Érdeklődéssel olvastam a G7 Holnap Energia-sorozatában megjelent cikkeket. Úgy érzem, hogy a kitűzött cél – a 2050-es európai klímasemlegesség– fetisizálása elhomályosítja a megvalósíthatóság kérdését és az odavezető út realitását. A különböző energiatermelési módok, tüzelőanyagfajták közötti versenyt a klímakérdés központba kerülése előtt az jellemezte, hogy melyikkel állítható elő a legolcsóbb villamosenergia. Ma ez úgy tűnik, mintha teljesen indifferens lenne.

Jellemző, hogy rengeteg ötlet hangzik el, de az rendre elfelejtődik, hogy megvalósításuk milyen költségkihatással járna. Ugyanígy sokszor háttérbe szorul a termelési mód hatásfoka és rendszerbe állíthatósága is. Ezeket a szempontokat figyelembe véve a hagyományos erőművek – és gondolok főleg a klímasemleges nukleárisokra – sokkal versenyképesebbek. Értsd:

olcsóbbak és az ellátásbiztonságot is jobban szolgálják,

mint az időjárásfüggő megújulók.

Nap vs. atom

Bár Aszódi Attila cikke néhány elemét ennek a kérdésnek megvilágította, nem lehet elégszer elmondani például, hogy azonos névleges teljesítményű atomerőmű 90 százalékos kihasználással mintegy hatszor annyi villamosenergiát termel, mint egy hazai viszonyok között üzemelő naperőmű. Bár az atomerőművet a közbeszéd drágának tartja, de a 60 éves életciklusa alatt csak egyszer kell beruházni.

A nap- vagy szélerőművekbe 30 éves ciklusuk miatt kétszer is.

Nézzük meg, mit jelent ez számokban egy konkrét példán:

Paks II a két új blokkjával összesen 2400 megawatt névleges teljesítményű nukleáris erőmű lesz, amely fix áron 12 milliárd euróba kerül, és évente termel 19 terawattóra energiát. Az új kaposvári naptelep 100 megawattos, ára kereken 100 millió euró. Évente termel 0,14 terawattórát, vagyis 135-ször kevesebbet. Azonos termelés esetén tehát 135-ször többe, azaz 13,5 milliárd euróba kerülne a naptelep. És miután az utóbbit 60 éven belül kétszer kell megvenni, már 27 milliárd eurónál tartunk.

Miután az összes hagyományos erőmű (beleértve az atomerőművet is) többé-kevésbé szabályozható, így ezekhez nem kell drága, egyelőre kiforratlan tároló kapacitásokat építeni. Így a villamosenergia-rendszer költségei is alacsonyabbak. Kevéssé hangsúlyos az a tény is, hogy a naperőművek nagy területeket, sok esetben termőföldeket foglalnak el: a paksi összehasonlításnál maradva,

területigényük az atomerőmű 400-szorosa.

Aszódi kitűnő cikkének legérdekesebb része 19 ország helyzetének analízise a várható karbonmentesség szempontjából. Ebből megítélhető, mennyire reális az a célkitűzés, hogy 2050-re az EU villamosenergia-termelése 100 százalékban karbonsemleges legyen. A vizsgált országok több mint fele saját tervei szerint sem érné el 2040-ben a 80 százalékos karbonsemlegességet, annak ellenére, hogy már „olyan nagymértékű időjárástól függő megújuló forrás rendszerbe építését vetíti előre, amihez a technikai feltételek teljesíthetősége ma nem látszik”.

Miért ilyen drága a német áram?

A legnagyobb probléma a megújulókkal, hogy nem állnak folyamatosan rendelkezésre, és a mennyiségük sem tervezhető. Ez azt jelenti, hogy ha kevesebb van a szükségesnél, akkor a hiányzó áramot valahonnan pótolni kell, ha többet termel, akkor pedig a felesleget jó lenne elraktározni.

A hazai szakmai közösség 2000 óta kíséri figyelemmel a Németországban bevezetett Energiewende (energiaipari zöld fordulat) folyamatát. Ebből nagyon sokat lehet tanulni, egyebek mellett láthatóvá tette

a megújulókra alapozott termelés villamosenergia-rendszerre kifejtett hatásait.

