Az emberiség mintegy 200 ezer évig folytatott vadászó–gyűjtögető életmódot, mígnem a neolitikumban relatíve rövid idő alatt, egy hétezer éves periódusban legalább hét, egymással kapcsolatban nem álló populációban is kialakult a mezőgazdaság. Az időszámításunk előtti 12. évezred környékén a neolitikus forradalomnak nevezett időszakban a termékeny félhold, azaz a Mezopotámiától a Nílus-völgyig húzódó területek, a szubszaharai Afrika, Észak- és Dél-Kína, az Andok, a mai Mexikó nyugati és az Egyesült Államok keleti részének őslakos népessége is áttért a földművelésre.
Ennek okaira vonatkozóan máig nincs egyértelmű magyarázat.
Azt ugyanakkor teljesen a fentiek sem teszik világossá, hogy ezek a folyamatok miért és hogyan mentek végbe egymástól függetlenül messzi, számottevően eltérő viszonyok jellemezte területeken.
Andrea Matranga, a Torinói Egyetem kutatójának az öt legnagyobb presztízsű közgazdasági folyóirat egyikében, a Quarterly Journal of Economicsban augusztusban megjelent tanulmánya egy újabb magyarázattal állt elő, amelyet modern ökonometriai eszközökkel próbál alátámasztani. Szerinte a letelepedés és a földművelő életmódra való áttérés az évszakok világosabb elválása, illetve az ehhez köthet éven belüli klimatikus kilengésekkel járó kockázatok ellensúlyozásának vágya motiválta.
So the author, @andreamatranga , shows us stuff like this graph, which is a pretty compelling case that agriculture was invented when seasonality got crunk, and then spread in a seasonality-biased pattern: pic.twitter.com/jIgKy318s8
— Lyman Stone 石來民 🦬🦬🦬 (@lymanstoneky) April 22, 2024
A korábbi elméletekhez hasonlóan Matranga is abból indul ki, hogy a földművelés kialakulása a letelepedéshez köthető. A letelepedés haszna sokáig nem volt magától értetődő. A vadászó–gyűjtögető életmód folyamatos mozgásban tartotta a népességet, a nomád életmódot folytató törzsek egész évben a vadállományt és az éppen termő növényeket követve vándoroltak.
Amíg ez az életmód elég élelmiszert biztosított, nem voltak rákényszerítve a nagyobb szabású raktározásra, és az állattenyésztéshez és növénytermesztéshez szükséges ismeretekhez sem jutottak hozzá tapasztalati úton, miután nem „egy helyből” követték a természet körforgását, hanem a vándorlás mentén mindig éppen virágzó területeken töltötték idejük döntő részét.
Matranga elmélete szerint ennek a kényelmes állapotnak az éven belüli csapadék- és hőmérséklet-ingadozások növekedése vetett véget. A tél és nyár, illetve esős és száraz időszakok élesebb elválása miatt jelentősen csökkent a vadászó–gyűjtögető életmód „élelmiszer-biztonsága”, megnőtt a többlettermelés és raktározás igénye, ezzel pedig a letelepedés létjogosultsága is – a letelepedés pedig megágyazott a földművelő életmódnak.
Mindezt részben a régészeti adatok újraértelmezésével, részben a Föld pályájának változásából vezeti le: azt vizsgálta meg, hogy a földművelés kialakulásának időszakában hogyan változott a Föld tengelyének dőlésszöge, a Nap körüli pályájának excentricitása (mennyire elliptikus a pálya a Naphoz képest) és precessziós mozgása. A jégkorszak alatt a Föld tengelyének szöge alacsonyabb volt, pályája kevésbé volt elliptikus, és a Föld az északi félteke nyári időszakában érte el naptávolpontját vagy aphéliumát, magyarul ekkor járt a legtávolabb a Naptól. Emiatt az északi féltekén az időjárás szezonalitása gyenge volt, az éven belüli hőmérsékleti ingadozás mértéke alacsony maradt.
Az időszámításunk előtti 12. évezredtől azonban a dőlésszög emelkedése és a pálya enyhe változása miatt a szezonalitás erősödni kezdett.
Mindezt a Föld általános, 7–8 fokos felmelegedése és a gleccserek visszahúzódása kísérte.
Az empirikus adatok alapján ez erős összefüggést mutat a földművelő életmód megjelenésével: a raktározás, letelepedés és a mezőgazdasági termelés hamarabb és gyorsabban ment végbe az erősebb időjárási szezonalitás által jellemzett területeken.
Azt azért az olasz kutató is elismeri, hogy a szezonalitás mellett más, helyi viszonyok is szerepet játszhattak benne, hogy pont ott és akkor alakult ki a földművelő életmód, ahol és amikor. Azt is hangsúlyozza azonban, hogy elmélete nem zárja ki a lokális jelenségekre fókuszáló magyarázatokat, pusztán a jelenség globális jellegére nyújt megoldást.
A szerző szerint a fentiek azt is magyarázzák, hogy az északi félteke miért élvezett technológiai fölényt az emberiség történetének jelentős része alatt. A szezonalitás éles megjelenése főként az északi féltekén volt jellemző, ezért itt jóval gyorsabban alakult ki a letelepedett földművelő életmód, ami gyorsabb fejlődést és innovációt tett lehetővé.
Élet
Fontos