A brazil törvényhozás alsóháza augusztus 3-án olyan törvénytervezetet fogadott el, amely számos környezetvédelmi szervezet aggodalmát váltotta ki. A tervezet az esőerdőkben való letelepedést teszi könnyebbé. Ez a törvényalkotók szerint azért indokolt, mert elősegíti az erdőterület és a környezet biztonságát. Azért hivatkoznak erre a törvényalkotók, mert Brazíliában előírás, hogy, aki ilyen helyen él, annak a terület 80 százalékát meg kell őriznie, és csupán 20 százalékában vághat ki fákat.

Környezetvédelmi szakértők szerint viszont ez nem így fog történni. A nagyobb betelepülés, legyen szó akár legális, vagy illegális formáról, felgyorsítja az esőerdők már eddig is rohamtempójú ritkulását. Szinte senkinek sem érdeke, hogy őrizgesse a frissen szerzett területén lévő fákat, bármilyen fontos is az a bolygó egészének szempontjából.

A valóságban a jogszabályoknak közel sincs akkora visszatartó ereje, hogy elrettentse az ott élőket az illegális fakitermeléstől. Brazíliában ugyanis az esetek kétharmadában ismert, hogy kik felelősek az erdőirtásért, viszont csupán az összes eset 2 százalékában indul eljárás velük szemben. A felelősségrevonás ilyen mikroszkopikus esélyei, és a koronavírus-járvány óriási figyelmelterelő hatása mellett nem túl meglepő, hogy 2019 és 2020 között 13 százalékkal nőtt az illegális fakitermelés mértéke Brazíliában. Mindez úgy történt, hogy egy esőben gazdag évről beszélünk, amely még a képzett favágók dolgát is nagyon megnehezíti.

Amikor a helyi hatóságok egyáltalán képesek elkapni az illegális földfoglalókat, az esetek többségében csupán pénzbírsággal sújtják őket, ami könnyen behajthatatlanná válik, ha a szabálysértő nevén szinte semmilyen vagyon nincs. Ebből következik, hogy a bírságok többségét nem is fizetik be. Az ilyen szabálysértések miatt 1980 és 2019 között 14 milliárd dollár értékben szabtak ki pénzbírságokat, de máig csupán 3 százalékát fizették be ténylegesen, ami arra enged következtetni, hogy a brazil végrehajtás nem képes büntetni, és visszatartó ereje a szabályoknak nincs.

Felvetődhet a kérdés, hogy ha ennyire tisztán látható adatokról beszélünk, akkor mégis miért nem történik előrelépés? Sajnos a fakitermelés pontosabb adatait valójában nem is a brazil állam gyűjti össze, hanem egy konzorcium. A MapBiomas egy egyetemekből, technológiai cégekből és civil szervezetekből álló konzorcium, közel 20 szervezet segíti a tevékenységét. Műholdas felvételekkel tudják figyelni és ellenőrizni, hogy milyen állapotban vannak az esőerdők. Minden nagyobb méretű fakitermelésnél riasztanak, ám a brazil államszervezet ennek ellenére sem föderális, sem helyi szinten nem tudja betartatni a törvényeket az állampolgáraival.

A földfoglalások és az illegális fakitermelés kéz a kézben járnak. A fő probléma az, hogy nem csak annyi történik az esőerdőkben, hogy favágó osztagok egyik napról a másikra kivágnak egy kisebb erdőt. Persze ez is probléma, hiszen egy képzett favágó egyetlen láncfűrésszel képes akár napi 2 hektárnyi erdőt is eltüntetni, de erre ma már a fakitermelő bűnszövetkezetek a kiszolgáltatott földbirtokosok sokaságát használják ki, hogy jogilag védhetőbbé tegyék a tevékenységüket.

Az alapvetően állami tulajdonban lévő esőerdőkbe évtizedek óta rengetegen települtek be illegálisan. Sokak próbálkoztak hivatalos dokumentumok hamisításával, vagy meglévő engedélyek újraértelmezésével jogot formálni bizonyos területekre és rengetegen jártak sikerrel. Nagyban bonyolítja a helyzetet, hogy annak olyan közösségek, ahol egy kisebb kórházat, vagy éppen távközlési átjátszó tornyot tartanak fenn, amivel végső soron a közösségre nézve pozitív tevékenységet folytatnak.

Ezek az emberek általában a mélyszegénység elől menekülnek az esőerdőkbe, ahol új életet akarnak kezdeni. Gyakorlatilag összefog pár család, és közösen finanszírozzák az életükkel járó költségeket. Ez az ígéret sokakat vonz a kontinens kevésbé biztonságos országaiból is, például Venezuelából is sorra jönnek a telepesek.

Elég pár olyan híresztelésnek elterjednie, hogy a közelben van elérhető szabad terület, és idővel egy-egy családhoz már annyian csatlakozhatnak, hogy egy közösség jön létre az elvileg állami területen. Ezek szervezését azonban gyakran maguk az illegális favágók kezdik meg. Amikor több család egyszerre jelenik meg, és állítja azt, hogy a terület az övé, esetleg valódinak tűnő dokumentumokat is bemutat, az állami tisztségviselők gyakran nehéz helyzetbe kerülnek, hogy eldöntsék, tényleg övék a terület, vagy nem.

