A világ nagy része az elmúlt hónapokban a kínai-amerikai kereskedelmi háborúra figyelt. Nem véletlenül, a szabadkereskedelem megkérdőjelezése, a protekcionizmus sok-sok évtizedig tabu volt. Trump elnök mégis meglépte, amit a kampányában ígért. Jelentős vámokat vezetett be kínai termékekre, és letiltotta egyes kulcstechnológiák exportját.
Ez óriási váltás a globalizáció évtizedeihez képest, viszont nem is biztos, hogy fenntartható. A világcégek transznacionális termelési láncai most már túlságosan integráltak ahhoz, hogy ezeket szét lehessen bontani. Ha csak az ICT szektort nézzük, Kínának szüksége van a nyugati chipek-dizájnokra és operációs rendszerekre, a nyugatnak pedig az olcsó kínai munkaerőre és a ritkafémekre. Ráadásul a vámokat valójában az amerikai vásárlók fizetik meg, hiszen tisztán amerikai versenytársak nincsenek, mindenki Kínában gyártat.
Persze ki tudja, meddig marad még Kína technológiailag vagy szoftver szempontból függő helyzetben, akár ismét meglepheti a világot. Láttuk már ezt párszor. Óriási állami és céges forrásokat mozgósítanak a termelési láncaik visszanemzetiesítésére, nagyrészt kényszerből.
A csendes-óceáni kereskedelmi hadszíntér nagy zaja és füstje miatt sokkal kevesebb figyelem irányult az atlanti térségre. Pedig itt is vannak igen izgalmas fejlemények. Trump elnök az európai delikátesz (parmezán, reggiano, provolone, edam, gouda, whiskey, kolbász, sonka, tésztafélék, oliva) termékeket szúrta ki magának, és ezekre vetett ki vámot.
Hogy miért? Nos, ez talán a legfurcsább az ügyben. Míg a kínai esetben a kereskedelmi háborút iparágon belül vívják, az amerikai-európai esetben nyíltan egyszerű betartásról van szó. Trump ugyanis nem közvetlenül a sajtokra és a húsféleségekre mérges, hanem az Airbusra. A vámok kirovásának indoka ugyanis az, hogy az elnök szerint az Európai Unió unfair módon támogatja az európai repülőgépgyártó működését.
Ebben persze semmi új vagy meglepő nincs. Évtizedek óta támogatja, nyíltan. Az Airbus az EU állami iparpolitikájának ékköve, a tagállamok együttműködésének szép példája. Semmi új fejlemény nincs, kivéve, hogy az új amerikai elnök hisz a kereskedelmi háborúkban. Az Airbus az iskolapéldája annak, hogy magas technológiában állami támogatások nélkül nem nagyon lesz versenyképes senki. Ezt mutatta be például Marianna Mazzucato közgazdász is a Szilícium-völgyről írt könyvében.
Természetesen nem kivétel ez alól az Egyesült Államok sem. Az ottani vezető repülőgépgyártót, a Boeinget is agyon támogatja az amerikai állam. Ezt természetesen az európai fél is szóvá teszi évtizedek óta, csak mi éppen nem vezettünk be vámokat a hamburgerre és a sült krumplira. A vita azonban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előtt van évek óta.
Mint az iparágak végeláthatatlan sorát, a polgári repülőgépgyártást is a duopólium jellemzi. A Boeing is az Airbus párosa kimagaslóan domináns ezen a piacon. Érdemes azonban megjegyezni, hogy iparági elemzők szerint nem sokáig marad ez így. Már itt van a sarkon túl a kínai repülőprogram sikere – ismét csak állami pénzből. Ideje megismerkedni a Commercial Aircraft Coporation of China (COMAC) névvel. Az ambiciózus állami „Made in China 2025” technológiai programnak ugyanis pont a polgári repülőgép az egyik eleme. Ahogy ma már Huawei-en mobilozhatunk és Lenovon írhatunk, könnyen elképzelhető, hogy pár éven belül COMAC-en repülünk majd. A sanghaji cég közlése szerint 9000 gépet fognak építeni az következő időszakban. De hogy ismét legyen egy szép csavar a történetben, természetesen a kínai gyártó is transznacionális termelési láncokra épít. A már tesztelés alatt álló zászlóshajó modelljük motorját az amerikai General Electric és a francia Safran vállalatok gyártják közösen. Azaz egy amerikai és egy európai vállalat.
Minden arra utal, hogy a globális termelési láncokat még Trump elnök sem fogja szétverni, és az államok továbbra is gigantikus pénzeket fognak költeni hazai bajnokaik támogatására. Akik viszont úgy hazai bajnokok, hogy közben globális láncok gazdái. Mindehhez azt is adjuk hozzá, hogy mindezt azért lehetséges, mert a komponensek interkontinentális utaztatását végző tengeri és légi szállítmányozást is masszívan dotálják a kormányzatok. Ha a valós költségét kellene megfizetnie a multiknak, főleg a környezeti terhelést is beleszámítva, lehet, hogy szétesne a rendszer. Azaz a globalizációt az államok tartják fenn, adófizetői pénzekből.
A parmezán verzusz Boeing csatácska elfelejtett epizód marad csak a globalizáció történetében.
Világ
Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve
Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.
Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart
Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.
Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük
Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.
Fontos
Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján
Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.
Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt
Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.
Több ezer milliárdos rezsivédelem után a magyarok harmada fával fűt
Az energiaválság megmutatta, hogy miért tévút hosszú távon a rezsicsökkentés, amelyből ráadásul az igazán szegények többsége ki is marad, hiszen fával fűt.
