Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2020. május 29. 11:10 Adat

Sok eladatlan készlettel várja a nagy visszaesést a magyar gazdaság

Befékezett a magyar gazdaság az első negyedévben, de a súlyos visszaesés még nem bontakozott ki a maga teljességében, derült ki a KSH részletes GDP-adataiból.

A lenti ábra azt mutatja, hogy az éves növekedéshez mennyit adott hozzá vagy vett el belőle az adott tétel a felhasználási oldalon. Mint látható, a háztartások fogyasztása, amit a zöld szín jelöl, egyáltalán nem esett vissza még, az előző évtized közepénél kezdődött fellendülésben megszokott módon adott hozzá a GDP-bővüléséhez. Ez a kirúgási hullám és az általános válsághangulat miatt a második negyedévtől kezdve biztosan lefelé veszi az irányt. 

 

Ugyanakkor a többi területen már az első negyedévben látszottak a problémák. Az utóbbi időben durván emelkedő beruházások most már csak stagnáltak, a nettó export pedig visszaesett. Ez utóbbinak oka az, hogy míg az export már csökkent (többek között a durván visszaeső szolgáltatásexport, azaz a turizmus miatt), addig a belső fogyasztás által hajtott import még mindig nőtt.

Némi aggodalomra ad okot, hogy a 2,2 százalékos éves növekedésből 1,5 százalékért a készletezés felel, tehát a cégek raktárában halmozódnak a még el nem adott termékek. Mint a lenti ábrán látható, először volt olyan, hogy egy negyedévben a feldolgozóipari készlet a szektor termelése értének kétszeresénél is nagyobb volt.

 

Ez a szint már több mint egy éve magas, de a globális és európai visszaesés előtt különösen nagy probléma lehet, hogy ilyen sok készlet van a cégeknél.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat gdp készlet Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.