Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2025. április 17. 09:16 Támogatói tartalom

Kutatás: nem lehet megúszni a digitalizációt a sikeres cég építéséhez

Minél nagyobb egy vállalkozás, annál digitalizáltabb, és bár a nagyobbak optimistábban tekintenek a jövőbe, a mikrocégek számára is nyitva áll az út a növekedés irányába – derült ki a Mastercard frissen publikált, több mint 1200 magyar kkv válaszait tartalmazó, reprezentatív kutatásából. Szoros tehát az összefüggés a digitalizáció által elősegített hatékonyságjavulás és a cégek mérete között, de a katás egyéni vállalkozók és a mikrocégek is könnyen előre léphetnek egy-két jól kiválasztott fejlesztéssel.

Egyre több téren tör előre a digitalizáció nem csak a nagyvállalatok, hanem a kkv-k körében is, ha a nemzetközi trendeket nézzük. Különösen kedvelik a cégek a mesterséges intelligencián, az automatizáción alapuló megoldásokat, ezeket szeretik integrálni is a folyamataikba, kiemelten figyelve az ügyfélélmény javítására, főleg az ügyfélszolgálat terén. Így egyszerre csökkenthetik a költségeiket és skálázhatóvá tehetik termékeiket, szolgáltatásaikat. Mivel a céges folyamatok digitális alapra helyezése sérülékenyebbé teheti a cégeket a kibertámadásokkal szemben, fontos szerepet kap a védekezés is.  

Itthoni kkv-körkép

A Mastercard kutatása részletes képet ad a mikro- kis- és középvállalatok aktuális üzleti helyzetéről, digitalizációs szintjükről. Az eredmények szerint a legkisebb cégeknél a digitalizáció legtöbbször kimerül a közösségi média jelenlétben, a kisvállalkozások viszont már gyakran saját informatikusokkal és digitális eszközparkkal rendelkeznek, a középvállalatok esetében pedig már az üzleti stratégia része lett a folyamatos digitalizáció. A kutatásban a kkv-k jövőbeli üzleti várakozásaira, pénzügyi szokásaira és banki kapcsolataira is rákérdeztek.

A kutatást a Mastercard megbízásából a Scale Research végezte. Az adatfelvétel vegyesen zajlott: telefonon és online felületen, 2024 október-novemberben. A teljes elemszám 1209, a kutatás eredményei reprezentatívak a magyarországi kkv-szektorra árbevétel, régió és iparág szerint is.

Eltérő nézőpontok

Az aktuális üzleti helyzetük megítélését kérdezve a magyar kkv-k nagyjából egyenlő arányban – 30, illetve 29 százalékban – válaszolták, hogy kiegyensúlyozottan növekvő vagy stagnáló pályán vannak. Közülük is inkább a nagyobb méretű vállalkozások érzik magukat sikeresebbnek: csaknem kétharmaduk, 60 százalékuk érzi kiegyensúlyozottan vagy akár dinamikusan növekvő helyzetben magát. A mikrovállalkozásoknál jóval alacsonyabb, 42 százalék ez az arány. A csillagra (*Mikrovállalkozás: 10 főnél kisebb vállalkozás, maximum 800 millió forint éves nettó árbevétel. Kisvállalkozás: 10-49 fő közötti vállalkozás, maximum 4 milliárd forint nettó árbevétel. Középvállalkozás: 50-250 fő közötti vállalkozás, maximum 20 milliárd Ft nettó árbevétel.) kattintva találhatóak a kategóriák leírásai.

A jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban a tavaly év végén felvett válaszok szerint a legtöbben –  a vizsgált cégek 35 százaléka – stagnálásra számít, azaz ugyanolyan várakozásokkal indulnak neki a következő üzleti évnek, mint amilyen az előző volt. Csaknem ugyanennyien, 32 százalékuk enyhe javulást vár, ezen belül is főleg a kis- és középvállalkozások optimisták a jövőt illetően. A mikrovállalkozások már kevésbé bizakodóak – negyedük szerint rosszabb vagy sokkal rosszabb lesz a következő üzleti évük.

