Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. április 9. 14:47 Tech

Nincs elég kínai munkás Kínában, a fiatalok már ott sem akarnak gyárakban robotolni

A demográfiai változások és a gazdasági fejlődés, illetve az életszínvonal emelkedésének együttes hatásaként eljutottunk annak a korszaknak a küszöbére, amikor a fejlett világból nézve olcsó kínai munkások mítosza elkezd szertefoszlani. A CNBC ma hosszas összefoglalóban mutatja be azt, amire régebben még aligha számíthattunk: Kínában egyre nehezebb gyári munkásokat találni.

Ahogy írják, a hivatalos adatok szerint a munkaképes kínai népesség az elmúlt 10 évben 5 millió fővel csökkent, mert a gyerekvállalási hajlandóság (a fejlett országokban már régóta tapasztalt mintát átvéve) folyamatosan csökken. A kevesebb munkás értelemszerűen magasabb bérekhez vezet, de ennél is fontosabb jelenségnek látszik, hogy a fiatal kínaiak már nem úgy képzelik el a jövőjüket, hogy egész életükben egy szalag mellett dolgoznak.

Úgy tűnik tehát, hogy Kína is vastagon elérkezett oda, ahol a fejlett világ nyugati része tart: munkaerő híján minél gyorsabban automatizálnia kell a termelést. A cikkben megszólaló szakértők szerint csak a technológiai értelemben vett okos ipari termelési megoldások elterjesztésével lehet elérni azt, hogy az ország versenyképesen alacsony szinten tartsa a gyártási költségeket.

Az automatizációt a járvány okozta gazdasági változások miatt fel kellett gyorsítani, és ennek hatására a kékgalléros munkakörök aránya ma már erősen csökken. Helyettük sokkal inkább képzettebb munkaerőre van szükség, olyanokra, akik a digitalizált, robotizált gyártósorokat működtetni képesek.

Ezzel pedig a gyári munkák nagy részénél értelmét veszti a “fizikai munkás” meghatározása, mert az új feladatokhoz nem kell feltétlenül jó fizikum. Ez megnyitja az utat az idősebb munkások felvételéhez, hiszen ha valaki képes megtanulni a gépek kezelését, annak nem kell feltétlenül fiatalnak lennie.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech digitalizáció fiatalok gyár ipar Kína munkás robotok Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.