Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. január 17. 10:34 Adat

Fizikai dolgozók, mérnökök, orvosok, könyvelők és informatikusok hiányoznak a leginkább

Átfogó kutatásban vizsgálta meg a Szent István Egyetem, hogy a munkahelyi fluktuáció mely ágazatokat viseli meg leginkább, és mely munkakörökben, szakmákban okozza a legnagyobb problémát. A kutatást – melyben közreműködött a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége valamint a Selye János Egyetem, támogatóként a BDO Magyarország, és 150 vállalat megkérdezésén alapult – itt lehet pdf-ben elolvasni.

A kutatásból úgy tűnik, a versenyszféra fizikai dolgozói között volt a legnagyobb mozgás, a közszféra fizikai munkavállalói között viszont kevésbé. Csak a válaszadók fele jelzett 10 százaléknál alacsonyabb fluktuációs mértéket (fluktuációs százalék egyenlő az adott munkaköri csoportból kilépők száma osztva a munkaköri csoport átlagos állományi létszámával, utóbbit 100 egységgel szorozva).

A felmérés szerint a versenyszférában a szolgáltató szektorban okozza a legnagyobb kihívást a munkaerő elvándorlása. A kutatás szerint a következő munkakörökben volt a legégetőbb probléma a munkaerő pótlása:

  • Mérnök
  • Adminisztrátor
  • Orvos
  • Tanácsadó
  • Informatikus
  • Fizikai dolgozók
  • Könyvelő
  • Értékesítő

Ennél is konkrétabban: az orvosok, állatorvosok, értékesítő menedzserek, betanított munkások, adminisztrátorok, pincérek-felszolgálók, informatikusok, felsővezetők álláshelyeinek betöltése miatt fő a leginkább a fejük a munkaadóknak.

Ha csak a versenyszférát nézzük, így fest a lista:

  • Informatikus
  • Karbantartó
  • Programozó
  • Gépkocsivezető
  • Repülőgép szerelő
  • IT szakemberek

Külön az iparra is készült rangsor:

  • Fizikai munkakörök
  • Mérnök
  • Hegesztő
  • Repülőgép szerelő
  • CNC gépkezelő

A közszférában pedig rájuk van a legnagyobb szükség:

  • Mérnök
  • Orvos
  • Takarító
  • Adminisztratív munka
  • Gépészmérnök

A közszférában főleg a szakképzett gépészmérnökök és műszaki mérnökök iránt van nagy kereslet, az egészségügyben pedig az orvosokon kívül a szakápolói és közegészségügyi szakértői posztok betöltése nem megy könnyen.

Mi az oka, mit lehet tenni?

Az okok között leginkább a bérviszonyokat említették, továbbá a versenytársak munkaerő-elszívó hatását. (A kutatás 2018 harmadik negyedévében készült, azóta egyébként tovább emelkedtek a bérek.) De beszéltek a külföldi munkavállalásról és az oktatási rendszer problémáiról is, miközben a közlekedési infrastruktúrát kevésbé okolják.

A megoldás a teljesítménybérezés, a munkával összefüggő továbbképzés biztosítása, a megfelelő ösztönzési rendszerek és állami támogatások lehet a válaszadók szerint. A kutatás külön kitér a Z generáció igényeire: számukra egyre fontosabb a családbarát hozzáállás, a kellemes munkahelyi légkör, a képzési programok, egyéni fejlesztési tervek és a szakmai elismerés.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Váczi István
2024. április 26. 04:39 Adat, Világ

Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük

Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.