Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. február 14. 09:32 Adat, Világ

Már csak néhány ország maradt, ahol ne szakadt volna meg a szennyezés és a növekedés évtizedekig kitartó együttmozgása

Miközben történelmi távlatban a gazdasági növekedés együtt járt a fosszilis energiahordozók felhasználásának azonos mértékű növekedésével, mára a világon kevés ország maradt, ahol ez az összefüggés igaz lenne.

Miért fontos ez? A klímaváltozás legsúlyosabb következményeinek elkerülése érdekében a növekedésnek és a szén-dioxid-kibocsátásnak teljesen el kellene válnia egymástól, 2050-ig globálisan nettó nullára kéne csökkennie a kibocsátásnak.

Felülnézet: a fejlett gazdaságokban 2007-ben tetőzött a kibocsátás, azóta csökken. Az USA-ban például 1990 óta megduplázódott a GDP, de a szén-dioxid-kibocsátás visszaesett körülbelül az akkori szintre.

  • A fogyasztásalapú kibocsátás is csökkent, tehát nem arról van szó, hogy kiszervezték a szennyezést más országokba Siddharth Singh energetikai befektetési elemző szerint, aki erről a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) oldalán publikált egy cikket.
  • Számos feltörekvő gazdaságban is meglazult a kapcsolat: a kínai gazdaság például 14-szeresére nőtt 1990 óta, miközben a szén-dioxid-kibocsátás csak az ötszörösére.
  • Indiában, Afrikában és Latin-Amerikában is megfigyelhető ez a jelenség.
  • Délkelet-Ázsiában és a Közel-Keleten viszont megmaradt a GDP és a kibocsátások növekedésének együttjárása.

Kékkel az egy főre jutó GDP, zölddel az egy főre jutó fogyasztásalapú szén-dioxid-kibocsátás, pirossal az egy főre jutó kibocsátás változása

Alulnézet: Magyarországon 1990 és 2019 között a szén-dioxid-kibocsátás évi átlag 1,4 százalékkal csökkent, miközben a GDP évente átlagosan 1,7 százalékkal nőtt reálértéken a McKinsey Klímasemleges Magyarország című kiadványában szereplő számítás szerint.

Négy oka is van az összefüggés lazulásának Siddharth Singh szerint.

  • A tiszta technológiákba irányuló beruházások növekedése, az elektrifikáció, az energiahatékonyság növekedése és a szén égetésének visszaszorulása.

Igen, de: az összefüggés lazulása nem elég, teljes szétválásra van szükség, és a klímacélok eléréséhez a fejlett és feltörekvő országoknak jóval több pénzt kell tiszta technológiákba fektetnie.

  • Az IEA ajánlásai alapján 2030-ig meg kellene triplázni a megújulók kapacitását, és többek között az energiahatékonyság javulását is a kétszeresére kéne gyorsítani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKéső lesz kiszállni, ha kitör a pénzügyi klímapánikA klímaváltozással nemcsak az a baj, hogy megsülünk vagy éhen halunk, hanem összedöntheti azt a pénzügyi és gazdasági rendszert, amely kimenthetne még a bajból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz apokalipszist megúszhatjuk, de százmilliók élete mehet tönkre - mi a klímaváltozás elleni harc négy fontos tanulsága?Évtizedek tétlensége után az emberiség nagyot lépett a klímakatasztrófa elkerüléséért.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegéri Magyarország számára a klímaváltozás elleni küzdelem, és pénz is van ráA gazdaság gyors zöldítéséből eredő haszon majdnem háromszorosa annak, mint amennyit el kell költeni a klímavédelmet szolgáló célok elérése érdekében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Világ gazdasági növekedés klímaváltozás szén-dioxid szén-dioxid kibocsátás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.