Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2025. február 12. 14:58 Adat, Vállalat

A magyar munkahelyeket is elérte a német autóipar válsága

A ZF Hungária Kft. 110 dolgozót bocsát el egri üzeméből az európai autóipar visszaesése és a csökkenő rendelések miatt.

  • A sebességváltókat gyártó üzemben a német tulajdonos 2024 végén az állomány 3,5 százalékát érintő leépítést hajtott végre (ami 60 főt érintett), és 2025 első negyedévében még várhatóan 50 főt küldenek el – írta a 24.hu megkeresésére a cég.

Miért fontos ez? Ez az első jelentősebb hazai leépítés az autóiparban, amit a németországi járműipar problémáival összefüggésben jelentenek be. Eddig inkább a kölcsönzött munkaerő leépítése vagy a lassabb lemorzsolódás volt jellemző.

Tágabb kontextus: a Németországban 54 ezer embert foglalkoztató anyavállalat tavaly nyáron jelentette be, hogy 2028-ig megszüntetnének legalább 11 ezer munkahelyet. Ennek a szükségességét az elektromobilitással kapcsolatos kihívásokkal indokolták.

Előzmény: László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke tavaly december elején arról beszélt a 24.hu-nak, hogy 2025 első felétől négy nagy magyarországi autóipari beszállítónál is leépítések lesznek. 

  • Egy ideje már a létszámcsökkentés a jellemző trend a hazai járműiparban, László erről beszélt decemberben és most is. Ez sok vállalatnál azt jelenti, hogy havonta kisebb csoportokban küldik el a munkavállalókat.

Számokban: a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma 2024 szeptemberéig nem csökkent – erre az időszakra vonatkoznak a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai -, az év elejéhez képest enyhén még nőtt is, bár a iparági foglalkoztatottság a covid óta nem ment egymillió fölé.

  • A munkaerőhiány viszont egyértelműen csökkent, az üres álláshelyek száma 17-ről 13 ezerre esett 2023 és 2024 harmadik negyedéve között.
  • A járműgyártás termelési volumene 13,5 százalékkal esett vissza novemberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Január és november között 8 százalékos volt a visszaesés 2023 hasonló időszakához képest.

Felülnézet: Magyarországon a teljes foglalkoztatottságon belüli szerepét tekintve uniós szinten is kiemelkedő a járműipar szerepe. 

  • A járműipari munkahelyek aránya az összes munkahelyen belül 2023-ban csak Szlovákiában, Csehországban és Romániában volt magasabb, mint Magyarországon a Eurofound gyűjtése szerint.
  • 2008 és 2019 között a keleti tagállamok járműipari munkahelyeinek száma felzárkózott a németekhez, és mivel a német járműiparban az elmúlt időszakban bejelentett leépítési tervek nagyobb arányban érintik a német munkahelyeket, a jövőben akár jöhet a keleti előzés is.

Mi várható? Az Európai Bizottság rendszeresen megkérdezi a cégeket, hogy a létszámuk és a gazdasági helyzetük milyen irányú változására számítanak a következő három hónapban, és ez alapján nem sok jóra lehet számítani.

 
  • A magyar iparcégek általános várakozásai januárban hajszálnyit elmozdultak a decemberi mélypontról, de még mindig nagyon sötéten látják a jövőt. A másik indikátor alapján is inkább elbocsátásokban gondolkoznak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLeépítésekre számítanak az autóiparban, de az ipar egészében nem látszanak a sötét felhőkNovemberben csak a német, osztrák, belga és lengyel iparcégek voltak pesszimistábbak a magyaroknál.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat feldolgozóipar foglalkoztatottság járműipar munkahely Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 15:47 Adat

A jobban keresőknek jobban nőtt a bére

A legszegényebb ötödben egy év alatt 23 ezer forinttal nőtt a bruttó átlagfizetés, a leggazdagabb ötödben viszont 130 ezer forinttal.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. április 24. 06:05 Világ

Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?

A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Gajda Mihály
2025. április 23. 15:07 Világ

A világ legnagyobb gázmezőjéből jöhetne vezetéken Európába a földgáz, de sok az akadály

Tervek már 15 éve is készültek, de a belátható jövőben csak cseppfolyósított formában jön kontinensünkre Katarból a földgáz.