Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. július 21. 13:24 Világ

Bezárják legfontosabb repülőterüket a lengyelek, ha elkészül a teljesen új

A Chopin jelenleg Lengyelország legnagyobb nemzetközi repülőtere, és mivel meglehetősen közel van Varsó belvárosához, kényelmesen elérhető az utazók számára. Ennek ugyanakkor hátrányai is vannak a fővárosban élők számára – továbbá korlátozza a bővítést -, részben ezért született döntés egy teljesen új repülőtér építéséről Varsótól nyugatra.

Eddig nyitott kérdés volt, hogy mi lesz a Chopin sorsa a Szolidaritás szakszervezetről elnevezett új légi kikötő megnyitása után. Ez most elvileg eldőlt, ahogy a lengyel sajtó írja, a kormány döntése szerint a polgári légi forgalom eltűnik a Chopinről. Egy kormánypári képviselő – korábban közlekedési miniszter – szerint ugyanakkor ez egy folyamat lesz, nem egyik napról a másikra történik majd meg.

Egy ellenzéki képviselő, a parlament közlekedési albizottságának elnöke ugyanakkor bírálta a döntést, mondván, meg kell őrizni a főváros saját repülőterét, Londont is több légi kikötő szolgája ki.

Ennek egyébként az ellenkezőjére is van példa, Berlin új központi repülőterének tervezése és megnyitása nyomán ugyanis a korábbiakat részben bezárták (Tegel, Tempelhof), részben integrálták az újba (Schönefeld). Igaz, ez még mindig közelebb van a fővároshoz, mint az új lengyel repülőtér, amely Varsótól 37 kilométerre épül majd, és a tervek szerint 2028-ra lesz kész az évi 40 millió utas fogadására alkalmas első üteme.

Addig persze a tavaly 14,4 millió utast fogadó Chopin jövőjével kapcsolatos tervek is megváltozhatnak, már csak azért is, mert ősszel választások lesznek Lengyelországban. Igaz, a nyilatkozat eleve csak a polgári légi forgalom megszüntetéséről szólt a Chopinen, de furcsa lenne, ha kizárólag áruszállítási vagy katonai célra szolgálna a későbbiekben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkŐrületes összegből 100 milliós repteret akarnak építeni a lengyelekNoha jelenleg a varsói repülőtér forgalma a budapestivel azonos nagyságrendű, a lengyel kormány egy öt-tízszer ekkora létesítményt akar. Jóval többe kerülhet, mint a paksi bővítés.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem tettek le a lengyelek a 100 milliós repülőtér megépítésérőlBeruházási tervet fogadott el a Varsótól délnyugatra tervezett, egy hatalmas repülőteret is magában foglaló közlekedési csomópont kialakítására a lengyel kormány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgymás után halasztják és törlik a nagy nyugati reptérbővítési terveketHatalmas ellenálláson kell áttolni egy-egy ilyen projektet, Párizsban most mégis kidobják, Bécsben pedig jegelik a korábban már elfogadott bővítést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ légi közlekedés Lengyelország repülőtér Varsó Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2024. március 1. 04:34 Világ

Csak egyféleképpen tud győzni az orosz hadsereg Ukrajnában

Három súlyos hiányossággal is küzdenek most az ukránok, és ha nem tudják megoldani őket, célt érhet az orosz felmorzsolás.

Torontáli Zoltán
2024. február 29. 11:10 Közélet, Világ

Mi történik azokban az országokban, amelyeknek a szomszédait sújtják szankciókkal?

A jó szomszédok kiskapukat nyitnak a világra, ha nem csak elszenvedni akarják a szankciók rájuk nézve ártalmas hatásait.

Pálos Máté
2024. február 28. 09:37 Világ

Sem Izrael, sem a Hamász nem osztja Biden optimizmusát a tűzszünetről

Egy izraeli túszért tíz palesztin foglyot engednének szabadon egy kiszirvárgott javaslat szerint.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. március 4. 09:32 Közélet

A magyar gazdaság növekedésén és a költségvetésen is segíthet az EU-tól érkező újabb kétmilliárd euró

A Magyarországnak járó uniós források több mint fele elérhetővé vált, 11,7 milliárd euró sorsa azonban még mindig kérdéses.

Torontáli Zoltán
2024. március 3. 04:34 Tech, Vállalat

Nem szennyeznék, hanem tiszítanák a levegőt az autók, ezzel kísérletezik a Toyota

Miért ne lehetne arra használni az utakon rohangáló rengeteg autót, hogy menet közben kivonják a levegőből a szén-dioxidot? És mihez kellene kezdeni ezze a szén-dioxiddal?

Hajdu Miklós
2024. március 2. 09:30 Tech

Az Apple elfordult attól az ágazattól, amivel egyre inkább összefonódik Magyarország

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések fontosabbnak tűnnek a járműiparnál.