Kína gazdasági folyamatai három éve éles kanyart vettek, legalábbis a világgazdaság sok más nagy szereplőjéhez képest: a koronavírus-járvány először példátlan visszaesést, majd az első hullám szigorú kezelését követő nyitás után – a kínai termékek iránti erős nyugati keresletnek is köszönhetően – gyors visszapattanást hozott.

Ezt a következő hullámokkal járó vesztegzárak, a kormány által 2020 őszén elindított ingatlanpiaci korrekció, valamint a techszektor és más, bűnös szolgáltatói ágazatok megzabolázása miatt aztán a járvány előtti ütemhez képest jóval mérsékeltebb gazdasági teljesítmény követte: 2022-ben csupán 3 százalékkal nőtt a kínai bruttó össztermék (GDP), amely ugyan egy fejlett nyugati országban szép szám, de az amerikai fejlettségi szint negyedével, a magyar felével bíró Kínában nem ehhez vannak szokva az emberek.

Amikor a Kínai Kommunista Párt végül a télen hirtelen feloldotta az addig kifejezetten szigorú járványügyi korlátozásokat, sok politikai vajákos azt valószínűsítette: a hátraarcot nem elsősorban közegészségügyi, hanem gazdasági megfontolások vezérelték, miután a bezárkózás költségei elkezdték megközelíteni a társadalom és a pártállam tűréshatárát. Emiatt az optimistább elemzők azt várták, hogy idén majd rendesen megindul a kínai növekedés.

Ehhez képest a helyzet hasonlóan homályos, mint a koronavírus-járvány első időszakában volt. Egyfelől a tavalyi, gyenge bázishoz képest tényleg erősödik a növekedés, és a kínai vállalatok a járvány óta számos új globális piacon is uralkodó pozícióba kerülnek. Másfelől a belső fogyasztás gyenge, az export csökkenőben, az ingatlanpiac továbbra is döglődik, a fiatalok munkanélkülisége rekordokat dönt, és a gyenge növekedés az önkormányzati adósságproblémát is felszínre hozta.

Hat százalék, ami valójában inkább három

Ez a kettősség lengte be a júliusban publikált második negyedéves gazdasági adatokat is. A negyedéves GDP 6,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami alapján a stagnáló Európából úgy tűnhet, hogy a kínai növekedés bivalyerős.

Ugyanakkor ez a szép szám nagyrészt a bázishatás eredménye: 2022 második negyedévében a koronavírus tavaszi terjedése miatt Sanghajban, Sencsenben és több más metropoliszban tízmilliók kerültek több hetes, egyes esetekben több hónapos vesztegzár alá, emiatt az az időszak 2021 második negyedévéhez képest csupán 0,4 százalékos növekedést, az előző negyedévhez képest 1,9 százalékos csökkenést hozott. Miután a kínai kormány tavaly év végén és idén év elején feloldott minden járványügyi korlátozást, a mostani adatokat nem sok értelme van a tavalyi helyzethez hasonlítani.

Ennél valamivel jobb képet adnak a helyzetről az előző negyedévhez viszonyított adatok, amelyek 0,8 százalékos pluszt hoztak, és az év egészére nézve 3 százalékos ütemet jelentenek – szemben a korábbi növekedési adatokhoz képest eleve konzervatív 5 százalékos kormányzati céllal. Hasonló tempóról árulkodnak a júniusi számok, amikor a kiskereskedelmi forgalom 3,1 százalékkal, az ipar kibocsátása 4,4 százalékkal nőtt a 2022 júniusi, a vesztegzár feloldása utáni helyzethez képest. Az év első hat hónapjában a vállalati szektor beruházásai 0,2 százalékkal csökkentek, szemben az állami szféra beruházásainak 8,1 százalékos növekedésével. Különösen erős volt a visszaesés az ingatlanpiacon, ahol az első félév 7,9, a június 20,6, május 21,6 százalékos csökkenést hozott a beruházásokban a Reuters számításai szerint.

