Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. július 22. 14:28 Világ

Újabb több tízmilliárd dolláros piacra vetettek szemet a kínaiak

Amióta Kína a „világ gyára” lett, a teherhajózás számára is fontos célponttá váltak a kikötői, érdekes módon azonban a hajók tankolásának jövedelmező üzletágában sokáig nem tudott igazán erős pozíciókat kiépíteni az ország.

Ennek a tevékenységnek az ázsiai forgalmát 31-32 milliárd dollárra (mintegy 9500 milliárd forint) becsülik, és ennek piacvezetője a nagyon előnyös helyen fekvő, a szolgáltatás infrastruktúráját évtizedek óta építgető Szingapúr. Ebbe azonban a kínai kormányzat nem nyugszik bele, és mint már oly sok ágazatban, itt is vezető szerepre akar szert tenni – írja a Bloomberg.

Szokás szerint ennek az infrastruktúráját is tervszerűen fejlesztik. A hajók megtankolásának kínai központja a Sanghajtól délkeletre egy szigeten lévő Zhoushan kikötője, amelynek közelében az utóbbi években több korszerű és nagy kapacitású kőolaj-finomító is épült, nagy mennyiségben bocsátva ki olyan alacsony kéntartalmú üzemanyagot, amelyet a nemrég bevezetett szabványok szerint a teherhajóknak használniuk kell.

Közben a helyi kormányzat a tankolás fizikai infrastruktúráját fejleszti, 520 millió jüanból (közel 25 milliárd forint) építettek új hajózási csatornákat és kikötőhelyeket. Az állam pedig adókedvezményekkel igyekszik segíteni, hogy a kínai szolgáltatók árban is versenyképesek legyenek.

A beruházásoknak meg is lett az eredménye, az utóbbi öt évben megduplázódott a Kínában eladott hajódízel – avagy bunker gázolaj – mennyisége, és tavaly már megközelítette a 17 millió tonnát. Ez még messze van ugyan a szingapúri 50 milliótól, de legalább már a nagyságrend azonos.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRákapcsol a globális felmelegedés, mert tisztább üzemanyagot tankolnak a hajókA savas esőket és súlyos betegségeket okozó kénvegyületek kedvezően hatnak a felhőzet fényvisszaverő-képességére, ami a klímaváltozás elleni küzdelemben nem elhanyagolható szempont.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ hajó hajók hajózás Kína Szingapúr teherhajó Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.