(A szerző az ING szenior közgazdásza. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Augusztus közepére úgy tűnt, hogy egy kicsit végre fellélegezhetünk. A júliusi rekord magas euró-forint-árfolyam után egy erősödő trend vette kezdetét, és egészen a 392-es szintekig sikerült visszatérnie a forintnak. Aztán valami megint eltört. Könnyű lenne a dollárt okolni, de ez egy túlzó leegyszerűsítése lenne a dolgoknak. Nézzünk hát meg részleteiben, hogy mi történik megint a forint háza táján, mitől süllyed ez a csónak már megint.
Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlott le az elmúlt két hétben, érdemesebb egy kicsit távolabbról nekiszaladni a helyzetnek. Napjainkban a legtöbbet hangoztatott mondás, hogy a forint gyengesége a dollár ereje miatt van. Az állítás azon része helytálló, hogy a dollár rendkívüli mértékben megerősödött idén: 2021 utolsó napjához képest nagyjából 12,5 százalékkal az euróval szemben. Ez praktikusan annyit tesz, hogy az év végi 1,14 közeli szintekről paritás alá bukott az euró-dollár keresztárfolyam.
A dollár erősödése nagy vonalakban a növekvő kockázatkerülés (egyebek mellett a háború, szankciók, ellátási láncokat érintő problémák miatt) és az euróövezettel szemben drasztikusan emelkedő dollár kamatkörnyezet együttes hatásaként írható le. Egy ilyen helyzetben a befektetők a kockázatosabbnak tartott fizetőeszközökből menekülnek, és a biztosabb lehetőségeket keresik (amerikai dollár, svájci frank vagy éppen az arany). Ez ráadásul a dollár esetében magasabb hozamkörnyezettel is párosul. Egy ilyen helyzetben a feltörekvő piaci devizák összessége jelentős nyomás alá kerül.
A szomszédunkban körbenézve azonban egy egészen más kép tárul elénk. A forint a tavalyi év végéhez képest több mint 11 százalékot gyengült mostanáig, miközben a lengyel zloty csupán 4 százalékot. A cseh korona és a román lej pedig még egy ilyen környezetben is közel 1-1 százalékot erősödött az euróval szemben. Persze ezeket az információkat így bedobálva nem teljes a kép, mert egyáltalán nem almát hasonlítunk össze almával. A cseh a befektetők szemében már egy fejlett gazdaság, miközben Romániában úgynevezett piszkos lebegtetés van, vagyis a gazdaságpolitika folyamatos devizapiaci intervenciókkal fogja az árfolyamot.
Így marad nekünk a zloty és a forint összevetése, de már itt is látszik, hogy országspecifikus hatások is jelen vannak a forint gyengülésében. A forint a zlotyval szemben 7 százalékot gyengült a tavalyi év vége és augusztus közepe között. Igazán áprilistól került külön útra a forint, ami egyértelműen párhuzamba hozható a meglepetésként szolgáló újabb kétharmados Fidesz-győzelemmel, az akkor még harcias Brüsszellel szembeni retorikával és persze a – talán ettől nem teljesen függetlenül – meglepő hirtelenséggel elindított jogállamisági eljárással.
Ez pedig rögtön el is repít minket augusztus közepéig. Továbbra is zajlik a diskurzus a magyar kormány és az Európai Bizottság között, annak érdekében, hogy a jogállamisági eljárást mihamarabb le lehessen zárni. Két hónappal korábban, mikor a kormányzat az első hivatalos válaszlevelet megírta, a piacok bizakodni kezdtek, hogy gyorsan megszületik majd a megállapodás. A magyar kormányzat nagyon pozitív kommunikációjával szemben európai részről azonban nem érkeztek hasonlóak. Sőt, a válaszlevél továbbra is igen dörgedelmesre sikerült. A piacok tehát megégették magukat, csalódtak.
Ráadásul az eddig a helyzetet óvatosan megközelítő hitelminősítők közül a Standard and Poor’s (némileg váratlanul) negatív kilátással látta el a magyar adósbesorolást. Ehhez hivatkozási pontként pedig egyértelműen az unióval szembeni jogállamisági vita, a források esetleges elvesztése és annak rendkívül negatív gazdasági következményei szolgáltak. Ez indította el a lejtőn újra a forintot.
