Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. december 2. 11:20 Élet, Világ

Megadták az első engedélyt egy szintetikus műhús forgalmazására

A Just nevű amerikai startup vállalkozás megkapta az engedélyt arra, hogy laborban növesztett/termesztett csirkehús pogácsákat kezdjen árusítani Szingapúrban. A Technology Review cikke szerint ez az első eset, hogy szintetikus módon előállított húst engednek üzletekben és éttermekben forgalmazni.

Az engedélyeztetésen csaknem két éve dolgoztak a cég és a szingapúri felügyelet szakemberei, és rengeteg vizsgálaton kellett a terméknek keresztül mennie annak érdekében, hogy biztonsággal fogyaszthatónak minősüljön. A hatóságok nem csak a készterméket, hanem a teljes gyártási folyamatot ellenőrizték, mielőtt aláírták volna a papírokat.

Szintetikus húsok növesztésével számos cég foglalkozik, illetve kísérletezik már világszerte, és a technológia alapjai általában ugyanazok: kis mennyiségű állati mintát helyeznek olyan laborkörülmények közé, hogy a sejtek szaporodásnak induljanak, majd a kellő mennyiség elérésekor a műhúst általában a húspogácsák fő, de korántsem egyedüli alapanyagaként használják fel.

A szintetikus húsok piacát alapvetően azoknak a fogyasztóknak a kereslete teremtette meg, akik szeretik a húsokat, és nem szívesen mondanak le róluk, de etikai (állatjóléti) vagy környezetvédelmi szempontok miatt az állattenyésztést problémásnak tartják.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ csirke hús Just műhús Szingapúr üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Hajdu Miklós
2024. április 28. 04:33 Élet

Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt

Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.