Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. augusztus 30. 12:20 Világ

Éveken belül a világra szabadul a kiöregedett napelemekből létrejövő szeméttömeg

A nagyobb számban először a kétezres évek elején üzembe álló napelemek átlagos élettartama 25 év, ezért egyelőre még kevés használódott el. Ugyanakkor hamarosan tömegesen érnek az élettartamuk végére ezek a klímaváltozás miatt egyre inkább nélkülözhetetlenné váló, szén-dioxid-kibocsátás nélküli energiatermelésre képes berendezések, ami komoly technológiai kihívás.

Jelenleg ugyanis a napelemeket még elég alacsony hatékonysággal lehet újrahasznosítani. Erre kellene valami megoldást találni pár éven belül, ha el akarjuk kerülni, hogy a bolygót ellepje az elektronikai hulladék, ami az egyre nagyobb számban piacra kerülő napelemek elhasználódása után keletkezik. A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség előrejelzése szerint

2050-re várhatóan 78 millió tonnányi napelem használódik el, és évente nagyjából 6 millió tonna új elektronikai hulladék keletkezik majd.

A napelemek olyan értékes nyersanyagokat tartalmaznak, mint a szilícium – a jelenlegi napelemek körülbelül 95 százaléka szilíciumalapú – vagy az ezüst, és újrahasznosítás nélkül ezek az anyagok a többi összetevővel együtt a szeméttelepen végzik, ami aligha nevezhető hatékony erőforrás-felhasználásnak. Arról nem is beszélve, hogy a napelemek mérgező anyagokat, például ólmot is tartalmaznak, ami tovább bonyolítja a tárolásukat.

A napelemek újrahasznosítása a világ nagy részében még nincs szabályozva. Egyedül az Európai Unióban kötelezik újrahasznosításra a napelemek tulajdonosait. Japánban, Indiában és Ausztráliában a szabályrendszer kidolgozása folyamatban van, az Egyesült Államokban pedig egyedül Washington államban van szabályozás, más államokban azonban semmi nem kötelezi a felhasználókat a napelemek újrahasznosítására.

A Wirednek nyilatkozó Sam Vanderhoof, egy újrahasznosítással foglalkozó cég, a Recycle PV Solar vezérigazgatójának becslése alapján jelenleg nagyjából a napelemek 10 százalékát hasznosíthatják újra az USA-ban. A maradék vagy szeméttelepeken végzi, a még működő, de már az élethossza vége felé közeledő napelemek között pedig egyre inkább jellemző, hogy ezeket olyan fejlődő országokba exportálják, ahol gyenge a környezetvédelmi szabályozás.

Jelenleg egy átlagos napelem újrahasznosításából kinyert alumíniumért, rézért és üvegért nagyjából 3 dollárt lehet kapni, miközben az Egyesült Államokban Vanderhof becslése alapján az újrahasznosítás költsége 12 és 25 dollár között mozog. A szeméttelepek eközben nagyjából 1 dollárt kérnek egy elhasznált napelem befogadásáért, tehát egyáltalán nem éri meg az újrahasznosítás.

Az újrahasznosításból befolyó bevételt azzal lehetne növelni, ha a napelemek legértékesebb részeit, a szilíciumot és az ezüstöt is hatékonyan ki lehetne nyerni az elhasznált készülékből. Ez a technológia már jelenleg is megvan több cégnél – a francia Veolia és az amerikai Recycle PV Solar is foglalkozik ilyesmivel – azonban az így kinyert anyagok tisztasága még hagy kívánnivalót maga után. A témával foglalkozó kutatók olyan rendszerek kialakításán dolgoznak, amelyek az újrahasznosított anyagok arányát és ezeknek a minőségét is magas szinten garantálnák.

Az újrahasznosítás mellett a kiöregedett napelemek alternatív hasznosítása is komoly potenciált rejt magában: az Európai Unió Körforgásos üzleti modellek a napenergia-iparnak nevű programja több példát is mutat erre, többek között például egy berlini e-bicikli töltőállomást és egy lakásprojektet Belgiumban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElég nagy munka lesz a napelemek gazdaságos újrahasznosításaA napenergia-termelés hazai felfutása azt is jelenti, hogy pár évtized múlva rengeteg újrahasznosításra váró napelempanel lesz az országban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ napelem újrahasznosítás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.