A három legnagyobb kihívást a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára az emelkedő energiaárak, az aktuális gazdasági környezet és az alapanyagárak növekedése jelenti a kutatás szerint.

Számlák, kártyák

A banki kapcsolatokat vizsgálva látható, hogy a vállalkozás méretével párhuzamosan nemcsak a digitalizációs szint nő, hanem az igénybevett pénzügyi termékek, szolgáltatások mennyisége is.

Az üzleti folyószámla a legelterjedtebb, a megkérdezett vállalkozások 97 százaléka különíti el így a személyes pénzügyeitől a vállalkozásét, de több mint háromnegyedüknek céges bankkártyája is van. A válaszok alapján ezt leginkább IT, távközlési vagy egyéb eszközök beszerzésére, karbantartási kiadásokra, valamint szállás, étkezés és utazási költségek kiegyenlítésére használják. A közepes méretű vállalkozások már devizaszámlát, devizakártyát, bankgaranciát és biztosítási termékeket is használnak – ennek fő oka, hogy ők vannak leginkább jelen a nemzetközi piacon.

Így fizetnek a cégek

A digitalizációs szintnél is megállja a helyét a cégméret párhuzam: minél nagyobb egy vállalkozás, annál inkább alapvetőnek számít a digitális fizetés elfogadása, míg a készpénzes fizetést zömmel a mikroszegmensben preferálják.

A készpénzhasználat bizonyos helyzetekben – például a gyors cash-flow biztosítására – továbbra is indokolt a kkv-knál. Ez főként a katás és mikrovállalkozások körében jellemző, ahol 10-ből 7-en biztosítják ezt a fizetési módot is. A skála másik végén, a középvállalkozásoknak viszont csak valamennyivel több mint a fele fogad el készpénzes fizetést, és ez a trend csökkenő.

Banki ügyintézési szokások

Míg a lakossági ügyfeleknél már a teljesen online számlanyitás hódít, a kkv-k esetében továbbra is a személyes banki ügyintézés a meghatározó. A kkv-k többsége, 70 százaléka válaszolta azt, hogy az elmúlt három hónapban legalább egyszer járt bankfiókban.

Ez nem jelenti azt, hogy a cégek nem intéznék szívesebben online az ügyeiket – inkább rávilágít arra, hogy a kkv-knak szóló digitális banki szolgáltatások színvonala gyakran elmarad a lakossági szolgáltatásokétól, azaz például számlanyitás, kártyaigénylés, hiteligénylés esetén sok esetben még mindig szükség van személyes jelenlétre.

Emellett a magyar lakosság egészéhez hasonlóan a kkv-k is nehezen váltanak bankot, még akkor is, ha nem teljesen elégedettek a szolgálatással.

Digitalizációs szokások cégméret szerint

A kutatás egyik fő megállapítása, hogy a vállalkozások méretével párhuzamosan nő a digitális érettségük is.

Alább a cégméret szerint leggyakrabban előforduló digitális fejlesztések a kkv-k körében:

  • A katás egyéni vállalkozók digitális jelenléte leginkább a közösségi médiában történő promócióra korlátozódik, esetenként online időpontfoglaló rendszereket használnak.
  • A mikrovállalkozások már tudatosabbak, jellemző, hogy szakembereket vonnak be a cég digitalizációs fejlesztésébe, ha csak korlátozottan is. 
  • A kisvállalkozások nagy része már rendelkezik saját digitális eszközparkkal (például okostelefonok, laptopok, szoftverek) és gyakran alkalmaznak informatikusokat. Jellemző olyan integrált rendszerek kialakítása is, amelyek támogatják az üzleti folyamataikat.
  • A közepes vállalkozásoknál a digitalizáció már jellemzően az üzleti stratégia részét képezi: intranetet használnak, időt és energiát fordítanak kibervédelemre, informatikusaik pedig már nemcsak technikai támogatást nyújtanak, hanem akár belső képzéseket is tartanak a munkatársaknak.