Ez alapján a kínai gazdasági dinamizmusa még mindig messze van a Covid előtti állapotoktól. A járványt megelőző években jellemzően 6,5 és 7 százalék közötti ütemben nőtt a GDP, bármiféle számottevő szezonális ingadozás nélkül. 2020 és 2022 között a szigorú járványkezelés erősen visszafogta az egyébként sem acélos fogyasztást, bár az ipari termelés fenntartását akkor is priorizálta a kormány, és a nyugati gazdaságélénkítő programok az exportot is erősen megnyomták.

Az év elején az volt a nagy kérdés, hogy a járványügyi korlátozások teljes feloldásával megugrik-e a fogyasztás, vagy marad a már a Covid előtt is gyenge pályán. Az első félév alapján inkább az utóbbi a helyzet, amit az inflációs adatok is jeleznek. Júniusban a fogyasztói árindex éves összevetésben stagnált (azaz nem volt infláció), az előző havihoz képest pedig 0,2 százalékkal csökkent, más szóval estek az árak május óta. Jóval erősebb volt az esés a termelői árakban, amelyek 5,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint tavaly júniusban.

A stagnáló infláció az európai fogyasztók számára akár irigylésre méltó dolognak is tűnhet, de Kína esetében a fogyasztói árindex lanyha keresletet, a termelői árindex túltermelést jelez. (Utóbbi a világ többi részének annyiban jó hír, hogy az exportáruk árának csökkentésével Európában és Amerikában is mérsékli az inflációt, cserébe viszont mérsékli a kínai exportlehetőségeket is.)

Fokozódó nemzetközi helyzet

A túltermeléshez az is hozzájárult, hogy nemcsak a belső, hanem a külső fogyasztás is erősen mérséklődött idén a világgazdaság tágabb problémái miatt. Tavaly a kínai kereskedelmi többlet 420 milliárd dollárra dagadt, a fizetési mérleg többlete a GDP 2,3 százalékát adta, és 0,5 százalékpontot tett hozzá a nem valami acélos, 3 százalékos növekedéshez.

Az export ugyanakkor idén már kevésbé száguld, az első hat hónapban csupán 3,7 százalékkal nőtt, és az utóbbi két hónapban markánsan megtorpant, júniusban 12,4, májusban 7,5 százalékkal csökkent. A fő ok természetesen a nyugati kereslet enyhülése, és a kilátásokat a geopolitikai fejlemények is rontják: bár az oroszországi kivitel 92 százalékkal nőtt, ez nem tudta ellensúlyozni az amerikai export 12 százalékos csökkenését. Az import ugyan kisebb mértékben, 6,8, illetve 4,5 százalékkal esett az elmúlt két hónapban, de az év első felét nézve az enyhén emelkedő exporttal szemben 0,1 százalékos mínuszban van, ami jelzi, hogy a külvilág számára is rossz hír a gyenge kínai kereslet. A kereskedelmi többlet ugyan a GDP 4,7 százalékára rúgott az első félévben, de a romló külpiaci kilátások miatt egyes becslések szerint az év végére 1,4 százalékra apadhat.

A kínai fizetési mérleg az utóbbi másfél évtizedben két nagy fordulót is tett. A 2008-as válság előtt a mérleg GDP-arányosan 10 százalékos többletet mutatott, ám ez 2018-ra nagyjából elpárolgott, részben az export növekedési ütemének mérséklődése, az import növekedése, valamint nem kis részben a kínai tömegturizmushoz és a külföldi vállalatok profitjának kiviteléhez köthető jelentős pénzkiáramlás, tágabb értelemben pedig a kínai megtakarítási ráta csökkenése miatt. 2020 után a nyugati elektronikai kereslet megugrása és a nyugati ipar döglődése miatt ismét felfelé indult a többlet, és ugyan GDP-arányos mértéke (a kínai gazdaság jelentős növekedése miatt) elmaradt a korábbiaktól, nominális értéken és világgazdasági súlyát tekintve is rekordmértékűre dagadt. A jelek szerint 2023 egy újabb fordulópont lehet: bár a többlet messze nem olvadt el, más mutatók is a külföldi biznisz nehezedését jelzik.

A couple of additional charts on China’s trade with the US and Europe, summarizing some of the detail in yesterday’s thread.

To start, total Chinese trade (using the Chinese trade data) with the US and the EU (relative to the GDP of each country’s economy.

