A héten anélkül utazott haza Kínából az orosz miniszterelnök, hogy sikerült volna előrelépni a Szibéria Ereje 2 nevű gázvezeték megvalósításával kapcsolatban. Erről a kínai elnök márciusi moszkvai látogatásán Vlagyimir Putyin orosz államfő úgy beszélt, mintha már sínen lenne, ám valójában ez közel sincs így, ezzel kapcsolatban nem került be semmi a látogatás hivatalos záró dokumentumába. Márpedig biztos kínai elköteleződés nélkül az oroszok természetesen nem állnak neki megépíteni a vezetéket, amelynek megvalósítása várhatóan legalább öt évet vesz majd igénybe.
A 2019 óta működő Szibéria Ereje vezeték jövőre érheti el maximális kapacitását 38 milliárd köbméterrel (ez pont a négyszerese a tavalyi magyar gázfelhasználásnak), ám orosz szempontból két probléma is van vele. Az egyik, hogy olyan kelet-szibériai mezőket kötött össze a kínai felvevőpiaccal, ahonnan sosem szállítottak Európába, így nincs is kapcsolata az utóbbit ellátó vezetékekkel. Azaz rajta keresztül nem lehet Kínában elhelyezni azt a gázt, amely Európában már nem talál piacra (az Ukrajna elleni háború mellett egyébként főleg a tavalyi orosz gázpiaci döntések miatt).
A másik, ezzel összefüggő probléma, hogy mivel Kína az egyetlen vásárló, alaposan lenyomta az árat, Türkmenisztánból például 30 százalékkal drágábban vásárolnak a kínaiak, mint a Szibéria Erején keresztül. (Amelyen tavaly 15-16 milliárd köbméter áramlott Kínába, az idén ez 22 milliárd köbméter lehet.)
A Financial Times tegnap szakértői véleményeket idézve arról írt, hogy mivel a kínaiak tökéletesen tisztában vannak az oroszok energiapiaci kiszolgáltatottságával a nyugati szankciókat követően, ezért szándékosan elhúzzák a tárgyalásokat, amíg itt is megfelelően alacsony árat alkudnak ki. Az évi 50 milliárd köbméter kapacitásúra tervezett Szibéria Ereje 2 ugyanis már a Jamal-félszigetről vinne gázt Kínába, ez a térség pedig korábban Európa egyik fő ellátó területe volt. Ám míg a sokszereplős európai piacon remekül lehetett manőverezni, akár egymás ellen játszva ki a szereplőket, erre Kínával szemben aligha lesz mód.
Egyébként az 50 milliárd köbméter is csak a harmada-negyede annak, amennyit az Ukrajna lerohanása előtti években a Gazprom Európába szállított. (A grafikonon a kínai szállítások is szerepelnek, de mint a fentiekből kiderül, ez csak az utóbbi pár évben kezdett felfutni.)
Tovább rontja az orosz alkupozíciókat, hogy Kína éppen a közép-ázsiai gázvásárlásának bővítésén dolgozik. Ahogy a Reuters írta, ebben az esetben a dolog pont fordított, a kínai vezetés igyekszik lendületet adni a D-vonal névre keresztelt vezetéknek, amelyet technikai problémák mellett a gáz árával kapcsolatos vita hátráltat. A minapi közép-ázsiai csúcs házigazdájaként Hszi Csin-ping kínai elnök sürgette a vezeték megvalósítását, ami növekvő kínai kompromisszumkészséget jelez.
2014-es számítások szerint a D-vonal 6,7 milliárd dollárba kerülne, és évi 30 milliárd köbméter türkmén gázt juttatna Kínába. Ez közel duplázást jelentene, tavaly ugyanis a meglévő három vezetéken át az ország 30 milliárd köbmétert vásárolt Türkmenisztántól.
A két cikkben megszólaltatott szakértők szerint végül mindkét vezeték megépül majd, mert a kínai iparnak egyre több gázra van szüksége, és a vezetékes szállítás kiszámíthatóbb, mint a tengeri. Ám míg az új türkmén vezetéken már 2028-ban elindulhat a gáz áramlása a várakozások szerint, addig a Szibéria Ereje 2-n csak valamikor a következő évtized első felében. Vagyis ebből az orosz költségvetésnek még nagyon sokáig nem lesz bevétele.
