Tovább csökkent az orosz nyersolajtermelés, januárban már azt a kvótát sem érte el, amelyet az Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és társult tagjai (OPEC+) számára lehetővé tett – írja a Bloomberg.
Számokban: az orosz olajtermelési adatok nem nyilvánosak, a lap belső forrásból fért hozzá a januári számokhoz. Napi 8 millió 962 ezer hordóra tette a kitermelt mennyiséget, ami 16 ezer hordóval marad el a kvótától.
Miért fontos ez? Oroszország korábban túltermelt, és azt ígérte, hogy egy ideig a kvóta alatti termeléssel kompenzálja a korábbi pluszt. Elképzelhető tehát, hogy csak ez történik, mivel azonban téli viszonyok között az ország olajmezői nehezen szabályozhatók, olyan feltételezés is megjelent, hogy a lelőhelyek kimerülése és az eszközök karbantartásának hiánya tükröződik az adatokban.
Tágabb kontextus: az Egyesült Államok januárban új szankciókat vetett ki az orosz olajiparra, feketelistára téve a kivitel jelentős részét szállító tankerhajókat. Ennek eredménye azonban február közepéig nem mutatkozott meg a kiviteli adatokban az átmeneti mentességek miatt.
Igen, de: a kisebb orosz felhozatal és a szankciók okozta bizonytalanság miatt nőtt az érdeklődés a közel-keleti olaj iránt. Ennek nyomán Szaúd-Arábia, Irak, az Egyesült Arab Emírségek és Omán is jelentősen növelte szerződéses olajárait.
Alulnézet: Magyarországon egyelőre nem várható az üzemanyagárak emelkedése, mert a forint erősödött a dollárral szemben. Az egy hónappal ezelőtt jellemző 403 feletti értékekről szerdán 390 forint közelébe gyengült a dollár, ez pedig ellensúlyozza az olajárak emelkedését.
Világ
Fontos