1/ pic.twitter.com/aF7yjBFcFd

— Brad Setser (@Brad_Setser) July 17, 2023

Jelentősen csökkentek a bejövő külföldi működőtőke-befektetések is, a tavaly második negyedéves százmilliárdról húszmilliárd dollárra. A külső befektetőknek számos oka van óvakodni Kínától, az Egyesült Államok kereskedelmi háborúja, technológiai exportkorlátozásai, a kínai tőkebefektetések komolyabb nemzetbiztonsági átvizsgálására vonatkozó tervek növelik a bizonytalanságot, míg az amerikai és európai iparpolitikai tervek javítják a nyugati vagy legalábbis a fejlett világhoz közelebbi gyártás versenyképességét. A másik oldalról a kínai pártállam is elkezdte szorosabbra vonni a gyeplőt a külföldi cégek kínai tevékenységén, és az elmúlt években több nemzetbiztonsági és adatvédelmi törvénnyel igyekezett korlátozni a kínai üzleti élethez való hozzáférésüket. 

Bár a külföldi befektetések súlya GDP-arányosan, illetve a hazai beruházásokhoz képest is elenyésző, a bejövő tőke hagyományosan fontos eleme volt a kínai fejlődésnek: a kínai vállalatok eleinte a betelepülő nyugati gyárakon keresztül kapcsolódtak rá a világgazdaság vérkeringésére, és a mai napig fontos eleme a kínai iparvállalatok stratégiájának, hogy a nagyobb multik beszállítói láncaihoz csatlakozva lépjenek felfelé a technológiai ranglétrán. A kormány becslései szerint máig mintegy 180 millió munkahely köthető az exportszektorhoz, emiatt a gyenge külső kereslet, a külföldi tőke elfordulása és a geopolitikai viszályok számottevő kihívásnak ígérkeznek.

Ezzel együtt a kínai export nem maradt sikertörténetek nélkül. A járműkivitelben darabszám alapján idén behozták Németországot és Japánt, dacára annak, hogy a járvány előtt még a két nagy autóexportőr forgalmának ötödét–negyedét bonyolította le Kína – bár az adatokhoz az is hozzátartozik, hogy az export jelentős részét külföldi márkák Kínában gyártott autói adják. Kína az akkumulátorgyártásban és a megújulóenergia-termeléshez köthető ellátási láncokban is a világ közepe, egyebek mellett például a napelemek piacát is uralja, és a Huawei és más elektronikai cégeknek köszönhetően a nem nyugati világban számos feltörekvő iparágban is piacvezető. 

China’s household income, consumption, and savings, updated with Q2 2023 data. Income and consumption remain well below their pre-Covid trend, but at least savings declined in Q2… pic.twitter.com/6iegFqqJAU

— Gerard DiPippo (@gdp1985) July 18, 2023

A probléma, hogy az ezen területeken mutatott erős kínai versenyképesség önmagában még nem képes gazdaggá tenni 1,4 milliárd embert. Régi axióma, amit a kormány és a kormányközeli elemzők is hangoztatnak, hogy a fenntartható fejlődéshez erősebb belső fogyasztásra van szükség. Míg a háztartások fogyasztása a legtöbb országban a GDP 50-70 százalékát adja, addig Kína e téren globális sereghajtó 38 százalékos értékével. Ezzel szemben a kínai gazdaság nagy részét a beruházások tették ki, a 42 százalékos arányuk messze előzi a fejlett világ 20-25 százalékos értékeit. Közgazdászok sokáig a kínai növekedési modell előnyének tartották, hogy az ország képes jelentős összegeket mozgósítani a fejlődést megalapozó beruházások finanszírozására; az utóbbi években azonban a növekedési ütem lassulása és a vállalatok és a háztartások növekvő – már az amerikai mértéket meghaladó – eladósodása fényében belföldön is egyre elfogadottabb nézőpont, hogy a beruházások megtérülése rohamosan csökken, és új motort kell találni a gazdaságnak.

