Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. június 19. 10:46 Tech

Elég nagy munka lesz a napelemek gazdaságos újrahasznosítása

A 2010-es kormányváltás után legalább fél évtizedig úgy nézett ki, hogy a kormány nem akarja ösztönözni a napenergia terjedését, vagy legfeljebb csak abban az intézményi körben, amely részesülhetett az uniós támogatásokból. Az alacsony kamatok és a napelemekre 2015-ben bevezetett magas termékdíj 2018-as felére csökkentése aztán a lakossági körnek is meghozta a kedvét, és az utóbbi egy-két évben egymás után jelentették be vagy adták át az energiatermelő vállalatok nagy napelemparkjait is.

Ezek hatására tavaly 75 százalékkal növekedett a napenergia-termelés Magyarországon, és már befogta a szélenergiát, amelynek további terjedését a kormány 2010 óta következetesen blokkolja. A napenergia szerepe persze még most is csak marginális a magyar energiatermelésben*607 gigawattóra a 31 ezer 905 terawattórán belül., de a növekvő tendencia egyértelmű.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA rezsicsökkentés hazavágta a lakossági napelempiacot, de Matolcsyék segítettekCsak tavaly több mint 7000 napelemes rendszert állítottak üzembe. Míg az elmúlt években az uniós pályázatok hajtották a piacot, most a lakosság.

Ez azt is jelenti, hogy érdemes már most elkezdeni foglalkozni azzal, hogy mi lesz a 20-30 év múlva kiöregedő napelempanelek sorsa. A téma már eddig is megosztotta a napenergia híveit és ellenzőit, még olyan tanulmány is napvilágot látott, amely szerint a napelemek az atomhulladéknál is károsabbak. Ebben azt vették számba, hogy egységnyi energia előállításához mennyi hulladék társul. Csak éppen azt nem vették figyelembe, hogy az atomhulladékokkal kapcsolatban jelenleg nincs jobb ötlet annál, mint hogy temessünk el több tíz- és százezer évre, valami biztosnak tűnő helyre.

A napelemes panelek szétszerelésére és szinte teljes újrahasznosítására viszont jelenleg is létezik technológia, a kérdés az, hogyan lehet ezt gazdaságosan elvégezni. Önmagában kedvező, hogy értékes nyersanyagokhoz (ezüst, szilícium, réz, alumínium) juthatunk hozzá, csak a folyamat energia- és munkaigénye, illetve a felhasznált vagy kinyert anyagok (savak, ólom) veszélyessége miatt ennek elég magas a költsége.

A részben magyar részvétellel zajló kutatások végső soron arra irányulnak, hogy a kinyert anyagok olcsóbbak legyenek a piacon, mint a bányászatból származók. Ellenkező esetben értelemszerűen csak támogatással lehetne ezeket értékesíteni. Ha pedig ez nincs, akkor félő, hogy a szabályokat megkerülve hulladéklerakóban végezné a napelemek egy része.

Európai szinten egy évtized múlva legalább évi kétmillió tonnányi napelemet kell feldolgozni, ami a kapacitások jelentős fejlesztését igényli. Bár ennek sokan biztos nem örülnek, de miután Kína leállította a hulladékimportot, a napelemgyártással szemben itt nem fenyeget az a veszély, hogy a kínai konkurencia ellehetetleníti az európai versenytársakat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBeismerte kudarcát az EU egy ágazatban, ahol Magyarországon is milliárdok égtek elNem tudta életben tartani az EU napelemgyártó szektorát a kínai konkurenciával szemben, így eltörölte a védővámokat. Idehaza két cég is felsült az ágazatban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech hulladékgazdálkodás napelem napenergia újrahasznosítás Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Vámosi Ágoston
2025. február 15. 17:41 Tech

Magyarországon alig ismert márkák hajtják a világ okostelefon-piacát

Az Apple és a Samsung egyaránt visszaesett, a hasító kínai márkáknak köszönhetően azonban tavaly újra nőttek az eladások.

Torontáli Zoltán
2025. február 2. 06:03 Tech

Évente egy kávé áráért elvárhatjuk, hogy kiderüljön, miből áll a világ

A világ legnagyobb részecskefizikai infrastruktúrája közel hárommillió eszközből áll, karbantartásukat egy magyar szakember, Jurcsó Péter menedzseli.

Vámosi Ágoston
2025. január 30. 09:52 Tech

Lefagytak a Garmin több százezer forintos okosórái

Világszerte leállt a Garmin okosóráinak egy része, a felhasználók több-kevesebb sikerrel próbálják használhatóvá tenni eszközeiket.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.