Amióta a gyógyszergyártók példátlan módon kevesebb mint egy év alatt előálltak a különböző koronavírus-vakcináikkal, és az ezeket felügyelő hatóságok elkezdték kiadni az engedélyeket, egy új verseny indult a naptárral. Mindenki nagyon szeretné lassan egy évnyi korlátozás után közelebb hozni a covid utáni világot, és a sürgetést csak fokozta, hogy a téli hónapokban a legtöbb országban csak tovább romlott a járványhelyzet, majd új, gyorsan terjedő mutációk jelentek meg.

Az oltás a remények szerint véget vetne ezeknek a sötét időknek. De sajnos mostanra világossá vált, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Az epidemiológiával foglalkozó szakértők konszenzusa szerint nagyjából a lakosság kétharmadának kellene immunisnak lennie egy olyan könnyen fertőző vírusra, mint a mostani, hogy magától, tehát a különböző aktív társadalmi ellenlépések nélkül elhaljon a járvány. De ha holnapra beoltanának mindenkit, még akkor is rengeteg halálos áldozatot szedne a betegség, hiszen az immunitás (az eddig vizsgált és engedélyezett vakcináknál) hetekkel az első oltás beadása után alakul csak ki.

Az oltások célba juttatása azonban nagyon lassan halad, ezért egyelőre maradnak a korlátozások. Ez a helyzet különösen kedvez a politikai indulatkeltésnek: a politikusok érzik, hogy a választóik finoman szólva is indulatosak már az életük korlátozása miatt, és a helyzet is elég nehezen érthető ahhoz (a probléma sok mindent átfog a gyógyszerészettől a nemzetközi jogig), hogy könnyen lehessen az aktuális érdeknek megfelelő bűnbakokat keresni. A folyamatban résztvevő felek között ennek megfelelően már hosszú ideje megindult az egymásra mutogatás, Olaszország legutóbb már a gyártókat fenyegette perrel, a német sajtó egy része a magyar kormányhoz hasonlóan az EU-t hibáztatja a problémák miatt, mondván, későn szerződtek az oltóanyagra.

A nyáron bemutatott európai oltásstratégia mögött az volt a gondolatmenet, hogy közös lesz a beszerzés, és egyszerre több gyártóval szerződnek előre. Ez akkor teljesen logikusnak tűnt. Ha az EU közösen szerződik az oltóanyagra, akkor nagyobb alkuereje lesz a gyártókkal szemben, ami a leginkább a kisebb és szegényebb országok számára kedvező: az uniós beszerzéshez így közösen lenyomott áron jutnak hozzá, majd lakosságarányosan osztják el a vakcinákat. Ez mindenképpen jobb lenne, mint ha a tavaszi maszk- és gumikesztyű-háború után újra egymás elől vásárolnák fel az árut az európai országok.

És ha az összes ígéretes vakcinából állítanak össze előre egy portfóliót (nem csak egy-egy, előzetesen kiemelkedőnek tűnő anyagból szereznek be még többet), azzal kiegyensúlyozzák az egyes vakcinákkal kapcsolatos problémákból eredő kockázatokat, legyen szó azok hatékonyságából vagy a gyártási nehézségekből származó bizonytalanságokról. (Az uniós beszerzések transzparenciájával kapcsolatban viszont már bőven van mit kritizálni, azt például csak egy belga miniszter gyorsan letörölt tweetjéből tudhatta meg a közvélemény, hogy melyik vakcináért mennyit fizet az EU.)

A gond csak az, hogy az EU-ban néhány országhoz képest lassabban halad az oltókampány. Miközben Izrael már szinte végzett a veszélyeztetett korosztály beoltásával, és néhány másik apróbb, gazdag ország is sikeresebbnek tűnik, még a sokat támadott amerikai kormányzat is kétszer, a brit pedig háromszor annyi embert immunizált lakosságarányosan, mint az európaiak. Ebben látszólag két dolog játszik igazán fontos szerepet. Egyrészt az európaiak valamivel később adták ki az engedélyt a Pfizer/BioNTech, majd a Moderna vakcináira is, mint a könnyített eljárásokban, soron kívüli engedélyeket adó brit és amerikai felügyelet, ezért időarányos hátrányban vannak – és valóban, ha a vakcinák hatósági elfogadásától számított időben hasonlítjuk össze az országokat, akkor nagyjából ugyanott tartanak.

Másrészt a kis csúszás és a nagyobb rendelésszám miatt az európaiak hamarabb megérezték a gyártókapacitás szűkösségét. Hiába fordult rá a globális tudomány és gyógyszeripar a vakcinák kifejlesztésére, és bonyolították le a teszteket bravúros sebességgel, a gyártókapacitás felskálázása ennél sokkal nagyobb feladatnak tűnik. Az utóbbi hetekben kiderült, hogy a tervezettnél kevesebbet szállító Pfizer-BioNTech mellett az – uniós szinten egyelőre nem is engedélyezett oltóanyaggal rendelkező – AstraZeneca az első negyedévben ígért mennyiség kevesebb mint felét fogja tudni időre leszállítani, érdekes módon mindkét vakcinát belgiumi üzemekben tapasztalható gyártási nehézségek hátráltatják.