Eladósodott önkormányzatok

Az utóbbi években számos cikk és elemzés született a kínai szellemvárosokról és az adósságból épülő hatalmas beruházásokról, amelyek a szkeptikusok szerint egyre kevesebb gazdasági hasznot hoznak, és egyre nagyobb pénzügyi kockázatot jelentenek. Ez utóbbiakat 2020-ban a kormány az ingatlanpiaci hitelezés korlátozásával próbálta leereszteni, amely végül is teljesült: sikerült jelentősen visszafogni a beruházási ütemet és gátat szabni a féktelen ingatlanpiaci áremelkedésnek. A lépések ugyanakkor jelentősen visszafogták a kínai növekedés egyik legfontosabb motorját – az építőipar egyes becslések szerint közvetlenül a gazdaság ötödét teszi ki – , az ingatlanpiaci árak megtorpanása pedig a kínai háztartások vagyonát is mérsékelte, miután a befektetéseik háromnegyede lakásokban van.

Emiatt a szektort az elmúlt három évben ambivalens folyamatok mozgatták. Egyrészt a kormány valamelyest visszafogott a kezdeti szigorból, hogy elkerüljenek egy nagyobb piaci és pénzügyi pánikot, és az utóbbi hónapokban inkább ismét támogatni kezdték az ingatlanpiaci hitelezést. Másfelől azért teljes hátraarcról sincs szó, és egyes dominókat hagynak eldőlni. Az egykor második legnagyobb kínai ingatlanberuházó, a 300 milliárd dolláros hitelállományt görgető Evergrande az előző két évben 81 milliárd dollárnak megfelelő veszteséget könyvelt el. Az ingatlanárak az utóbbi két évben a legdinamikusabb kínai metropoliszokon kívül stagnálnak vagy csökkennek. Ez rövid távon megfelel az ingatlanpiac visszafogásával kapcsolatos kormányzati céloknak, azonban a gazdasági aktivitást visszafogja: a lakáseladások csökkennek, a hitelezés és beruházások visszaesnek, a fogyasztási kedv lanyhul.

Here is what China’s new home prices look like as levels, averaged by city tier. The NBS data suggests that price declines are mostly in Tier 3/4 cities. But overall these are the largest declines since 2014-15. https://t.co/6W7XmObakL pic.twitter.com/yOTjwcsemV

— Gerard DiPippo (@gdp1985) July 15, 2023

Szintén nagy sajtót kapott az utóbbi időben az önkormányzatok „rejtett” adóssága. A kínai modellben az állam relatíve mérsékelt adószedést folytat, az állami bevételek GDP-arányosan nagyjából az amerikai értékkel azonosak, és például a francia vagy a német arány alig felére rúgnak. Bár az állami feladatok nagy részét helyi szinten kell ellátni, és az infrastruktúrafejlesztés is jelentős részben az önkormányzatok feladata, az eleve alacsony állami bevételekből mégis kifejezetten kevés jut a megyéknek és településeknek, és a közvetlen hitelkibocsátást is tiltják számukra a törvények. A gordiuszi csomót pénzügyi machinációval vágták át: az önkormányzatok Peking jóváhagyásával külön pénzügyi alapokat hoztak létre, amelyek kötvénykibocsátással finanszírozzák a helyi beruházásokat. A másik klasszikus pénzszerzési módszer, hogy az önkormányzatok földeket adnak bérbe ingatlanberuházóknak, hogy abból fedezzék kiadásaikat. (A föld Kínában a népé, az ingatlanberuházók csak bérbe veszik.) Általában ebből pótolták ki a pénzügyi alapok veszteségeit is, de a kötvények végtelenségig való refinanszírozása is bevett módszer volt, már amikor a befektetői bizalom ezt lehetővé tette.

