Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. január 4. 10:50 Élet

Lemásolták a magyar adót, 40 százalékkal drágult a kóla

Nem indult jól az év az édes üdítőitalok kedvelői számára Lengyelországban: a magyar népegészségügyi termékadóhoz hasonló közteher bevezetése miatt a kólák átlagosan mintegy 40 százalékkal kerülnek többe, és sok más hasonló ital is drágult.

Ahogy a wirtualmedia.pl írja, a „cukoradót” eredetileg már tavaly év közben be akarta vezetni a lengyel kormány, de akkor még a felsőház ellenállásán elbukott a javaslat. Utána viszont változatlan formában ismét elfogadták, így január 1-jétől hatályba lépett.

Az új közteher valójában nemcsak a cukortartalomra vonatkozik, hanem más hozzáadott édesítőszerekre is, valamint az olyan élénkítő anyagokra, mint a koffein és a taurin. Az adónak van egy fix és egy változó része, összesen pedig literenként 1,2 zlotyban (95 forint) maximálták az összegét. A legalább 20 százalékos zöldség- vagy gyümölcslevet tartalmazó, valamint az izotóniás italok mentesülnek az adó fix része alól.

Nem meglepő módon a kólák a leginkább érintett termékek között vannak. Egy lengyel közgazdász megosztotta a Twitteren vasárnapi bevásárlásának blokkját, amelyen látszik, hogy egy 1,75 literes Coca Cola Zero 6,29 zlotyba került az egyik helyi boltláncban, ami majdnem két zlotyval több a korábbinál.

A cikk szerint a hasonló méretű Pepsi arányaiban még jobban drágult, míg az Auchan kétliteres, saját márkás kólájának vásárlói több mint kétszeres áremelkedést kell megemésszenek.

Az új adó bevezetésének indoka szintén ismerős lehet idehaza: a cukorfogyasztást és ezen keresztül az elhízást akarják visszaszorítani az egészségtelennek tartott üdítőitalok kiemelt adóztatásával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak a pénztárcánk lett vékonyabb a chipsadótólA 2011-ben bevezetett, éppen kiterjeszteni tervezett népegészségügyi termékadó eddig kizárólag a költségvetés számára hozott eredményeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉszre sem veszed, és bedobsz 27 milliárd forintot a költségvetésbeEmelkedhet jövőre a neta, de ha egy ízesített dobozos sör ára emiatt ugrik meg 2,5 forinttal, akkor aligha fogsz reklamálni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet adó Coca-Cola cukor elhízás kóla Lengyelország neta pepsi üdítő Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.