Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. július 14. 10:03 Világ

Csökken a kibocsátás, mégis drágul a szén-dioxid-kvóta

Több mint tíz éve nem látott szintre, 30 euró fölé drágult az egy tonna szén-dioxid kibocsátását lehetővé tevő kvóta ára az uniós kereskedelmi rendszerben. Ez elsőre igencsak meglepő, hiszen a koronavírus-járvány következményei miatt idén erősen visszaesik a kibocsátás mennyisége úgy az EU-ban, mint világszerte, ebből pedig elvileg az ár csökkenésének kellene következnie.

Igaz, a kvóták árfolyama már korábban sem feltétlenül úgy mozgott, ahogyan arra a rendszer megalkotói számítottak. Utoljára 30 euró fölött még a 2008-as válság előtt volt a tonnánkénti kvótaár, 2012 és 2018 között pedig sosem lépte át a 10 eurót. Ezt követően viszont egy uniós reform és a melegebb nyarak miatt viszonylag gyorsan drágult, tavaly ősszel már 25 euró körül alakult a kurzus. (Arról, hogy mi ez az uniós kvótarendszer, és hogyan működik, itt írtunk korábban részletesen.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEz volt Európa legmelegebb nyara, és befektetők vagyonokat kerestek ezenAz idei nyár egyik legjobb befektetése a karbon kredit volt, ami az EU klímapolitikájának egyik sarokköve. De hogy működik ez, és jó, ha a hedge fundok a klímaváltozáson szedik meg magukat?

A mostani ármozgás egyik magyarázata az, hogy ezekkel a kvótákkal árupiaci termékekhez hasonlóan lehet kereskedni, így az ár alakulását sosem csak a tényleges felhasználás alakítja. A Bloomberg cikke szerint most például részben a korábban áresésre játszó befektetők szálltak ki ezekből a pozícióikból, ami árnövelő hatású. Másrészt van egy olyan várakozás, hogy a klímasemlegesség céljával (nagyjából) összehangolt 750 milliárd eurós uniós gazdaságélénkítő csomag megvalósulása felértékeli a kvótakereskedelmi rendszert, ami az árak további növekedésével járhat.

A spekulatív célú vevők mellett természetesen olyan vállalatok is vásárolnak, amelyeknek ténylegesen szükségük van a kvótákra, hogy fedezzék a kibocsátásukat. Ilyen Magyarországon például az állam által visszavásárolt Mátrai Erőmű, amely számára rossz hír az áremelkedés, mivel az még költségesebbé teszi a működését.

Persze az egész kvótakereskedelmi rendszer célja végső soron az, hogy csökkentse a kibocsátást, mégpedig ott, ahol ez a legalacsonyabb költséggel jár. Az öreg szenes blokkok ebbe a csoportba tartoznak, a Mátrai Erőmű napjai is már meg vannak számláva, legalábbis ami a lignittüzelésű egységeket illeti. De a kvóta árának emelkedése a német szenes erőművek gazdaságosságát is aláássa, így talán nem is húzzák ki 2038-ig, amikor a német kormány tervei szerint az utolsónak is be kell majd zárnia.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa megveszi az állam a Mátrai Erőművet, nagy eséllyel évi sokmilliárdos veszteség hullik a nyakábaNem véletlenül döntöttek úgy Mészáros Lőrincék, hogy inkább mégis eladják a legnagyobb magyar szénerőművet. Annyira megdrágultak a szennyezési jogok, hogy ebben a formában szinte biztos a vastag bukó 2021-től.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ klímaváltozás kvóta Mátrai Erőmű szén-dioxid szén-dioxid kibocsátás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Avatar
2024. április 27. 04:37 Világ

Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart

Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.