Bár a nyugati gazdasági sajtóban már egy jó évtizede téma a „rejtett” önkormányzati adósság kockázata, a modell addig nagyobb fennakadás nélkül működött, ameddig a növekedési ütem magas volt, a földek kiadása jól fizetett, az önkormányzatok beruházásai számottevő új gazdasági aktivitást generáltak, a befektetők pedig optimisták voltak a kötvények megtérülését illetően. A probléma, hogy az utóbbi években egyrészt – döntően az ingatlanpiaci buborék leeresztését célzó kormányzati politika következtében – visszaestek az ingatlaneladások, tavaly például 6700 milliárd jüant tettek ki, ami a 2018-as értékhez hasonló, és kétezer milliárdos csökkenés 2021-hez képest. Másrészt a növekedés lassulásával világossá vált, hogy számos, kötvényekből finanszírozott projekt nem térül meg, miközben a felhalmozott adósság egyes szegényebb megyékben fenntarthatatlan mértékre dagadt. A Fitch hitelminősítő szerint idén rekordértékű, 5667 milliárd jüan értékű kötvény jár le, ami – a csökkenő bevételekkel együtt – kérdéseket vet fel a gyengébb pénzügyi helyzetű önkormányzatok anyagi helyzetével kapcsolatban.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az év elején 66 ezer milliárd jüanra tette a teljes adósságállományt, szemben a tavaly év eleji 57 ezer milliárddal. Ez a GDP nagyjából 50 százalékával egyenértékű, ami messze nem a kezelhetetlen kategória. Ugyanakkor az egyes önkormányzatok teherbíró képessége között jelentős eltérések vannak. A nyugati sajtóban megjelenő riportok visszatérő szereplője az ország egyik relatíve szegényebb vidéke, a délnyugati hegyes-völgyes Kujcsou tartomány, ahol az utóbbi tíz évben a fenti modell keretében sikerült felhúzni a világ száz legmagasabb völgyhídjának felét, autópályákat, gyorsvasutat és reptereket építettek, most meg nem tudják rendezni a számlát. Hasonló a helyzet több más szegényebb tartományban, például Jünnanban vagy Csinghajban, amelyek idén már 7 százalékos kamatot voltak kénytelenek ígérni a kötvényeik után, 2,5 százalékos jegybanki irányadó kamat és 3,5 százalékos kereskedelmi banki hitelkamatok mellett.

Ezek a gondok a tágabb gazdasági helyzetre is kihatnak. A rossz finanszírozási helyzet természetesen visszafogja a helyi beruházásokat, amelyek az utóbbi évtizedekben a GDP-növekedés fontos pillérét adták. Az önkormányzatok és pénzügyi alapjaik esetleges megroggyanása és feltőkésítése pluszterhet jelent majd a központi költségvetés és/vagy az állami bankrendszer számára. Az önkormányzatok problémái pedig a helyi közszolgáltatások színvonalára is hatással lesznek, ami növeli a megtakarítási kedvet, és csökkenti a fogyasztást.

Munkanélküli fiatalok

A jelek szerint a koronavírus-járvány óta markánsan alacsonyabb növekedési ütem a gazdaság más területein is kihívásokat jelent. Bár a 25 és 59 közötti korosztályban mért (városi) munkanélküliség 4,1 százalék, a 16 és 24 év közötti korosztály munkanélkülisége 21,3 százalékra nőtt. Ez valamivel magasabb az ezen mutatóban régóta negatív példaként felhozott Olaszország lassan csökkenő értékénél, és a brit kétszerese, az amerikai és német érték háromszorosa.

Now look at the increase over time courtesy of a Goldmans chart. It’s a bit cyclical during the year with lab mkt flooded by grads around now, but the ratchet effect is unmistakable year by year.Unquestionably structural. At 21.3% (June) it’s a record high on available data 3/10 pic.twitter.com/8i9SDfZGqq

— George Magnus (@georgemagnus1) July 17, 2023

Az elmúlt hat negyedévben egy pekingi foglalkoztatáspolitikai agytröszt felmérése szerint több új munkavállaló lépett be a munkaerőpiacra, mint ahány új munkahely létrejött, és a helyzet időlegesen biztosan romlani fog, miután júniusban és júliusban 11,6 millió diák végez egyetemi tanulmányaival, ami a nyár folyamán mindig megdobja a fiatalok munkanélküliségi rátáját. (Ez a ráta természetesen csak a munkaerő-piacon jelenlévő, aktívan munkát kereső fiatalokra vonatkozik, tehát a tanulók nem számítanak bele.)

