Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. december 16. 12:29 Adat

Mi platón vagyunk, Csehország járványadatai megint romlanak

Beigazolódtak a csehországi félelmek az óvintézkedések lazításával kapcsolatban. A legfrissebb cseh járványügyi statisztikák ismét romlást mutatnak. A napi új esetszámok több mint egy hónapnyi csökkenés után ismét növekedni kezdtek a november végi lazítások miatt. Hasonló fordulat történt Szlovákiában is, ahol december eleje óta szintén emelkedőben van a naponta regisztrált fertőzöttek száma. Lengyelországban azonban kitartani látszik a november közepén megindult javulás, Magyarországon pedig leginkább a plató elérésére következtethetünk az idősor alakulásából.

A tesztekkel azonban továbbra sem tudják lekövetni a járvány alakulását a visegrádi országok: a pozitív mintavételek aránya még mindig nagyon magas a régióban, különösen Lengyelországban, ahol minden harmadik teszt a koronavírus jelenlétét jelzi.

A járvány lefutása tehát még mindig leginkább a napi koronavírushoz köthető halálesetekkel jellemezhető. A csehországi lazítások hatása már ezen a statisztikán is érzékelhető – egyértelmű növekedésről még korai lenne beszélni, de a halálozások közel egy hónapos csökkenése kétséget kizáróan megszakadt az utóbbi napokban.

Magyarországot nézve a halálozási adatok tükrében is a járvány tetőzésére következtethetünk,

Lengyelországban pedig már egyértelműen a járvány fékeződése látszik. Szlovákiában november közepe óta stabilan, a régióban alacsonynak számító szinten alakul a végzetes kimenetelű esetek száma.

Csehországban a fordulat hatására ismét szigorítások következnek: többek között korlátozzák az üzletekben tartózkodók számát, bezárnak a vendéglők, szállodák és mindenféle szabadidős programot kínáló szolgáltatók, előrehozzák az iskolások karácsonyi szünetét és ismét bevezetik az éjszakai kijárási tilalmat. Mindezeken felül a lakosság széles körű tesztelését is megkezdi az ország önkéntes és ingyenes vizsgálatokkal. Ennek keretében január 15-ig ötnaponta ismételhető lesz a vizsgálat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat covid-19 fertőzöttek száma koronavírus visegrádi országok Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.