(Fűrész Diána Ivett a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtan és Ökonometria Intézetének adjunktusa, Havran Zsolt a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan tanszékének adjunktusa. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A 2010-es évek óta a hivatásos labdarúgás bevételei folyamatosan nőnek, ezzel párhuzamosan a játékosok átigazolási díjai is jelentősen emelkednek. A nemzetközi labdarúgás jelentős piaci növekedése egyre inkább arra sarkallja a labdarúgóklubokat, hogy minél több eszközt vessenek be legfőbb erőforrásuk, a tehetséges játékosok fejlesztése, illetve leigazolása érdekében. A játék globálissá válása miatt világszinten követhetik a kiszemelt játékosokat a klubok és menedzserek, illetve egyre több játékos szerződik külföldre és egyre fiatalabban.

A labdarúgásban is egyre több adat, információ áll rendelkezésre a tranzakciókkal kapcsolatban, amelynek következtében növekszik az igény a mélyebb elemzésekre. Kutatásunkban a nemzetközi sportgazdaságtanban ezidáig kevésbé alkalmazott módszertan, a hálózatelemzés segítségével vizsgáltuk az európai átigazolási piacon végbemenő folyamatokat. A labdarúgás játékospiacának hálózatként történő azonosítása és elemzése az elmúlt öt-hat évben kezdődött, és elsősorban a legnagyobb bajnokságokra fókuszált, ezért azt gondoljuk, hogy az európai átigazolási piac folyamatainak megismerése érdekében a legnevesebb európai bajnokságok mellett a kevésbé tehetős közép- és kelet-európai bajnokságokban szereplő klubokra is figyelmet kell fordítani.

A kutatás során Európa átigazolási piacát (2005/06 és 2018/19 között) komplex hálózatként vizsgáltuk, amelyben a labdarúgóklubok jelentik a hálózat csomópontjait, az átigazolások pedig az éleit. Tanulmányunkban arra keresünk választ, hogy Európa különböző régiói milyen hálózatként azonosíthatók, illetve az egyes régiókon belül hogyan határozhatjuk meg egy klub aktivitását és sikerességét.

Mindehhez első lépésként érdemes az európai labdarúgás átigazolási piacát két nagy földrajzi régióra bontani. Az alábbi ábra pontosan mutatja, hogy milyen alapvető gazdasági (átigazolásokból származó profit, továbbiakban: átigazolási mérleg) különbség fedezhető fel a nyugati és a kelet-európai klubok között.

A grafikonon egyértelműen látszik, hogy a kelet-európai klubok transzferpiaci egyenlege a kezdeti időszakban a nullszaldó körül alakult, majd ezt követte néhány negatív egyenlegű év, ám az utolsó öt idényben ezek a klubok jelentős profitra tettek szert. Mindeközben a nyugati klubok minden évben veszteséget realizálnak, bár ennek mértéke eltérő nagyságú.

Az egyes országokat külön vizsgálva szembetűnő különbségek mutatkoznak. Feltételezésünknek megfelelően látható, hogy a játékospiac két részre tagolódik: egyrészt negatív egyenleggel rendelkeznek a „nyugat-európai gazdagok”, vagyis Anglia, Németország, Olaszország és Spanyolország (az alábbiakban NYE– lesz ennek a csoportnak a jele). Velük próbálja tartani a versenyt, ezáltal kiválik a többi ország közül a két, folyamatosan jelentős számú értékes játékost vásárló liga, vagyis Törökország és Oroszország (KE–). Ezzel szemben pozitív, helyenként nagyon jelentős eredménnyel zárnak a kelet-európai (KE+), valamint a négy nagy ligán kívüli nyugat-európai bajnokságok (NYE+) klubjai.

A fenti eredmények alapján az európai játékospiacot, a földrajzi kettéosztáson túl, a transzferpiaci eredményesség alapján is érdemes vizsgálni. Így kirajzolódik az európai futballátigazolások elmúlt 14 évének hálózata, melyben a következő négy régiót különítettük el.

Vélekedésünk szerint az átigazolási piacon jelentkező ilyen mértékű differencia részben a klubok vezetőinek eltérő lehetőségeiből (a hazai és globális fogyasztók száma, valamint a tulajdonosok által rendelkezésre bocsátott források) és céljaiból, részben az általuk alkalmazott átigazolási stratégiából, játékospolitikából adódik. Európa legjobb klubjai a rövidtávú sikerek érdekében lényegesen magasabb árat hajlandóak és tudnak fizetni a legjobb játékosokért, ezáltal jellemzően túlköltekeznek, és a transzferpiacon veszteségesek lesznek. Ezzel szemben a sokkal szerényebb pénzügyi lehetőségekkel rendelkező kelet-európai csapatok játékospiaci stratégiáját az motiválja, hogy a sportszakmai sikerességhez szükséges forrásokat a játékospiacról pótolják, így a sportszakmai siker mellett a transzferpiaci haszon is motiválja őket.