Ez a 11,6 milliós szám a teljes kínai foglalkoztatáshoz képest alacsony, a fiatalok munkanélkülisége az utóbbi években mégis stabilan növekvő tendenciát mutatott. Ebben szerepet játszanak egyes módszertani eltérések is, amelyek miatt egyes becslések szerint Kínában 5-6 százalékponttal magasabb értéket hoznak ki, mint a fejlett országokban. Ugyanakkor a jelenség mögött tágabb gazdasági folyamatok állnak, és emiatt már egyes ismert kínai elemzők is komoly társadalmi problémaként kezelik a fiatalok munkanélküliségét.

A jelenlegi munkanélküliség inkább az alacsonyan képzett fiatalokat érinti, miután az őket hagyományosan alkalmazó szektorok, mint a feldolgozóipar, a kiskereskedelem, az éttermi szektor vagy az építőipar a járvány óta gyengébben muzsikálnak. Hasonló tendencia, hogy a kisebb hozzáadott értékű ipari tevékenységek, mint a textilipar vagy bútorgyártás foglalkoztatása stagnál vagy kezd leépülni, míg a magasabb hozzáadott értékű gyárak – például az elektronikai üzemek – foglalkoztatása ugyan növekszik, de közben magasabb képzettséget követel. De a magasabb munkanélküliségbe az is belejátszik, hogy a fiatalok hajlamosabbak felmondani, mint korábban, részben a biztosabb családi háttér vagy a családfenntartás követelményének hiánya miatt.

Élénkítés, modellváltás?

Egyes piaci elemzők a gyenge adatok miatt erősebb költségvetési élénkítést várnak, bár ezek a várakozások az utóbbi években rendre nem teljesültek: a növekvő adósságszint miatt Pekingben eddig kerülték ezt az eszközt, és elemzők egy másik csoportja most sem számít nagyobb beavatkozásra.

Felmerül a monetáris lazítás lehetősége is, bár a kínai jegybank e téren híresen konzervatív, és inkább a banki tartalékráták változtatásával (jelen esetben csökkentésével) szeret beavatkozni. Az adócsökkentéssel való élénkítés is szóba került, bár ez az utóbbi években mérsékelt hatásossággal járt: a koronavírus-járvány, illetve az amerikai–kínai kereskedelmi háború során hozott adókönnyítések következtében tavaly csupán a GDP 14 százalékának megfelelő összeget szedett be adóként a kínai állam, emiatt nincs nagyon hova vágni.

Visszatérő javaslat közgazdászok részéről a háztartások közvetlen pénzbeli támogatása, amely a nyugati világban a járvány alatt segített fenntartani a fogyasztást. Ez ugyanakkor elég távol áll a kínai ethosztól: Hszi Csin-ping pártfőtitkár korábban többször leszögezte, hogy a Kínai Kommunista Pártnak kordában kell tartania a szociális költést, és tartózkodnia kell a „lustaságot szülő” jóléti állam kialakításától.

Ez kínai közgazdászok növekvő tábora szerint hiba. Csang Csun, a Fudan Egyetem közgazdasági karának dékánja szerint a fő probléma, hogy a bérek nem tartanak lépést a GDP-növekedéssel. Ő a problémákat arra vezeti vissza, hogy a hagyományosan a vállalati szféra, azon belül is a feldolgozóipar fejlődését priorizáló kínai gazdaságpolitika figyelmen kívül hagyta a háztartások és a munkások helyzetét: a vállalati érdekeknek megfelelően a névleg kommunista országban nincs kollektív béralku, a szociális rendszer alulfejlett, emiatt az emberek nem költenek, és nem képesek belső forrásokból fenntartani a növekedést. Szerinte tehát a rövid távú élénkítés helyett mélyebb szerkezeti átalakításokra van szükség, amelyek a vállalatok kezét gyengítik, a munkavállalókét pedig erősítik.

Más elemzők szerint nem feltétlenül a bérekkel van a probléma, a háztartások jövedelme a GDP arányában nem alacsony Kínában, a 60 százalék körüli kínai érték magasabb, mint a dél-koreai vagy a svéd adat; sőt, a relatíve alacsony kínai adók miatt a nettó jövedelmek a francia vagy kanadai szintet is megugorják (természetesen nem nominálisan, hanem a GDP arányában). Ebből a megközelítésből a probléma részben a fogyasztást a jövedelmekhez és a megtakarításokhoz viszonyítva erősebben sarcoló adórendszer, valamint a jövedelem újraelosztásának hiánya.