Kiderült ugyanakkor a kutatásból az is, hogy a digitalizáció elmaradása sok esetben nem magán a vállalkozáson múlik: a megfelelő szolgáltatások hiányából vagy azok korlátozott elérhetőségéből fakad. 

Magyarországon kiemelten foglalkozunk a kkv szegmenssel. Ők a magyar gazdaság motorjai, meghatározó szerepük van a növekedésben és a versenyképességben, ezért a Mastercard elkötelezett amellett, hogy támogassa a szektort a digitális átállásban; legyen szó kiberbiztonsági megoldásokról, edukációs programokról vagy kedvezményes szolgáltatásokról. Valljuk: ha a kkv-k nyernek, mindenki nyer 

– mondta Tóth Annamária, a Mastercard szenior termékspecialistája.

Kibervédelem a kkv-k körében

A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy mennyire felkészültek a vállalkozások a digitális csalások, kibertámadások ellen, illetve ha már elszenvedtek ilyet, milyen típusú csalásoknak estek áldozatul.

A kibertámadásokat a kkv-k nem veszik félvállról: háromnegyedük folyamatosan informálódik a digitális csalásokról, csaknem harmaduk belső képzést is indított a munkavállalóinak. A nagyobb cégek, amelyek több digitális megoldást alkalmaznak, értelemszerűen az átlagnál jobban odafigyelnek a kitettségükre is: mintegy felük külső specialistákat is igénybe vett.

A leggyakoribb csalástípus, aminek a kkv-k áldozatul estek az adathalászathoz kapcsolódik: az adathalász SMS-ekben minden ötödik kkv érintett, de jellemzőek még az adathalász e-mailek, Messenger üzenetek és telefonhívások is. Ezt szorosan követi a közösségi média profil feltörése és onnan a személyes képek, adatok kinyerése, amely a középvállalatoknál volt gyakoribb. Online banki adatok megszerzése, illetve számlahozzáférés és utalás indítása is nagyjából minden hatodik kkv-t érintett, a nagyobbakat jóval gyakrabban.

A támadásokkal szembeni védekezés leggyakoribb módja a vírusvédelmi szoftverek használata: csaknem minden negyedik kkv él ezzel. A kitettségük miatt is tudatosabb középvállalatok külön figyelmet fordítanak az IP-címük és weboldaluk sebezhetőségének ellenőrzésére, harmaduk rendszeresen jelentést készít a vállalat kibervédelmi rendszeréről, csaknem minden negyedik e-learning tananyagot is használ kibervédelmi témában.

A cikk megjelenését a Mastercard támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom digitalizáció kkv kutatás Mastercard Olvasson tovább a kategóriában

Támogatói tartalom

Debreczeni Anna
2025. április 28. 10:43 Támogatói tartalom, Tech

Most teljesen ingyen juthatnak saját honlaphoz a vállalkozások, ha gyorsan lépnek

Az állami pályázat 9 milliárd forintos támogatási keretösszegéből már csak 3 milliárd forint maradt, ezért érdemes gyorsan lépniük az érdeklődő cégeknek.

László Pál
2025. február 20. 11:33 Támogatói tartalom

Sokkal több közös pont van a jövő benzinkútja és a digitális fizetések között, mint gondolnád

A G7 beszélgetések legújabb részében Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere beszél a MOL és a Mastercard változó piaci szerepéről, partnerségéről, de például a világ legnagyobb hamburgerértékesítő rendszeréről is.

Debreczeni Anna
2024. december 18. 12:42 Támogatói tartalom

A szoftver, amiről laikusként keveset hallunk, pedig a fél világ ezen fut

Egy új rendszerre való átállás mindig odafigyelést igényel és megakasztja a munkamenetet – ez hatványozottan igaz, ha egy akár több ezer felhasználót kiszolgáló vállalatirányítási rendszerről van szó.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.