Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. február 7. 11:38 Élet, Vállalat

Pályát tévesztettél? Az Aldi boltvezetője havi bruttó 844 ezret keres

Az Aldi közzétette, hogy milyen fizetések érhetőek el nála a bolti alkalmazottai számára. Az üzletekben a bérezés országszerte egységes, tehát az ország keleti felében is ugyanannyit lehet keresni, mint a nyugati határszélen, csak az úgynevezett kiemelt forgalmú boltokban más a helyzet. Ezek valószínűleg a fővárosban vagy a közvetlen környékén találhatóak. A kiemelt forgalmú boltokban a fizetések is nagyobbak.

A diszkontlánc a nála munkában eltöltött időhöz is köti a fizetések emelését, vagyis a hűséget jutalmazza, ami nem meglepő a jelenlegi munkaerőhiányos környezetben. Ezeknek az alapelveknek megfelelően egy legalább 10 éve boltvezetői pozícióban dolgozó munkatárs a kiemelt forgalmú üzletekben havi bruttó 822 ezer forintot keres, amit 22 ezer forintos cafeteria keret egészít ki.

Ha nincs gyermeke, akkor ez azt jelenti, hogy 546,6 ezer forintot utalnak minden hónapban a számlájára, ha pedig például két gyermeke van, akkor nettó 608 ezer forintot keres (ehhez jön a cafeteria).

Talán ennek is szerepe van abban, hogy az Aldi dolgozói között kis mértékűnek tűnik az elvándorlás, elég nagy a több mint tíz éve ott dolgozók aránya. A bolti munkatársaknak 10, a boltvezetőknek pedig 30 százaléka már 10 éve az Aldi munkavállalója, és a lánc 2008-as magyarországi első boltnyitásakor munkába álló bolti dolgozók mintegy harmada a mai napig nem váltott.

2018. január elsejétől a bolti eladók és a logisztika területén az áru-összekészítők kezdő bére heti 40 órás munkaidőre vetítve bruttó 272,3 ezer forint, amely a cafeteria keretén belül további nettó 8333 forinttal, illetve 5000 forintos Erzsébet utalvánnyal egészül ki. A tíz évet meghaladóan az üzletben dolgozók havi bruttó járandósága eléri a 372,5 ezer forintot, kiegészítve a cafeteria elemekkel.

A kiemelt üzletekben a kezdők 322 ezer 319 forintot, a tíz éve a pozícióban az Aldinál dolgozók pedig 417 ezer 519 forintot kereshetnek. A boltvezetők bruttó járandósága 517 ezer forintnál kezdődik, innen emelkedik a kiemelt boltokban 10 év után a havi bruttó 844 ezerre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat Aldi fizetés kiskereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.