Szintén régen ismert probléma, hogy Kínában a nagyvárosokba migráló, több száz millió fős ipari munkásság nehezen vagy egyáltalán nem fér hozzá a közszolgáltatásokhoz, mivel ezek a regisztrált lakcímhez kötöttek, ez utóbbinak megváltoztatása viszont a családregisztrációs rendszer (hukou) sajátosságai miatt irreális számukra. Ugyan egyes városok már elkezdték enyhíteni a szigort e téren, a folyamat sokkal lassabban halad, mint a belső migráció. Kínai közgazdászok szerint a reformok felgyorsítása és a migráns dolgozók szociális ellátásnak rendezése jelentős összegeket szabadíthatna fel, amelyek a jövőben megtakarítások helyett fogyasztásként jelennének meg a gazdaságban.

A kínai interneten egyes radikálisabb értelmezések is keringenek. A négy kihívást – a külső kereslet mérséklődése, a belső fogyasztás gyengesége, a magas belső eladósodottság és a gyorsan öregedő és fogyatkozó társadalom – egy elmélet szerint úgy lehet legyőzni, ha az állam segít jelentősen növelni a háztartások elkölthető jövedelmét, anélkül, hogy ez az adósságuk emelkedésével járna, aminek a legjobb módja a szociális lakásépítés lenne Szingapúr mintájára.

Nagy visszhangot kapott Richard Koo, a japán gazdasági lufi és az 1990-es évek óta tartó stagnálás egyik vezető elemzője is, aki arról beszélt nemrég, hogy Kína hasonló helyzetben van, mint annak idején Japán: a vállalatok és háztartások a romló gazdasági kilátások és az eszközárak (különösen az ingatlanárak) csökkenése miatt nem vesznek fel hitelt és nem ruháznak be, ehelyett inkább meglévő hitelállományuk leépítésére törekednek. Ez visszafogja a fogyasztást és a beruházásokat, ezáltal a növekedést is. Koo szerint ez a mechanizmus játszódott le Japánban az 1990-es években és Európában a 2008–2009-es válság után is, és hacsak a kínai kormány nem avatkozik be és nem kezd jelentős költségvetési élénkítésbe, Kína is erre a sorsra juthat.

Ezek a problémák és potenciális megoldások Európa számára is komoly téttel bírnak. A járvány előtt az EU kereskedelmi hiánya Kínával szemben az uniós GDP egy százalékát tette ki; 2022 végére már 1,6 százalékát, azaz a kínai túltermelés, az alacsony fogyasztás és a feltörekvő iparágak állami támogatásának kombinációja egyrészt visszafogja az európai exportőrök kínai (és harmadik országokbeli) térnyerését, másrészt növeli a kínai exportőrök uniós árversenyképességét. A kínai háztartások fogyasztásának növekedése enyhítene Európa problémáin is, ezzel szemben a kínai kormány eddigi, a termelőket támogató stratégiájának folytatása inkább tetézné azokat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar kormány Amerikától félti gazdasági kapcsolatainkat, de vakmerő dolog Kínában bízniA kormány több tagja is a világgazdaság átpolitizálása miatt ekézi Amerikát, és Kína keblén keres kiutat. Ám Kína is egyre szorosabbra fonja a külgazdaság és a kínai piacra lépő külföldi cégek felügyeletét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKína olyan stratégiai szektorokban terjeszkedik Magyarországon, ahol Orbán magyar többségi tulajdont szeretneBő egy héten belül fióktelepet nyitott Magyarországon a Vodafone-dealt is hitelező kínai óriásbank, és kínai kézbe került az egyik legnagyobb magyar napelempark.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiközben Európa épp elfordul tőle, Magyarországra ömlik a kínai tőkeA tavaly Európában megvalósuló kínai beruházások 20 százalékát tették ki a magyarországiak, felvásárlások helyett egyre több az akkuipari zöldmezős projekt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gazdasági növekedés Kína Kínai Kommunista Párt koronavírus Olvasson tovább a kategóriában