Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2020. augusztus 14. 12:02 Adat

Történelmi léptékben dobta hanyatt a magyar gazdaságot a covid

Nem zuhant még ilyen nagyot a magyar gazdaság teljesítménye, amióta a mostani rendszerben számolják a GDP-t (tehát 1996 óta), mint a mostani második negyedévben. Éves összevetésben 13,6, az idei első negyedévhez képest pedig 14,5 százalékot zuhant a magyar bruttó hazai termék.

Az adat egyáltalán nem váratlan, és ugyan rosszabb a Pénzügyminisztérium -9,9 százalékos becslésénél, valamint az elemzői konszenzusnál, de valójában az utóbbi várakozás most az átlagosnál kevesebbet mondott. A becslés is ingoványos talajon állhatott, és – mint a KSH is megállapítja egy lábjegyzetben – a járvány miatt a szokásosnál gyengébb az adatminőség, és bizonytalanabbak a statisztikai hivatalnak a GDP számításánál használt becslései is, ezért a jövőben jelentősen változhat a most közzétett szám.

Az adat ugyan meglehetősen borzasztó – teljesen átrajzolja a GDP változásának eddig ismert ábráját -, de nem kell teljesen kétségbeesni: ez nem jelenti azt, hogy a magyar gazdaság egyheted része szinte egyik napról a másikra a semmivé lett.

Áprilisra és májusra esett a járványhelyzet miatti kényszerű leállás java, és több jel is arra utal, hogy nyárra már gyorsan javult a helyzet. A különböző okokból leállított ipari kapacitások jelentős részét könnyen vissza lehet kapcsolni; igaz, még júniusban is egyedül Írországban volt pozitív az ipar teljesítménye az egész EU-ban. Több országban, így Magyarországon is több mint tíz százalékkal maradt el az ipar teljesítménye az egy évvel korábbitól. A beszerzési menedzserindexek és más konjunktúramutatók szerint a gazdaság a mélypontról gyorsan felpattant, de még mindig messze van attól a pályától, amelyen a járvány előtt mozgott.

Az a következő hónapokban fog kiderülni, hogy ez a néhány hónap mennyire tartósan roncsolta a gazdaságot az egyes országokban és szektorokban. (Feltéve, hogy a vírus második hulláma miatt nem kell újra drasztikus intézkedéseket hozni, mert ez megállíthatja vagy akár vissza is fordíthatja az emelkedést ősszel.) A szolgáltató szektor jelentős része továbbra sem térhetett vissza, az pedig nyitott kérdés, hogy a vállalatcsődök és leépítések hogyan fogják hosszú távon rombolni a gazdaságokat.

Érdemes összevetni a második negyedéves helyzetet a többi európai országgal, amelyek GDP-változását szintén ma délelőtt hozta nyilvánosságra az Eurostat:

 

Mint látható, Magyarország a szegényebb, régiós EU-tagok között messze a legnagyobb mértékű GDP-csökkentést szenvedte el, negyedéves összevetésben pedig csak Spanyolország gazdasága zuhant nagyobbat. Igaz, ennek köze lehet ahhoz, hogy az első negyedévben még párját ritkítóan jó adatot tett közzé a magyar statisztikai hivatal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyar csoda: a szakadék szélén is növekedett a magyar gazdaságJanuár eleje és március vége között is bővült a magyar gazdaság, de azért látszik, hogy érezni kezdte a globális összeomlás hatását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok eladatlan készlettel várja a nagy visszaesést a magyar gazdaságA háztartások még fogyasztottak, de a többi területen már látszott közeledő válság az első negyedévben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat gdp járvány koronavírus KSH Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. március 17. 10:19 Adat

A negyeddöntőkre megint gazdagok ligája lett a BL-ből

Nem jutott be olyan csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedöntőjébe, amely ne tartozna a kontinens húsz legnagyobb bevételű együttese közé.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.