Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. május 29. 13:46 Adat

A hazai családtámogatás már az infláció elszállása előtt sem hozott kimagasló eredményt

Érdekes kettősséget mutatnak a magyar családpolitikát jellemző Eurostat-adatok: egyrészt a családtámogatások kifejezetten jelentős részt tesznek ki a szociális juttatásokból uniós összehasonlításban Magyarországon, az egy főre jutó összegük mégsem mondható magasnak még a visegrádi régión belül sem, ráadásul az elmúlt évtized során sem mutatkozott érdemi változás.

Számokban: 2021-ben az egy főre jutó családi támogatások átlagos összege 777 euró volt az Európai Unióban, míg Magyarországon mindössze 292 euró. Persze az uniós átlagot felhúzzák olyan magas élet- és árszínvonallal jellemezhető országok, mint Luxemburg (3611 euró) és Dánia (1858 euró), de a lengyel (516 euró) és a szlovák (358 euró) adat is kedvezőbb a magyarnál.

  • Látszik némi összefüggés a juttatások összege és a gyerekszám között, igaz, a családtámogatások összege nincs kiigazítva a helyi árszínvonallal, és abban sem lehetünk biztosak, hogy azok alakulása közvetlenül mennyiben befolyásolja a gyermekvállalási döntéseket az egyes országokban más, jólléttel kapcsolatos tényezők mellett.
  • Az alábbi grafikonon ráadásul a magyar termékenységi ráta közelmúltbeli csúcsa (1,61) látható, ez a KSH legfrissebb, idei első negyedéves adatai szerint már csak 1,38, ennek állandósulása esetén tehát egy magyar nő átlagosan ennyi gyermeket szülne élete során. A népesség fenntartásához ennek 2,1-nek kellene lennie (semleges vándorlási egyenleg mellett).
  • Nem emelkedett 2010 óta családtámogatások értéke Magyarországon az inflációval kiigazított összegeket és az olyan rendszeres ellátásokat nézve, mint a családi pótlék, a csecsemő- és gyermekgondozással, illetve anyasággal kapcsolatos támogatások. Az eseti, a szociális ellátórendszeren kívüli támogatások nem látszanak ebben statisztikában.
  • Mégis viszonylag nagy súllyal szerepelnek a családtámogatások a szociális ellátórendszeren keresztül folyósított ellátások között. Lengyelország e tekintetben az első, ahol a szociális ellátások 15 százalékát fizetik ki valamilyen családtámogatás formájában, míg Magyarországon ez az arány 10 százalék, az uniós átlag pedig 8,3 százalék.

Felülnézet: érdemes azt is figyelembe venni, hogy a 2021-es adatok a kiemelkedően magas 2022-23-as infláció előtti helyzetet tükrözik, amely nemcsak az említett családtámogatások értékét tépázta meg, hanem például a fenti statisztikában nem szereplő családi adókedvezményét is.

Tágabb kontextus: élénk vita zajlik arról, hogy vajon a fejlett országokban egyre gyakoribb anyagi ösztönzőkkel növelhető-e a gyermekvállalási kedv. Ezek a támogatások ugyanis épp a legfiatalabb és legszegényebb csoportokban bizonyulnak sikeresnek, miközben a közelmúlt egyik fontos törekvése volt a nem kívánt, tinédzserkori terhességek visszaszorítása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFélig már megszüntette a családi pótlékot az inflációOlyan mértékben összezsugorodott a családi pótlék jelentősége az állam kiadásai között, hogy irracionális lett volna a kormány számára a megszüntetéssel járó népszerűségvesztést kockáztatni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKevesebbet ér a csok plusz 50 milliója, mint a csok 20 milliója hét éveEgyetlen megyei jogú városban és két fővárosi kerületben lehet csak több négyzetméternyi új lakást megvásárolni jelenleg 50 millióból, mint a csokos 10+10-ből 2016-ban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz EU sereghajtói között a magyar állam a rászorulókról történő gondoskodás terénEgészségügyre is különösen keveset költünk a többi EU-országhoz képest, de a GDP-arányos családtámogatási költések a korábbiakhoz képest is csökkentek 2022-ben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat családi támogatás családtámogatás szociálpolitika termékenységi ráta Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. október 3. 04:42 Adat, Élet

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország

Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.

Jandó Zoltán
2024. szeptember 30. 11:22 Adat, Közélet

Betiltaná az erkélynapelemeket a kormány, és a tetőkön is szigorítana

Az erkélynapelemekre teljes tiltás szerepel az új jogszabály-tervezetben, de ellehetlenítenék a lapostetőkre történő telepítést is.

Jandó Zoltán
2024. szeptember 27. 10:55 Adat

Jön a hideg, de már szeptember közepén fűteni kezdtünk

Már az előző lehűlés hatására látványosan megugrott a kisebb fogyasztók gázfelhasználása Magyarországon.

Fontos

Váczi István
2024. október 4. 11:43 Közélet

A minimálbért már euróban számolja Orbán Viktor, de mi lesz közben a forinttal?

Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait és a minimálbér szintjére kitűzött célt, abból 450 forintos euróárfolyam adódik hároméves távlatban.

Bucsky Péter
2024. október 4. 05:22 Közélet

Kétséges a megtérülése, mégis egyre csak nő a külföldi egyetemisták ösztöndíjkerete

Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.

Torontáli Zoltán
2024. október 3. 10:59 Közélet, Pénz

A bankok azonnal elkezdték áthárítani az új adót, amit a nyakukba kaptak

A devizaváltásra vonatkozó illeték a jegybank szerint nem fogja úgy emelni az inflációt, ahogy a tranzakciós illeték emelése. Kérdés, hogy mit lép a Revolut, a Wise és a hasonló, határokon átnyúló fintech szereplők.