A Moderna eleve kevesebb mennyiség gyártását vállalta bővített svájci üzemének beindítása előtt. Belátható időn belül a nyugati cégek közül az AstraZeneca terméke mellett csak a Johnson & Johnson belga leányvállalata, a Janssen, illetve az amerikai Novavax vakcinája mehet át a hatósági engedélyeztetésen. (Ezek közül a Janssen-vakcina fő előnye, hogy egyetlen dózis az adagolása, ami értelemszerűen felezi a szükséges logisztikát.) A kínai és orosz oltóanyagokat pedig hiába engedélyezték hazájukban, a harmadik klinikai fázis részletes eredményeit még mindig nem tették közzé, így a tudományos közösség sem tudja kiértékelni őket.

Ezért legfeljebb a tél végére, a tavasz elejére várható, hogy lényegesen több oltóanyaga legyen az európai országoknak.

Talán tavaly nyártól kezdve tehettek volna több pénzt az európai kormányok a magáncégek gyártókapacitásának támogatásába, de ez akkor még (engedélyezett vakcinák hiányában) egy erősen spekulatív vállalkozásnak tűnt volna. És egyébként is valószínűbb, hogy nem a pénz a szűk keresztmetszet, hanem egyszerűen a gyártási folyamat láncolatának felállítása nem megy olyan gyorsan. 

Az oltási kampány mostani szakaszában mindenesetre a vakcinagyártás szűkössége miatt nincs sok értelme győzteseket és veszteseket keresni: bármennyire ráfeküdne egy európai ország az oltások beadatására, előbb-utóbb azzal a problémával találkozna, hogy elfogyott az oltóanyag. Az összefüggés az ország gazdagsága (függőleges tengely) és az oltási program eddigi sikere (eddig immunizáltak száma száz emberre, vízszintes tengely) között igen gyenge:

Hasonlóan gyenge a korreláció a várható élettartammal vagy az egészségügyi rendszer képességeit követő más mutatókkal. Kitűnik például a fenti ábrán is, hogy Hollandia és Franciaország – két gazdag és kitűnő egészségüggyel rendelkező ország – lefelé lóg ki az oltókampány terén, míg Dánia mellett Szlovénia és Észtország is a sikeresebbek között van. Igaz, a különbségek nem olyan ordítóan nagyok. Magyarország például a középmezőny alján van, de ez a mezőny igen sűrű.

Érdemes ugyanakkor észben tartani, hogy ez most rövid távon nem a számok versenye, tehát nem csak azt kell nézni, hogy hány darab oltást adtak be. Az is fontos, hogy a közvélemény bizalma megmarad-e a rohamtempóban fejlesztett és engedélyezett vakcinák iránt. Az európai gyógyszerfelügyelet (EMA) részben saját hitelességének fenntartása miatt nem kért magának jogkört rendkívüli engedélyeztetésre. De lehet egy paradox módon pozitív hatása is a lassú oltási folyamatnak. A vakcina szűkös elérhetősége ugyanis olyan helyzetet teremt, hogy sokáig egyáltalán nem kell nagy erőkkel meggyőzni embereket, hogy oltassák be magukat, ez gyakorlatilag organikusan megteremtődik. Vannak arra utaló jelek, hogy ez az attitűd kifizetődő, az utóbbi hónapokban folyamatosan nőtt az európai lakosság kedve, hogy beoltassa magát.

Azt viszont előre tényleg lehetetlen eldönteni, hogy az oltások néhány hetes csúszása megéri-e a későbbi kedvező bizalmi hatásért cserébe.

Miközben a gazdag országok azon versenyeznek, hogy ki tud gyorsabban oltatni, a másik oldalon már a vakcinafelhalmozás veszélyeire figyelmeztetnek a szakértők. A gazdagabb országok megtehetik, hogy akár a szükségesnél jóval több oltóanyagra szerződjenek (Kanada például egy lakosra 9,5 dózisra szerződött), és a nagy gyógyszergyártók sem hagyják figyelmen kívül a politikai szempontokat, azaz hogy fő piacaik egyébként is a nyugati országok, ezért ott fontosabb nem megbántani a kormányokat. A fejlődő országokban ezért sokkal később fognak vakcinához jutni – ez már most világos, az egész afrikai kontinensen egyelőre csak Guineában adtak be oltásokat, eddig összesen 25 embernek (közben világszerte már meghaladta a 60 milliót a beoltott emberek száma). Ez a moralizáláson túl később akár vissza is üthet, például a külkereskedelmen keresztül.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA beoltások felpörgetését tényleg nem a magyar ellátórendszer kapacitásai nehezítikHa a számokat nézzük, az ellátórendszer korlátai nem látszanak, a szűk keresztmetszet egyelőre az, hogy nincs elég oltás, és sokan nem is akarják felvenni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz első oltások sikere nehéz helyzetbe hozta azokat, amelyeket még tesztelnekNehezebb lett önkéntes jelentkezőket találni a klinikai vizsgálatokhoz, hiszen miért akarna valaki placebót kapni, ha igazi oltást is szerezhet?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRejtély, hogyan akarják beoltani azokat, akik már átestek a fertőzésenLegalább három verziót tudunk arra, hogy mennyit kell várni a fertőzés és a beoltás között, a kormányzati kommunikáció zavaros, pedig a nehéz döntést meg kellene hozni, mert rengeteg a megválaszolatlan kérdés.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet járvány koronavírus oltás vakcina Olvasson tovább a kategóriában