Évtizedeken keresztül ugyanis hamis iratok sokaása keringett a földtulajdonokról, mert bizonyos időszakokban komoly földosztások voltak az országban, természetesen sok jogi vitával és csalással tarkítva. Így ma már gyakran nehéz felgöngyölíteni, hogy kik is a valódi tulajdonosai egy-egy földterületnek. A bizonytalan helyzet miatt azok, akik nagyon erősen és kitartóan azt állították, hogy bizonyos földterület az övék, az esetek többségében jól jártak, és nemhogy büntetést nem kaptak, de tényleg övék lett a föld.

Az elfoglalt területeken azonban még az egyébként teljesen békés állattenyésztés és földművelés is fakivágással jár, és a kitermelt faanyag átvevője sokszor az illegális fakitermelők szervezete. A szervezésért, az információért és az új életért cserébe nem tűnik nagy árnak pár hektárnyi fa átadása. Amikor viszont a földfoglalók az illegális fakitermelők támogatása nélkül szereznek földet, gyakran szarvasmarha tenyésztés miatt pusztítanak el erdőrészeket.

Ma már olyan rossz a helyzet, hogy Amazónia nettó karbonkibocsátó egy éve. Az erdő kevesebb szén-dioxidot von ki a levegőből, mint amennyit a területen kibocsátanak. Ebben a helyzetben érthető, hogy a kritikusok szerint a kormányzat újabb törekvései tovább nehezítenék a felelősségre vonást, vagyis rontanának az amúgy sem jó helyzeten.

Az esőerdők kéretlen földfoglalóinak jelensége azonban nem újkeltű. Az 1980-as években például állami hirdetések sora akarta rávenni a lakosságot arra, hogy benépesítse az addig lakatlan belső területeket. Ennek hatására például Rondôniában, az ország egyik legkevésbé népes államában a hetvenes évek százezres nagyságrendű lélekszámából húsz évvel később tízszeres népesség lett. A telepítések mögött a brazil állam letelepedésért és agrárreformért felelős szervei álltak, amelyek azt akarták elérni, hogy az akkor még meghódítatlan esőerdőkbe megindítsák az emberek beáramlását, fejlesszék az ipart, és kihasználják a terület adottságait.

A politika azonban idővel gyökeresen megváltozott, egy program keretén belül például a még ki nem használt területeket felosztották kis részekre, és a szegényeknek adták, hogy ott önellátó gazdálkodásba kezdjenek. Az ország egyik legnagyobb segélyprogramja volt ez, de természetesen ez sem volt problémáktól mentes. A földterületek vitás ügyeit nem tudták hiánytalanul megoldani az állami szervek. Miközben mindenki próbálta az ingyenesen elérhető földterületeket megszerezni, folyamatos perek zajlottak arról, hogy azt megelőzően melyik terület volt az államé, és melyik nem. A földosztásokkal és pereskedésekkel párhuzamosan pedig szinte futószalagon hamisították a földtulajdonlással kapcsolatos okiratokat.

A papírokat heteken keresztül tücskökkel zárták össze, akik besárgították, megrágták a dokumentumokat, majd ezekkel próbálták meggyőzni a brazil hatóságokat arról, hogy egy bizonyos földterület már évtizedek óta az övék. Ez a rendezetlenség a fő oka annak, hogy a mai napig nagy motivációja van a kiszolgáltatott rétegeknek arra, hogy földet foglaljanak.

Emellett már a Jair Bolsonaro elnök előtti kormányok is hagyták az egykori kiskapukat normákká alakulni. Bolsonaro alatt csak látványosabbá vált, hogy a brazil állam önerőből nem kívánja megoldani a helyzetet, sőt a földműveseknek, földfoglalóknak és az illegális fakitermelőknek kedvez. Ezek a rétegek fontosak Bolsonarónak, mert szavazótáborának jelentős részét teszik ki.

Áprilisban Joe Biden amerikai elnök nemzetközi klímaügyi csúcstalálkozót hozott össze, ahol érzékelhető volt, hogy a világ fejlődő országai az élenjárók segítsége nélkül nem akarnak klímaügyben komolyabb erőfeszítéseket tenni, mert az visszatartaná a gazdasági fejlődésüket. Bolsonaro nyíltan kijelentette, hogy igazságos fizetséget vár a brazil környezetvédelem áldozataiért cserébe – olyan országról beszélünk, amelynek a mezőgazdaság a GDP 5,5 százalékát adja. Ehhez képest az Egyesült Államokban ez az arány csupán 0,9 százalék.

De miért is lenne várható jelentős változás, ha a brazil fa és marhahús iránt töretlen marad a nemzetközi kereslet, a termékeket importáló országokban pedig csak beszélnek a környezetvédelemről, az igényeiket viszont nem csökkentik?

Mindenesetre Bolsonaro a csúcstalálkozón azt mondta, hogy 2030-ra szeretné az illegális fakitermelést megszüntetni. Ez rendkívül ambiciózus terv, viszont feltételezhető, hogy a megvalósulása a külföldről befolyó forrásoktól függ majd, mivel a helyi környezetvédelmi szervezetek, az állami intézmények kevesebb forrásból gazdálkodnak, mint egy éve. Hogy ki nevet a végén, az majd akkor derül ki, amikor a probléma égetővé válik, a külföldi nyomásgyakorlás erősödik és a segélyek megindulnak, mert a jelenlegi brazil vezetés nem tűnik eltökéltnek.

Az előrejelzések szerint az Amazonas-medencében 50 év múlva az esőerdők helyén már csak nyílt szavanna lesz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Amazaonas Brazília erdőirtás esőerdő föld Jair Bolsonaro Olvasson tovább a kategóriában