Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. március 2. 16:53 Világ

Olyan drága a gyerekgondozás az Egyesült Királyságban, hogy munka helyett inkább otthon maradnak az anyák

Négyből három brit anyuka szerint olyan magasak a gyermekgondozás költségei a fizetésekhez képest, hogy a munkába való mielőbbi visszatérés helyett érdemes hosszabban otthon maradniuk a szülést követően. A jelenség fokozza az eleve fennálló toborzási nehézségeket a munkaerőpiacon, és mostanra a politikai pártok napirendjére is felkerült, derül ki a Bloomberg beszámolójából.

A probléma hátterében az Egyesült Királyságban kiemelkedően drága ellátás áll, amit mi sem szemléltet jobban, mint hogy a szülők ötöde a háztartásuk jövedelmének több, mint felét kénytelen bölcsődére és hasonló szolgáltatásokra költeni. Az árak nem csak a fizetésekhez mérten magasak, hanem nemzetközi összehasonlításban is: a brit szülőkre háruló anyagi terhek kirívók a más OECD-tagállamokban tapasztaltakhoz képest.

A munkaadók a pandémia óta fokozottan érzékelik, hogy egyre többen döntenek az otthonmaradás mellett,  és most már a politikusok is kénytelenek foglalkozni az üggyel. Erre a gazdasági szereplők mellett a választók igényei is erősen ambicionálják őket: a három évnél fiatalabb gyermeket nevelő családok 96 százaléka szavazna a következő alkalommal arra a pártra, amelyik a legjobb megoldással áll elő a témában az amerikai lap által idézett statisztikák szerint.

Az egy-és kétévesek ingyenes gondozását már most is fontolgatja a brit kincstár, míg a jelenleg ellenzékben lévő Munkáspárt a rendszer teljes átalakítását ígéri. Amennyiben a nők foglalkoztatási rátáját sikerül a gyermekgondozás területén példaként emlegetett Svédország szintjére növelni az anyák munkába való visszacsábításával, a PricewaterhouseCoopers számításai szerint akár 177 milliárd dollárral növekedhetne a brit bruttó hazai termelés. A probléma megoldása tehát nem csak a szülők, hanem az egész társadalom érdeke, egy, a Bloombergnek nyilatkozó aktivista szerint.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Egyesült Királyság gyermekgondozás munkaerőpiac toborzási nehézségek Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.