Amennyiben tehát a feltevés helytálló, akkor a fenti, eltérő stratégiák következtében az egyes átigazolási hálózatok eltérő szerkezetűek, és a benne lévő szereplők eltérő pozíciókat töltenek be. Az első csoportba (NYE–) tartozó csapatok sztárjátékosokat gyakorlatilag bárhonnan képesek igazolni, ezáltal közel azonos szerepet töltenek be az átigazolási hálózatban. Mindez azt jelenti, hogy a transzferek szempontjából nincs közöttük kulcsszereplő, hiszen sok helyről, drágán és „véletlenszerűen” igazolnak játékosokat. Ha mindezen feltételezés igaz, abban az esetben ezen csapatok hálózata véletlen típusú hálózatként viselkedik. Ezzel szemben a másik csoportba tartozó csapatok hálózata sokkal érdekesebb számunkra, hiszen a profitorientált csapatok között léteznek olyan szereplők, melyek a saját hálózatukban központi szerepet töltenek be, hiszen ők begyűjtik, majd továbbítják a játékosokat. Ezen aktivitás eredményeként körülöttük úgynevezett csomósodások alakulnak ki, vagyis a hálózatuk kisvilág tulajdonságú.

Amennyiben igaz, hogy a transzferpiaci aktivitás és eredményesség meghatározza a hálózatok típusát, a négy klaszter feltételezett hálózata az alábbi ábra szerint alakulhat (vagyis NYE– és KE– véletlen típusú, míg NYE+ és KE+ kisvilág típusú hálózat lenne).

Illusztratív hálózattípusok az európai átigazolási piacon. WE: Nyugat-Európa; EE: Kelet-Európa

Az egyes átigazolási hálózatok struktúráját leíró kisvilág-mutatók alapján elmondható, hogy a leginkább kisvilág-tulajdonságot (a legnagyobb csomósodásokat) a pozitív transzferegyenleggel rendelkező kelet-európai klubok hálózata mutatja, vagyis kijelenthető, hogy minél erősebb központi szereplők uralnak egy adott hálózatot, annál valószínűbb, hogy az adott hálózat transzferegyenlege pozitív lesz. Mindez valószínűsíthetően annak köszönhető, hogy a hálózaton belüli központi szereplők, a kisebb eladók és gazdagabb vásárlók közé „belépve”, további profittal képesek értékesíteni a játékosokat, vagyis ez jelenti az ő hozzáadott értéküket az ellátási láncban.

Végső elemzésként az egyes klubokat jellemző közöttiség centralitás mutatókat (ez a hálózatelemzésben a központiságot a legrövidebb utak alapján mérő mutatószám) határoztuk meg mind a négy hálózatra vonatkozóan. A kelet-európai hálózat központi szereplőinek rangsorát mutatja az alábbi táblázat.

Az eredmények ugyan azt mutatják, hogy magyar klub nem található a kelet-európai hálózat kulcsszereplői között, nagy „lemaradásról” szerencsére azonban nem beszélhetünk. A rangsort vizsgálva a legelőkelőbb helyen a MOL Fehérvár FC (16. hely) található, őt követi az ETO FC Győr (24.) és az Újpest FC (34.).

Hasonlóan az előbbi számításokhoz, a nyugat-európai hálózatok kulcsszereplőit tartalmazza az alábbi táblázat.

A transzferpiac kulcsszereplőit azonosító közöttiség centralitás mutató alapján tehát a horvát Dinamo Zagreb és Hajduk Split, valamint a cseh Slavia Praha a KE+ hálózat, míg a skót Celtic Glasgow, illetve francia és holland csapatok a nyugat-európai hálózatok meghatározó szereplői. Rendkívül figyelemre méltó, hogy – a négy topbajnokságon kívül – az egyes régiók központi szereplői a legeredményesebb és legtehetősebb klubok közül kerülnek ki.

Igaz, kivételek is vannak, az egyes hálózatokban alkalomszerűen megjelenő „outlier” klubok szereplése egyedi tényezőkkel magyarázható. Például a Siroki Brijeg az első számú és legeredményesebb bosznia-hercegovinai klub, amely a piacon legerősebb horvát klubok (Dinamo, Hajduk, Rijeka) „nagybeszállítója”; míg a Djurgårdens főként a 2000-es évek első évtizedében számított jelentős gyűjtő-nevelő klubnak, intenzív transzferaktivitással a topligák irányában.

Eredményeink alapján a magyar és közép-európai kluboknak azt javasoljuk, hogy törekedjenek a saját régiójukon belül a minél központibb szerep elérésére, ehhez a központi szereplők azonosítása és a velük való üzleti kapcsolat kialakítása lehet az első fontos lépés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBeindult a biznisz Mészáros Lőrinc horvát focicsapatánálRekordigazolással keresett 1,2 millió eurót a leköszönő felcsúti polgármester csapata, de az Eszék még mindig a magyar modell szerint működik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKiszámoltuk, mi kellene ahhoz, hogy tele legyenek a magyar stadionokElég lenne az, hogy nyolcadannyira jó legyen a magyar foci, mint az angol. Annak ellenére nem jönnek a nézők, hogy döbbenetesen olcsók a jegyek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBiztos, hogy kell ennyit költeni az élsportra?"Projekt kell." De egyszer el fog jönni az igazság pillanata, és minél később térünk vissza az értelmes szintű és hatékonyságú sportfinanszírozáshoz, annál nagyobb lesz a koppanás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat futball játékoseladás magyar foci sport sportfinanszírozás sportklub Olvasson tovább a kategóriában