Az ezredforduló óta Németországban 120 ezer megawatt kapacitású időjárásfüggő szél+naperőművet telepítettek. A legnagyobb fogyasztás 75-80 ezer megawatt között mozgott, vagyis a szél+nap együttesen több mint 50 százalékkal nagyobb névleges kapacitással rendelkezett. Ennek ellenére a megújulók villamosenergia-termelése ennek a fogyasztási igénynek csak a 45,3 százalékát tudta fedezni, a többit a hagyományos erőművek biztosították.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkenése 2021-ben átmenetileg leállt, sőt bizonyos növekedés volt megfigyelhető. A számok mögött felfedezhető, hogy hiába növeljük a megújulók kapacitását, ez nem segít, ha éppen az időjárási viszonyok kedvezőtlen alakulása miatt fosszilis energiából származó áramot kell felhasználni. Sőt, minél nagyobb a túlkapacitás, annál nagyobb probléma jelentkezik a túltermelés értékesítésénél (negatív árak). És most mit látunk? Az Olaf Scholz vezette új német kormány az eddigiekhez képest négy-ötszörösére szeretné felgyorsítani a szél- és naperőművek építését, miközben egyre nagyobb gondot okoz a területhiány, illetve a hálózatépítéseket is helyenként tüntetések kísérik. Az úgynevezett Nimby (Not in my backyard – „Ne az én kertemen át” )-szindróma kialakulásának úgy próbálják az elejét venni, hogy a magánszemélyek szövetkezetekbe tömörülnek, és közösen profitálnak a földjüket átszelő nyomvonalakból. Az Energiewende mindenesetre

a német áramot Európa legdrágább áramává tette.

Az időjárásfüggő megújulók rapszodikus működése miatt a német villamosenergia-rendszer stabilitása csak egyre több teherelosztói beavatkozással biztosítható, és megnőtt az áramkimaradások veszélye.

Több, mint kihívás

Ha Magyarországon is megépül 2040-re a 12 ezer megawatt naperőművi kapacitás, akkor a szezonális termelés tartalékolására – ha nem akarunk import áramot vásárolni – zöld hidrogénre lenne szükség: száz százalékos megújuló termelés esetén körülbelül 7 milliárd köbméter előállítására és tárolására. Csak a nagyságrend érzékeltetésére: jelenleg Magyarország összes földgáztárolója együttesen 4,4 milliárd köbméter kapacitású, és Magyarország éves földgázfogyasztása mintegy 8 milliárd köbméter! Ebből gondolom érzékelhető, hogy milyen nagyságrendű hidrogénfejlesztési és -tárolási feladatot kellene 2040-ig hazánkban megoldani. Ez az időjárásfüggő megújulók legnagyobb problémája, és ezt akkumulátorokkal nem lehet megoldani.

A jövőbeli áramárakkal kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy a megújulók részarányának növekedésével árcsökkenés prognosztizálható. Sajnos ezt a hatást már évek óta újra és újra halljuk, de a gyakorlat ennek ellenkezőjét bizonyítja. Arról mindig elfeledkeznek, hogy egy energiarendszerben nemcsak az átlagos termelés idősávjában kell a helyzetet vizsgálni, hanem akkor is,

amikor az időjárásfüggők kiesnek.

Ilyenkor akár a Power to gas^*A Power-to-gas koncepció lényege az, hogy elektrolízis segítségével hidrogénné alakítják azt az energiamennyiséget, amelyet az időjárásfüggő megújulók termelnek, és amelyet a villamos hálózat az adott pillanatban nem képes felvenni – a szerk. megoldások négy-ötszörös áraival vagy a tartalék (szén vagy földgáz) erőművek magasabb áraival kell az ellátást biztosítani. Csak emlékeztetőül: a 2021-es texasi nagy áramkimaradás után 1000 dollár/kilowattórás nagyságrendű számlákat kaptak azok, akiknél megmaradt a szolgáltatás.

Mint ahogy Kaderják Péter is írta, a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia 24 ezer milliárd forintra becsüli azt a többlet beruházási igényt, amelyet a klímasemleges gazdasági átállás megvalósítása érdekében fel kell vállalni.

Ez kereken hat darab Paks II árának felelne meg.

Ez horribilis összeg, és az átállás terhei láthatóan alaposan növelnék a fogyasztók költségeit és rontanák az ipar versenyképességét. Csak csendben jegyzem meg, az EU törekvéseivel szemben Kína és számos fejlődő ország az adott időszakban jelentős kibocsátásnövekedést tervez…