az árakat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat atlétika világbajnokság atlétikai stadion Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 12:58 Adat, Élet

Benne vannak a vevők a palackvisszaváltásban, de sokan készpénzt szeretnének kapni érte

Elég magas a januártól induló rendszer ismertsége és támogatottsága.

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Elek Péter
2023. november 29. 16:37 Pénz

Túl sok a kockázat, de valahogy senki nem akarja ezeket komolyan venni

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoktól a túlzottan magas államadósságszinteken át az egyedi vállalati értékeléseken keresztül túl sok minden összejött.

László Pál
2023. november 29. 15:27 Podcast, Támogatói tartalom

Az energiaválság berúgta a fenntarthatóság ajtaját az ingatlanpiacon, a vártnál több épületet újíthatnak fel a jövőben

Fenntarthatósági szempontból nézve a felújítás felé kell, hogy menjen a világ.