Persze közben kellett ehhez az is, hogy úgy általánosságban véve a befektetői hangulat romoljon, és ismét meginduljon a dollár a paritás felé az euróval szemben. Az általános borús hangulat tehát csak felerősítette az országspecifikus kockázatot és a szkepticizmust. Illetve nyilván az is a dollár malmára hajtotta a vizet, hogy közben a piac elkezdett egy tartósan szigorúbb, tartósan magasabb kamatkörnyezetet árazni az Egyesült Államokban.
Persze a kockázatkerülés nem csak úgy magától indult meg. Rendkívüli szerepe volt ebben annak, hogy az aszály egyre inkább Damoklész kardjaként lebeg az európai országok felett. Mindemellett pedig az energiaválság is egy újabb fejezetéhez ért. A nemzetközi tőzsdéken a gáz és az elektromos áram ára még tovább emelkedett, miközben az oroszok az Északi Áramlat 1 újbóli, háromnapos teljes leállását is bejelentették. Az egy hónapra előre kötött ügyletek esetében az elektromos áram ára a holland tőzsdén már több mint 600 euró, szemben az augusztusi 375 eurós mélyponttal. A gáz esetében a 192 eurós augusztusi mélypont után az újabb abszolút rekord már 314 euró.
Mindez a befektetők szemében egyet jelent azzal is, hogy az energiaimportőr országok még inkább kockázatossá válnak. Ide tartozik Magyarország is. Az importőr országok energiaszámlája ugyanis egyre magasabbra szökik, ami így drasztikus mértékben rontja a folyó fizetési mérleg egyenlegét. A külső egyensúly megbomlása, az egyre mélyebb deficit kialakulása pedig az adott ország fizetőeszközét gyengíti. Hiszen gondoljunk bele, egyre többet kell euróban fizetni az energiáért, vagyis például
egyre több forintot kell eladni a nemzetközi piacon annak érdekében, hogy ki tudjuk egyenlíteni a devizás vételárat.
Ez pedig összességében minden más változatlansága mellett a kereslet-kínálat törvényei alapján gyengülő forintot eredményez. És még ha ez nem is egy az egyben jelenik meg a forintpiacon, a befektetői gondolkodást mindez érdemben befolyásolja. Vagyis a befektetőknek egy ilyen helyzetben nem kell látnia, hogy tényleg romlik-e a fizetési mérleg, már ennek a feltételezésére is egyre inkább megszabadulnak a forinteszközeiktől vagy éppen a forint gyengülésére kezdenek játszani.
Összességében tehát bár van ok-okozati összefüggés a dollár erősödése és a forint gyengülése között az elmúlt két hétben, a valós mögöttes mozgatórugók ennél komplexebb képet tárnak fel. Így hiába próbál meg a monetáris politika mindent megtenni a forint védelme érdekében, nagyjából tehetetlenül sodródik a viharban. A jegybank nem tud megegyezni az Európai Bizottsággal a jogállamiság ügyében, ugyanígy nem tudja megoldani az energiaválságot vagy letörni az energiaárakat, megszüntetni a háborút. Persze az emelkedő kamatkörnyezettel elérheti, hogy a vállalatok és a háztartások inkább megtakarítsanak, mint fogyasszanak és beruházzanak, csökkentve ezzel az importot, de ez ebben a környezetben csekély változást jelent a külső egyensúlyban.
A forint sorsa tehát politikusok kezében van,
akik véget vethetnek a háborúnak, enyhíthetik az energiaínséget, átalakíthatják az energiamixet vagy a gazdaság szerkezetét, és persze kompromisszumot köthetnek az országok szuverenitását – vagy ha úgy tetszik, a közösséghez tartozás játékszabályait – illetően. A hazai gazdaságpolitika, de még inkább a monetáris politika így a politikusok által meghatározott egyre extrémebb helyzetben próbál helyt állni. Azt is mondhatnám, hogy egy lyukas csónakban egy lyukas vödörrel próbálja megakadályozni az elsüllyedést, miközben a politikusok kezében ott vannak a lyukakba illeszkedő parafadugók.
Fontosnak tartjuk a használható tudást nyújtó elemzéseket, a higgadt, szakértői véleményeket. A rovat támogatója a Boston Consulting Group.
Pénz
Fontos