Románia azért is előzhette a kanyarban Magyarországot, mert romlik a magyar kkv-k versenyképessége, aminek szerves része a digitalizáció alacsony szintje.
Hivatalosan is új tulajdonoshoz került az Aquarius-Aqua bukásának jelképévé váló luxusjacht. A hajót át is nevezték: néhány napja már nem Cassiopeiának, hanem Aragónak hívják.
Valószínűtlen, hogy nem hosszabbítja meg a a kamatstop hatályát legalább az év végéig a kormány.
Fontos
Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.
Az egy lakosra jutó tao-támogatás Felcsúton meghaladta a 20 millió forintot.
Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.