Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. október 31. 12:40 Világ

Nem tettek le a lengyelek a 100 milliós repülőtér megépítéséről

Beruházási tervet fogadott el a Varsótól délnyugatra tervezett, egy hatalmas repülőteret is magában foglaló közlekedési csomópont kialakítására a lengyel kormány. Bár a 2023-ig tartó első fázis során egyelőre főleg a részletes tervek kidolgozása, valamint a területszerzés a cél, ennek költsége is 12,8 milliárd zloty (nagyjából ezer milliárd forint), amelyet kifejezetten erre a célra kibocsátott kötvényekből teremtenének elő.

Ahogy arról korábban írtunk, a lengyel kormány igazán nagyot álmodott az új varsói repülőtérrel, amely – a kapcsolódó közlekedési fejlesztésekkel együtt – harmadával többe kerülne, mint idehaza az új paksi atomerőmű. (A 70 milliárd zlotys költség jelenlegi árfolyamon 5575 milliárd forint.)

Ha lehet, a beruházási terv elfogadásával kapcsolatban kiadott közlemény még ennél is nagyobb célokat tűz ki. Szerepel benne ugyanis lényegében a teljes lengyel vasúti főhálózat megújítása, valamint a varsói és a lodz-i agglomeráció összekötése. (A két nagyváros távolsága 120 kilométer, az új repülőtér Varsótól 37 kilométerre délnyugatra lenne.) De lennének gyorsforgalmiút-fejlesztések is: újabb sávokkal bővítenék az A2-es autópályát Varsó és Lodz között – emellett lesz a repülőtér is –, a főváros pedig elkerülőt kapna, amelyet összekötnének az A1-es autópályával is.

A tervezett repülőtér elhelyezkedése. Térkép: Google

A tervek szerint az új, a Szolidaritás szakszervezet nevét viselő repülőtér ténylegesen 2027-re épülne meg, és – Baranow, Teresin, Wiskitki települések térségében – összesen 66 négyzetkilométeren egész város létesülne körülötte logisztikai központtal, parkolókkal, kiszolgáló létesítményekkel és szállodákkal. Az első ütemben két futópálya lenne, az éves utasforgalmi kapacitást pedig 45 millióra lövik be, amit, ha minden jól megy, idővel százmillióra növelnek.

Ez azonban még biztosan odébb van, és nem csak azért, mert a koronavírus-járvány néhány évre megtörte a légi közlekedés növekedését. Tavaly a fő varsói repülőtérnek, a Chopinnek 18,86 millió utasa volt, a kisebb Modlinnak 3,08 millió, vagyis a 45 milliós kapacitás hosszú időre elegendőnek tűnik még akkor is, ha a sűrűn lakott térségben lévő Chopint idővel bezárják.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkŐrületes összegből 100 milliós repteret akarnak építeni a lengyelekNoha jelenleg a varsói repülőtér forgalma a budapestivel azonos nagyságrendű, a lengyel kormány egy öt-tízszer ekkora létesítményt akar. Jóval többe kerülhet, mint a paksi bővítés.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ légi közlekedés Lengyelország repülőtér Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.